A deákból lett király
Útra ment egy deák, s amint a mezőbe ment, talált valami kipattogzott borsószemekre; gondolta, hogy azoknak hasznát veheti, mett ő szegény legény; hiszen az apja azt es tanácsolta volt neki, hogy ami többet ér egy bolhánál, azt ha találja, vegye fel. Felszedte hát a borsót, s a zsebibe rakta.
Útjába elestéledett egy királyi városba, béjelentette magát a királynál, s útiköltséget kért, s az éjjelre szállást.
A deák jóforma legén volt, helyesen beszélt, s ügyesen viselte magát. A királynénak ez figyelmire esett, s minthogy eladó leánya volt, úgy vélekedett, hogy hátha ő királyfiú, s leánynézőbe jött, s csak azét őtözött deáknak, hogy ne esmerjék meg! Ezt a gondolatját megmondta az urának, s a király es helyesnek vette. Ketten megegyeztek, hogy tudják ki, igazán királyfiú-e? Megmarasztották vagy két napra. Első écakára nemigen pompás ágyat vetettek neki, azétt, hogy ha avval megelégszik, úgy csak deák, de ha nem, akkor királyfiú.
Az ágyat megvetették egy oldalházban, s egy bizadalmas emberit a király annak az ablakára állította, hogy lesse meg a deákot, mit csinál. Megmutatták a deáknak az ágyat, s ő vetkezni kezd ott egyedül; de amint vetkeznék, a borsó a zsebiből mind az ágyba hull alája; ő keresgélni kezdi, s egyenként esszeszedegetni; hajnal lett, míg essze tudta szedni. A vigyázó nem látta, mivel dógozik a deák, de látta, hogy nem aluszik, hanem mind csak az ágyát igazgatja, s csak hajnalra aludt egy cseppecskét. Azt jelentette a királynak, hogy a szálló nem aludt, csak az ágyával bajlódott; úgy látszik, hogy nem afféle ágyhoz van szokva.
Felkőtt a deák, s reggeli ebéd alatt a király megkérdette: hogy aludt?
A deák azt mondta:
— Egy kicsit nyughatatlanul, de annak es magam valék az oka!
Ebből azt húzták ki, hogy megbánta, miért nem adta ki magát, hogy ahhoz való
jó ágyat vessenek neki. Hitték, hogy királyfiú, s ahhozléve bántak véle.
Más este esmént oda vetettek ágyat, de királyi módra. A deák, hogy a múlt éjjel nem aludt vót, mihent a fejit letette, úgy elaludt, mint a tök, virradtig meg sem moccant. Most a borsóval nem kellett, hogy baja legyen, mett azt a küsruhája szegibe kötte vót, mikor az ágyból esszekeresgélte. A vigyázó azt jelentette reggel, hogy az utazó végig jól aludt.
Csakugyan most mán meghitték, hogy a deák csak deák képet vett, de királyfiú; reá fogták, hogy királyfiú, s királyfiúnak szólítgatták.
A király leánya jól járt utána a deáknak, nem nagy dologba került, hogy magát véle megszerettesse; s ketten esszekőttek. Álló esztenedeje vót, hogy együtt élnek; akkor őköt felrakták, s útnak eresztették, hogy a deák-király es mutassa meg feleséginek a maga országát.
A deák még most ijedt meg, hogy kurucoson tanál járni. Szepegett, szepegett, de csak elszánta magát, hogy úgy legyen, ahogy jő. Mondá magában:
— Elindulok vélik, s ha nem egyéb, elszököm töllik, visszamegyek a kolégyomba!
A deákköntöst soha sem hagyta el magától.
Elindultak, s addig mennek, míg egy nagy erdőbe érnek; ott egyhelyt a deák félre menyen, s egy mély árokba vetkeződni kezd, hogy a deák gúnyába őtözzék s elszökjék.
Éppen ott hevert egy hétfejű sárkán, s ez őt megszólította:
— Ki vagy? Mit keressz itt? Mit akarsz?
A deák elbeszélte a sárkánnak az egész dógát, s azt es, hogy most eppen szökni
akar el.
A sárkán azt mondta reá:
— Nem szükség elszökni. Kár vóna! Csak folytasd útadot, s amint az erdőből kiérsz, meglátsz egy lúdlábon forduló rézvárat, menj be abba, s lakjál ott békével feleségestől, kutyástól, macskástól addig, míg a vár mozogni s forogni kezd; de akkor osztán kotródj onnét, met akkor én menyek oda haza, s ha benne kaplak, vége életednek.
Visszament hát a deák az úti társasághoz, s tovább utaztak, míg az erdőből kiérve a várat meglátta; oda mind bémentek, s megtelepedtek, mint az övébe. Jól találták magikot két esztendőn keresztül, s maga es hinni kezdte, hogy mán igazán király. De hát eccer a vár csak mozogni, forogni kezd nagy gyorson! Megbúsul a deák, s kimenyen a vár élire, ott sétál nagy búson alá s fel. Talál ott egy vén banyót, aki azt kérdi tőle:
— Mi bajod van, felséges király?
— Hm! Az a baj anyó — azt mondja a deák —, hogy nem vagyok király, de még es
annak kell lennem!
Elbeszéli egész dógát mostanig.
Az még nem baj, fiam! — mondja a banyó. — Köszönd, hogy nem titkoltad el előlem dógodat! Én a kuruzsos királyné vagyok, a hétfejű sárkánnak legfélelmesebb ellensége. Azétt azt tanácsolom: igen hirtelen süttess egy cipót, egymás után hét sütéssel, azt a cipót mindenkor legelőbb tétesd bé a kemencébe, s legutoljára vétesd ki; azt hónap reggelre, mikor a hétfejű sárkán megérkezik, tétesd ki a várkapuba, s az a sárkánnak úgy megfelel, hogy a téged soha nem fog háborgatni, s a vár mindenestől neked marad!
A deák a cipót eppen úgy elkészítette, s már éfél után egy órakor a cipó ki volt téve a várkapuba.
Mikor a nap bútt fel, a hétfejű sárkán a várkapura ment, de őt a cipó így szólította meg:
— Hó! Itt én vagyok az őrző, ide az én engedelmem nélkül nem mehetsz bé! Ha bé akarsz menni, előbb ki kell állanod azt, amit én kiállottam!
— Nekem ide csak bé kell mennem! — azt mondja a sárkán. — Micsoda próbákot állottál ki hát?
A cipó elbeszélte, hogy őt, mikor mag vót, felásott fődbe takarták, elrothadt, kikőtt, felnőtt, sok hideget, meleget, esőt, havat kiállott, méges megtermett, levágták, esszekötözték, megcsépelték, esszemorzsolták, meggyúrták; azután hétszer egymás után, mindannyiszor minden társainál előbb, a tüzes kemencébe bévették.
— Ha ezt mind így kiállod, akkor hiszem béeresztlek, de máskülönben ide nem mégy bé!
A sárkán tudva, hogy mind azt ki nem állhatja, úgy neki haragudt, hogy mérgibe kihasadt, s így elpusztult.
A deák pedig az naptól fogva annak a várnak ura lett; apósa s anyósa halála után két országnak lett királya; s ha meg nem hólt, ma es uralkodik.
Ha tudnám, hogy ilyen szerencsésen járok, mint a deák, én es a mái szentséges nap beállanék deáknak!
Élt a világon egy szegény szabólegény. Az olyan szegényen járta a világot, hogy egy árva fitying annak a zsebében nem fickándozott. De az éhség hajtotta szerencsét próbálni. Nyárvíz idején betért egy kocsmai vendéglőbe, hitelbe kért egy köcsög aludttejet ...
Egyszer volt egy szegény embernek egy fia. Azt mondja az anyjának: - Tarisznyáljon fel, édesanyám, szegények vagyunk, elmegyek bujdosni, szolgálatot keresni. Feltarisznyál az anyja, s elmegy hetedhét ország ellen. Elér egy nagy rengeteg erdőt. Mikor men ...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak a szegény embernek volt egy leánya. Járt ahhoz a leányhoz egy gazdag legény és egy szegény Iegény. A gazdag legény boldogtalan volt, a szegény ügyes. Szerette a szegény legény a leányt, s a ...
Vót egy szegény szomszéd, meg egy gazdag szomszéd. A gazdag szomszédnak négy lova vót, a szegény szomszédnak meg csak egy lova. Egyszer a szegény szomszéd átment a gazdag szomszédho. - Hogy az Isten áldja meg, segíjjen má ki, adjon egy lovat, kettővel h ...
Élt két testvér. Igen-igen szegény vót a kisebb, a bátyja meg nagygazda, merd gazdag helyre nősült be. Karácsonytáj közeledett. A nagygazdag bátya három hízót szúratott. Megtudta ezt a szegény öccsi, elment hozzá, beköszönt illedelmesen. - Miér gyöttél? ...
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy nagyon szegény asszony. Annak annyi gyermeke volt, mint rostán a lyuk. Már mindenki komája volt a faluban, és nem kapott keresztapát a legutolsó fiának. Addig sírt, siránkozott a szegény asszony, hogy mitévő legyen, ki ...
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyen is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, volt egy király, annak egy fia, János. Azt mondja egyszer a király a fiának, aki serdülő legényecske volt: - Eredj, fiam, láss országot-vilá ...
Abban az időben, amikor Magyarországon a törökök tették az igazat, Vásárhely nem volt nagyobb Mártélynál. Leginkább falunak számított, amelynek akadtak szélső házai. A szélső házakban szegények. A szegények között egy szitakötő. A szitakötőnek egy derék, ...
Szent Istvánt sokat emlegették, Szent Istvánt, hogy milyen nagy alapító vót. Meg aztat emlegették nagyon, hogy mikor ugye a fiát megölték, szoval baleset áldozata lett, és akkor mikor ki vót terítve, a ravatal mellett vót Szent István. Akkor teljesen kéts ...
Ugy hogy a tatárjárás vót, Szent Margit az nagyon sokat imádkozott. Ugye IV. Béla leánya vót; nagyon sokat imádkozott, vezekelt, böjtölt, testire öveket, szorítókat rakott, nagyon kínozta magát csak azért, hogy az apja, hogy hát ugye a háborúba a tatároka ...
Mentek-mentek tovább, egyszer egy faluba értek. No, nagyon fáradtak vótak má, éhesek vótak, mondja Jézus Péternek: - Péter, most hova menjünk szállásra? Ahol vigadnak, vagy ahol siratnak? Hát mondja Péter, hogy: -Inkább oda menjünk, ahol vígadnak! No, ...
Volt egyszer egy király. Ezt a királyt má nem is nagyon emlegetnék, ha a felesége nem szült volna neki két gyönyörű gyermeket: egy fiút, meg egy lányt. Azokot az egész nép úgy hívta, hogy Szép Ilonka, meg Szép Bálint, mer nagyon szépek vótak, nem a ...
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Korpahegyeken meg innen, volt egy borzasztó nagy hegy. Annak a borzasztó nagy hegynek a tetejében volt egy borzasztó nagy fa. A borzasztó nagy fának a tetejében volt ...
Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: - No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: - Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: - Nekem ...
A Szent Család mikor menekült, mikor a búza megszaporodott ugye a házigazdának, má a szántóvető embernek, és akkó a szántóvető embernek mondta a Szűz Mária, hogy otten űk megpihennének egy pár napot, mert már nagyon elfáradtak, oszt megpihennének nála. Az ...
Apám itten a központi majorban kocsiskodott Deszken. Leginkább az intéző szolgálatában fogatolt. Egyszer az intézőnek a Tisza túloldalán pöszörgő pálinkafőzőben múlhatatlan fontos dolga kerekedett. Valami nagypénzű bótot akartak ott nyélbe ütni, valami na ...
Volt a világon, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren, a korpakazlakon is túl, az üveghegyeken meg innen, egy házaspár. Volt egy kislányuk. Az édesanya egyszer megbetegedett. Sokáig betegeskedett, aztán meghalt. Meghagyta a férjének, hogy ne nősüljön m ...
A herencsényi keresztrűl nem meséltem még, errűl a keresztről nem meséltem? Nagycsütörtökön járunk a keresztekhöz, oszt még utána is nappal is keresztjáró napokon kimentem én is, még fiatalabb is vótam. Egyszer olvasgatom, olvasom a keresztet, hogy ...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregasszony, s annak egy lánya. Az olyan kópé volt, hogy mindenkin ki tudott fogni. Már egy egész országban elterjedt a híre. Meghallotta ezt a király is. Azt mondta, hogy menjen el hozzá is a lány, és fogjon ...
Amikor a Föntlakó éppen műhelyelte a világot, az angyalok egymást taszigálva tülekedtek, hogy ki legyen közelebb az Úrhoz. Ezért aztán egyik többet tudott a másiknál. Hanem valami oknál fogva az Úr, tán frissebb agyag után nézve, elfordult, ezalatt az a ...