A Szent Család mikor menekült, mikor a búza megszaporodott ugye a házigazdának, má a szántóvető embernek, és akkó a szántóvető embernek mondta a Szűz Mária, hogy otten űk megpihennének egy pár napot, mert már nagyon elfáradtak, oszt megpihennének nála. Az ember mondta, hogy „Nyitva van az ajtóm előttetek" - és akkor otten sokáig megpihentek.   De ott az vót a helyzet, hogy utána kezdtek indulni, hogy majd útnak indulnak. Szent József botot faragott. Szűz Mária meg rakosgatta össze ja ruhácskákat Jézuskának, hogy majd mennek. A Jézuska meg egy kék szalagra kötött gyűrűvel játszogatott a fa alatt. Oszt akkor csak Szent József azt látta, hogy egy madár a magosból fődre szállt, és elkapta ja a kis szalagval a gyűrűt, oszt elrepült vele. Szent József nézett utána: nagyon messzire, nagyon messzire elrepült. Szűz Máriának oszten könny fakadt a szemibe, mer bizony őneki vót az egy legnagyobb drága ereklyéje, mer az vót az ő jegygyűrűje, amivel a Szent József őtet eljegyezte. És akkor nagyon-nagyon bánatos lett, nézett a fürj után.   No akkor oszt elteltek sok évek, hogy a Szent Család ugye menekült, sikerült oszt megmenekülni, ugye hogy nem ölette meg őket Heródes. És nagyon sok esztendő eltelt, a sok esztendő után ezerévek is elteltek. Akkor a francia herceginek a fia házasodni akart. S úgy hallotta, hogy Egyiptomba van egy gyémánt kő, nagyon drága kő, oszt azt akarta megvenni, hogy annak a fiatal hercegnek még a koronájába lássa, mikor az megházasodik. Oszt elindult a paripájával, hogy ű elmegy Egyiptomba. Oszt ahogy ment, má nagyon fáradt vót, nagyon meleg vót, oszt vót ott a sivatagba egy kút. No aszongya: itt egy kicsit megpihenek.   Akkor levette a kardját, oszt ahogy szúrta be a fődbe, hogy majd még beszúrja a fődbe, eccer megcsörrent a kardja. Oszt ahogy megcsörrent, elkezdte piszkálni a fődet, és egy gyönyörűszép kék szalagot látott. Fölvette, de olyan szép vót a szalag, mintha akkor kötték vóna rája. Hogy nézegeti, hogy az győrűn vót: ezt bizon már rég elveszthették. De se nem arany, se nem gyémánt, de még csak ezüst sincs benne, de valami nagyon szegény viselhette, de nem tudom, hogy mi lehet, há elviszem csak úgy. Elviszem emlékbe, már régiségnek.   Oszt megvette a drágakövet attól a királytól, hazavitte. Azt letette egy sarokba, azt a gyűrűt Oszt akkor ű oszt rá se hederített, mert nagyon örült, ugye nagyon örült a gyémántkőnek, hogy oszt már megvan a nagy drága kincse, ezret nem nézte semmibe. De a fiatal herceg el-elment, oszt meg megtörülgette a porbúi, meg nem tudta, hogy miéi, de mindig gyütt olyan vágyakozás, hogy elmenjen a gyűrőhő. Oszt akkor mikor elgyütt oszt a lagzi napja, mikor a házasságnak nagyon örült, nagyon boldog vót ugye az öreg herceg, hogy őneki nagy gyémántköve van, ugye megvette a fiának, hogy nagy öröm lesz ugye a kastélyba. Egyszer megvót a nagy vigasság, hogy most má minden összehordva, kezdődik a lakodalom, akkun-a meghalt a fiatal herceg. Nagyon-nagyon rítt oszt az öreg, hogy: „Jaj, drága aranyos fiam, egyetlen gyermekem, hogy hogy tudtál ilyet tenni, hogy engemet itt hadtál!" Akkor ugye nagyon-nagyon rítt, nagy bánatossan, nagy fekete felhő borult ugye a házra. Akkor egyszer a legény a ravatalon fölült, oszt aszongya, hogy:   - Kedves apám, engemet ne sirassál, mert engemet most mán a menny¬országból hírtál vissza! Mert én néztem valamibe a Szűz Mária jegygyűrűjit, most eljegyzés van a mennyországba, első napja, én onnan gyüttem vissza. De te nem nézted semmibe, mert te a drágakövet nézted, Amit az egyiptomi királytól megvettél, azt nézted valamibe, a Szűz Mária jegygyűrűjét nem nézted semmibe - mer ez a Szűz Mária jegygyűrűje vót. Azért gyüttem vissza, hogy azén van ez a nagy csapás rajtad, az én halálom - de nekem jó helyem van -, azért van ez a nagy csapás, amiért nem néz¬ted a gyűrűt semmibe.   Avval újból elaludt a gyerek, újbút meghalt Mert a Jóisten csak fölültette ezt megmondani. Akkor utána két angyal... Kelt az öreg herceg, hogy elmegy a gyűrűér, oszt ugye hogy majd meg is simogatja, meg rendbe teszi, mer ugye nem nézte semmibe. De mán akkor mán fődbe gyökerezett a lába, nem tudott menni érte, hanem két angyal a kék szalagval a ravatal fölött lebegett, a gyűrűvel. Mindaggyig ott lebegett a gyűrűvel a legén fölött míg csak el nem jött a temetés ideje. Gyütt az öreg püspök, meg hozták a Szűz Mária szobrát a szüzek Oszt letették a ravatalnak a fejihő, és a gyűrűt az angyalok rátették a Szűz Máriára. Hát a mellére szúrták-tették Az oszt ott lebegett. Utána oszt Perugia városába vitték a gyűrűt a Szűzanyával együtt, és otten nagyon sok csoda történt Jártak ott búcsúkra, énekölve, mentek oda az ország minden résziről a búcsúkra, mer nagyon sok csodák történtek a Szűz Mária jegygyűrűjénél. Sok beteget meggyógyítottak, minden.   Szembe vót a királynak a nagy palotája. Királyné vót, Gizella királyné. Oszt az annyira mérges vót, hogy hát ű a királyné, hát őelőtte nem borulnak térdre, mindegyik csak a Szűz Mária jegygyűlője előtt, meg a templomba megy a nép. Hát ű az egyetlen, az egész országba ű az első. Ûtet kéne tisztelni, meg minden. Egyszer egy Nagyboldogasszony napján összevette magát a seregivel, együtt, mondta, hogy:   -Gyertek, ennek véget költ vetni! Nem tűrhetem, hogy ez a sok nép mindenkiéi térgyet hajtson, engem meg nem tisztel senki!   Bement a templomba. Mikor belépett, éppen akkor vót úrfelmutatás, az oltáriszentséget fogta a pap. S kajáltott [a királyné] egy nagyot, hogy:   -Le vele! Az nem illeti a Szűz Máriát, a jegygyűrű! Én vagyok az egyetlen királyné, mindenki énelőttem térgyeljen le!   S mondta neki a főpap:   - Ide hallgasson, királyné, akit most én, az úrjézust, akit a kezembe fo¬gok, neked is az adta a hatalmat, hogy királyné lettél, te is csak hajoljál le szépen, térgyeljél le előtte!   -Hogy én-e?   Akkor odament, oszt a kezivel, a jobb kezivel elkezdte feszegetni az ol¬tárt, oszt azt mondta, hogy:   -Én-aszongya-kiveszem, leveszem rútad a gyűlőt mert ez engem illet!   Oszt lekobozta ja gyűrűt a Szűz Máriáról, a szoborrúl, oszt akkor föl akar¬ta húzni az ű ujjára. Oszt ahogy fenyegette az öklivel a Szűzanyát, a szobrot, megmeredt neki a keze, szénné változott Neki a nagy ordításnak, ahogy csak bírt, ordított! Ott vót megmeredve. Akkor azt mondta, hogy: - Mégiscsak annyit szenvedek, ha még van irgalom, papok, imádkozza¬tok értem, ha van irgalom a földön, hogy megbocsássa, mer ha meghalhatnák, de nem, mer oszt irtózatos nagy fájdalomba meghalni se tudok! Csak szenvedek! - ordított kegyetlenül, ahogy bírt.   Mindenki megmeredt, ugye mindenki nagyon-nagyon meg vót ijedve az egész templomba, hogy még ilyen csodát: tiszta fekete vót a keze, mint a szén, olyan vót a keze a királynénak.     Akkor azt mondja neki a főpap, aszongya: - Tudod mit, térgyeljél le te is az úrjézus előtt, oszt kérjél bocsánatot!   Oszt mondta: - Van még bocsánat a földön, hogy nekem ezt megbocsássa?   Aszondta, hogy: - Próbáljuk meg! - Azt mondja: - Térgyeljél le, oszt imádkozzunk! Akkor oszt elkezdett az egész nép imádkozni a királynéér, meg ő is oszt nagyon.   Azt mondta, hogy: - Nem költ, nem költ nekem, vedd le rólam a palástot - mert rajta vót a gyémántos palást -, nem köti nekem a palást, nem költ nekem gyűrű!   Lehánt minden ékszert magárú) a királyné. És akkor aggyig-aggyig, hogy imádkoztak érte, és akkor visszanyerte az egészségit Otthagyott mindent, aszondta: - A királyi koronát tegyétek a Szűzanya tejire!   És akkor bevonult zárdába, és egész életén keresztül csak imádkozott, mert tudta, hogy Istennek nagyobb a hatalma, hogy ű nagyobb.   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004