Szegény szomszéd, gazdag szomszéd
Vót egy szegény szomszéd, meg egy gazdag szomszéd. A gazdag szomszédnak négy lova vót, a szegény szomszédnak meg csak egy lova.
Egyszer a szegény szomszéd átment a gazdag szomszédho.
- Hogy az Isten áldja meg, segíjjen má ki, adjon egy lovat, kettővel hagy szántom ki azt a kis fődemet.
- Adok én jó szívvel, de csak vasárnap, mer én vasárnap a templomba megyek.
- Jaj, jó lesz akkor is, jó lesz.
Elgyött a vasárnap, ment a gazdag szomszéd a templomba. A szegény szomszéd meg hajtotta nagy büszkén a két lovat a falun végig.
- Gyi, két szép lovam! Gyi, két szép lovam!
A templomba ment a sok ember, összenéztek.
- Ez a szegény ember mibő tudott párját vennyi a lovának?
Még a templomba is a kóruson beszélgetyik az emberek, hogy a szegény ember mibő tudott olyan szép lovat vennyi, párját a másiknak.
Meghallja a gazdag szomszéd.
- Hát nem vette ő azt, enyím lovamot kérte kőccsön, én adtam neki.
- Az nem igaz, mer úgy tett, hogy „Gyí, két szép lovam!".
Megharagudott a gazdag szomszéd, legyött a kórusbó, hazament egyenest. Felkapott egy baltát, ment ki a mezőre, ahol a szegény ember szántotta a fődjit.
- Meg mered-e ismételnyi, hogy „Gyí, két szép lovam?" Hát ettéd-e?
- Úgy mondtam, hogy „Gyí, két szép lovam!".
- Ne, gyí, két szép lovam-e!
A szegény ember lovát a fejszével menten agyonütte, azután meg felült a magaéra, oszt hazavágtatott.
Lesi ott a szegény ember a lovát, hogy meg van dögölve.
- Legalább veszett fejszének a nyelit érezzem.
Megnyúzta a lovát, a bőrit meg kiterítette a fődön, hagy száradjon meg. Estefelé meg is száradt. Összehajtogatta, hazavitte.
Másnap meg hogy elviszi ő, eladja, valamit majd csak kap érte. Ahogy megy, mendegél - mer egy zsákba tette a bőrt - elér sokfelé, de nem kellett a bőr senkinek. Nagyon elfáradt a szegény ember a járkálásba, a hátán a zsákba a bőr. Hát má anná a házná e, kér szállást.
Ahogy megy, leskelőgyik az ablakon, hát mit lát: egy szép menyecskét meg egy szép katonát. A katonának a fejin a nagy csákó, a sarkantyú meg csakúgy ragyogott a csizsmáján. Ott ölelkőztek.
- Ide híába menek, itt nekem nem adnak szállást.
A padlásra a ház végitő lehetett felmennyi. Gondolta, hogy felhúzógyik oda, ott megpihen. Fel is húzódott a padlásra, de onnan meg nagyon le lehetett látnyi, mer ritkásan vót a deszka. Leskülé le. Látja, hogy az asszony a katonának visz egy nagy serpenyű sülthúst, egy nagy friss túróslepényt meg egy nagy üveg piros bort. Szegénynek a padláson még a nyála is folyt érte, úgy megette-megitta vóna.
Hát csak elkiáltja valaki magát a nagykaputó, hogy:
- Asszony, nyisd ki azt a kaput!
Az asszony a katonának:
- Jaj, hamar, szívem szép szerelme, bújj ebbe a tulipántos ládába e!
Õ meg gyorsan a lepényt, a húst betette a kemencébe, mer, úgye, bent vót a kemence a házba. A borval meg beszaladt a szobába, a szekrény hátáho tette. Avval szaladt, az urát beengedte a nagykapun.
Begyön a gazda, leül a sámlira, rágyút a pipájára, szíjja. Leskelőgyik, hát valahogy a padlásra látott, hogy ott mozog valami.
- Hőj, ki vagy? Gyere le!
- Én vagyok, egy szegény ember.
- Gyere le, hé!
Lemegy.
- No, asszony, adj valamit ennyi!
- Jaj, lelkem, édes uram, nem tudtam, hogy ilyen korán gyön, nem főztem még semmit. Egyenek kenyeret meg vereshagymát!
Meg sót tett az asztalra. Ett a vándor, ett a gazda is. Azt mondja a gazda:
- Hej, te vándor, mi van a zsákodba?
- Hát, gazduram, ebbe van a mindentudó.
- Mindentudó? Szólaltasd meg, mit tud!
A szegény ember megnyomta a zsákot, a bőr egy kicsit nyikorgott.
- Hallod-e, hé, nem értek én abbó semmit.
- Nem is érthet ebbő akarki, csak a gazdája érthetyi ezt.
- Mit mondott?
- Azt mondta, hogy a kemencébe hús van, meg túróslepény.
- Asszony, hamar nézd csak meg!
Megy az asszony, ugrik.
- Jaj, szent Isten, csakugyan van!
- Tedd ki, asszony!
Kitette az asztalra. Nekilátott a gazda meg a szegény ember, belaktak amúgy istenesen.
- Tud-e még valamit a zsákod?
- Megtróbálhatom.
Lökdöste a markával, hát nyikorgott a bőr.
- Most mit mondott?
- Azt mondta, hogy a szekrény mellett van egy nagy üveg piros bor.
- Eredj csak, asszony, nézd meg, hozd ki!
Megy az asszony.
- Jaj, szent Isten, csakugyan van!
Kivitte. A sülthúsra, a lepényre nagyon jó gyött ez nekik, jót ittak az étel után.
Azt mondja a gazda, mikor megitták a bort:
- Hallod-e, vándor, tudna-e még valamit mondanyi az a zsák?
- Megtróbálhatom, gazduram.
A szegény ember lökdösi a két öklivel, hogy nyöszörög a bőr a zsákba.
- Most mit mondott?
- Azt mondta, hogy ördög van a tulipántos ládába.
A gazda ugrik, megemeli. A katona ahogy benne ült lábval felfelé, a sarkantyúja. villant ki elsőnek. Az ember azt hitte, hogy az az ördög szemi. Rácsapta a tulipántos láda tetejit. Azt mondta:
- Hallod-e, te szegény ember, hogy adnád el nekem azt a zsákot, azt a mindentudót?
- Három véka aranyér.
- No, adok három véka aranyat, még egy szekeret is lovastó, csak vidd el innen az ördögöt ládástó együtt!
- Jó van, gazduram, jó van.
Felpakolta a szegény ember a három véka aranyat meg a ládát. No, így hajtotta a lovat a szegény szomszéd, majd ahogy haladnak, megszólal a ládába a katona:
- Hallod-e, te szegény vándor, nem ördög vagyok én, hanem katona. A szeretőmné vótam. Bocsáss szabadon, vigyél el az édesapám házáho, akkor mink is adónk neked három véka aranyat.
- No, jó.
Felemelte a láda tetejit, kikecmergett belőle a katona. Melléje ült a bakra, úgy hajtottak a katona házaig. Ott is kimérték a szegény szomszédnak a három véka aranyat annak rendje és módja szerint.
Nagy boldogan hazahajtott a szegény ember, lepakolta a sok aranyat. Vót egy nyóc esztendős fia. Azt mondja neki:
- Eredj, fiam, kérd el a gazdag szomszédtó a mérleget. Szeretném tudnyi, hány kilo lehet ez a sok arany!
- Édesapám, mijé kapta maga azt a rengeteg aranyat?
- A lóbőré, édes fiam, a lóbőré.
Szalad a gyerek a gazdag szomszédho.
- Apám kűdött, tessék má ideadnyi a mérleget.
- Mit akartok mérnyi?
- Aranyat.
- Aranyat? Mijér kaptátok?
- A lóbőré.
- No jó, eredj gyerek, eredj, majd magam viszem a mérleget.
Szemi-szája tátva maradt a gazdag szomszédnak, hogy még annyi arany, mint ami ott vót a konyhába.
- Mondd meg, jó szomszédkám, hogy mijé kaptad te ezt a sok aranyat?
- A lóbőré.
- Hát ennyire kell a lóbőr?
- Hó, nagyon keresik.
Hazaszaladt a gazdag paraszt, mind a négy lovát agyonverte, megnyúzta. Kiterigette az udvarára a bőrit, hagy száradjon. Elvitte másnap, árulta falukró falukra. Vót, aki megvette vóna tőle, de három véka aranyat senki se adott darabjáé, így kénytelen vót visszahoznyi.
Hej, a szegény szomszéd gondolta, hogy:
- Ez majd bosszút áll rajtam, hogy mind a négy lovát agyonütte semmi haszon fejibe. Mit tegyek má, mit tegyek?
Ahogy ott töpreng, majdcsak benyit az ajtajokon egy vén boszorkany, akit otthonró a veji elzavart.
- Csak egy éccakára adjatok szállást, fiam!
- Hogyne adnánk, édes öreganyám, csak kerüljön beljebb!
Gondolta a szegény szomszéd, hogy éccaka átgyön a gazdag szomszéd, mer csak olyan ajtajok vót, hogy madzagval lehetett nyitnyi, nem lehetett bezárnyi, hogy senki be ne menjen. A vén boszorkányt fektette hát a maga helyire az ágyba, ő meg ott kuksolt a suttyba.
Hát csak halkan nyílik az ajtó éjfél után, gyön a gazdag szomszéd. Tudta, hogy hol szokott aludnyi a szegény szomszéd, egyenest oda. Dirr-durr az ágyára, agyonverte a vén boszorkányt. Avval, mint aki jó végezte a dolgát, elment nagy nyugodtan.
Reggel ahogy felkelnek, vakarja a fejit a szegény szomszéd:
- Hej, hej, mi legyen evvel a vén hótt öregasszonyval? Elviszem valamőre.
Feltette a kocsija végibe, oszt hajtott.
Nagy meleg vót, megszomjazott, bemegy egy pohár borra. Nagyon sokan vótak a kocsmába. Õ is iszogat. Azt mondja egyszer a kocsmárosnak:
- Hallja-e, kocsmáros úr, vigyen a szegény öreganyámnak is, ott van a szekér végibe e! Vigyen csak neki két deci bort!
Viszi a nagy kövér kocsmáros.
- De majd jó kiabáljon neki, mer nagyot hall!
- Jó, jó.
A kocsmáros kint elrikkantotta magát:
- Az unokája kűgyi e, igya meg ezt a két deci bort!
Az öregasszony meg se mozdult.
- Nem érek én rá, hát kell-e vagy nem?
Az öregasszony meg se mozdult, a kocsmáros meg dühibe a pohárval együtt a fejihe vágta az öregasszonynak a bort. Az meg végigdőlt a kocsin. Nézi a kocsmáros, megijedt nagyon.
- Jaj, meghalt!
Gyön ki a szegény szomszéd.
- Mit csinált kend? Tán agyonütte az öreganyámot?
- Jaj, az Isten áldjon meg, ne szóljá senkinek róla, édes fiam. Adok három véka aranyat, csak ki ne mondd senkinek, mer a csendőrök elzárnak hat évre is.
- Nem mondom ki, ha három véka aranyat ad, meg eltemettetyi.
- El, el, fiam, van jó nagy portám, pénzem, minden, majd én elintézem. De ne szóljá senkinek semmit!
A szegény szomszéd hazavitte a három véka aranyat a kocsiján. Kűgyi a gyereket:
- Kérd el a mérleget, fiam, hagy mérjük meg! Azt mondja a gazdag szomszéd:
- Mit akartok má megint mérnyi?
- Aranyat.
- No jó, viszem én a mérőt.
Hozza a gazdag szomszéd a mérőt, meglátja a sok aranyat kiöntve a fődön.
- Mijér kaptad, szomszédkám?
- Az öregasszonyé, akit helyettem agyonütté. Höj, olyan falura akadtam, ahol a hótt öregasszonyokat szegyik, három véka aranyat adnak érte.
- Hőj, nálónk is ott van a vén szüle, csak várjuk a halálát, de meg nem hal. No, majd adok én neki.
Hazament, agyonütte az öreg szülét. Feltette a szekerre, behajtott a vásárra. Hozzáfogott kiabálnyi:
- Hótt asszonyt vegyenek! Hótt asszonyt vegyenek!
Rögtön körűkapták a csendérek persze:
- Mit kiabál maga? Hogy hótt öregasszonyt?
- Azt, kérem, itt jó megfizetnek érte.
- No, gyöjjön csak, gyöjjön!
Jó elverték a csendőrök, becsapták a börtönbe, ott ült vagy hat esztendeig. Ott oszt mindég azon törte a fejit:
- No, ha egyszer kiszabadulok, végi a szegény szomszédomnak, nem irgalmazok, nem kegyelmezek. Megvertek érte, évekig ültem. Ha kimenek, végi az életyinek!
Telt-múlt az idő, kiszabadult a gazdag szomszéd. Otthon mingyár egy nagy zsákot keresett, meg se várta az estét, ment a szegény szomszédho, begyugta a zsákba. Bekötte a zsákot, felvette a vállára, vitte egyenest a nagy mocsolyáknak.
Az útja a falu közepin a templom mellett vezetett el, ott meg nagy misézés, minden.
- Uram Istenem, nagyon nagy bűnt akarok elkövetnyi. Bemenek, kérem a lelkem üdvösségit, Isten bocsássa meg a nagy vétkemet, aminyőt még életembe nem tettem.
Bement a templomba, a szegény szomszéd meg kiabált a zsákbó:
- Jaj, jaj, fiatalon a mennyországba akarnak élve elvinnyi! Nem akarok a mennyországba mennyi!
Meghallja a kiabálást egy öreg csordás, aki a teheneket hajtotta a legelőre.
- Mit beszél maga?
- A mennyországba akarnak vinnyi, oszt én nem akarok.
- Hó, én meg szíves örömest mennék, mer nincs otthon semmi böcsöm, csak a teheneket kell őriznem egy kis kenyérvel, evvel-avval.
- Akkor bontsa ki a zsákot, jó ember, oszt üljön bele maga, én meg őrzöm a tehenjit.
- No jó, jó.
Kibontotta a zsákot, beleült a szegény szomszéd helyire.
A gazdag meg gyött ki a misérő, keresztet vetett, a vállára kapta a zsákot, vitte a nagy mocsolyába.
Ahogy gyön visszafelé, hát mit lát, a szegény szomszédját, hogy egy csorda tehenet őriz.
- E, hát te? Honnan van a sok szép tehened?
- Hehej, jó helyre sújtott kend engem be. Van abba a mocsolyába annyi szép tehen! Én csak az elejirő hoztam, de ha lejjebb dobott vóna, kövérebb, szebb marhákot hoztam vóna.
- Jaj, gyere, mutasd meg, mő tájnak ugorjak be, mőre vannak a szebb marhák!
- Hát épp azt megmutathatom.
Mentek, odaértek a mocsolyákho.
- No, azon a tájon van e!
A nagy gazdag ember belevette magát a vízbe, hogy csakúgy bugyborékolt utána, de a mai napig nem hajtotta fel a marhákot. Ha a marhákot felhajtotta vóna, az én mesém is tovább tartott vóna.