Vót egy szegény szomszéd, meg egy gazdag szomszéd. A gazdag szomszédnak négy lova vót, a szegény szomszédnak meg csak egy lova. Egyszer a szegény szomszéd átment a gazdag szomszédho. - Hogy az Isten áldja meg, segíjjen má ki, adjon egy lovat, kettővel hagy szántom ki azt a kis fődemet. - Adok én jó szívvel, de csak vasárnap, mer én vasárnap a templomba megyek. - Jaj, jó lesz akkor is, jó lesz. Elgyött a vasárnap, ment a gazdag szomszéd a templomba. A szegény szomszéd meg hajtotta nagy büszkén a két lovat a falun végig. - Gyi, két szép lovam! Gyi, két szép lovam! A templomba ment a sok ember, összenéztek. - Ez a szegény ember mibő tudott párját vennyi a lovának? Még a templomba is a kóruson beszélgetyik az emberek, hogy a szegény ember mibő tudott olyan szép lovat vennyi, párját a másiknak. Meghallja a gazdag szomszéd. - Hát nem vette ő azt, enyím lovamot kérte kőccsön, én adtam neki. - Az nem igaz, mer úgy tett, hogy „Gyí, két szép lovam!". Megharagudott a gazdag szomszéd, legyött a kórusbó, hazament egyenest. Felkapott egy baltát, ment ki a mezőre, ahol a szegény ember szántotta a fődjit. - Meg mered-e ismételnyi, hogy „Gyí, két szép lovam?" Hát ettéd-e? - Úgy mondtam, hogy „Gyí, két szép lovam!". - Ne, gyí, két szép lovam-e! A szegény ember lovát a fejszével menten agyonütte, azután meg felült a magaéra, oszt hazavágtatott. Lesi ott a szegény ember a lovát, hogy meg van dögölve. - Legalább veszett fejszének a nyelit érezzem. Megnyúzta a lovát, a bőrit meg kiterítette a fődön, hagy száradjon meg. Estefelé meg is száradt. Összehajtogatta, hazavitte. Másnap meg hogy elviszi ő, eladja, valamit majd csak kap érte. Ahogy megy, mendegél - mer egy zsákba tette a bőrt - elér sokfelé, de nem kellett a bőr senkinek. Nagyon elfáradt a szegény ember a járkálásba, a hátán a zsákba a bőr. Hát má anná a házná e, kér szállást. Ahogy megy, leskelőgyik az ablakon, hát mit lát: egy szép menyecskét meg egy szép katonát. A katonának a fejin a nagy csákó, a sarkantyú meg csakúgy ragyogott a csizsmáján. Ott ölelkőztek. - Ide híába menek, itt nekem nem adnak szállást. A padlásra a ház végitő lehetett felmennyi. Gondolta, hogy felhúzógyik oda, ott megpihen. Fel is húzódott a padlásra, de onnan meg nagyon le lehetett látnyi, mer ritkásan vót a deszka. Leskülé le. Látja, hogy az asszony a katonának visz egy nagy serpenyű sülthúst, egy nagy friss túróslepényt meg egy nagy üveg piros bort. Szegénynek a padláson még a nyála is folyt érte, úgy megette-megitta vóna. Hát csak elkiáltja valaki magát a nagykaputó, hogy: - Asszony, nyisd ki azt a kaput! Az asszony a katonának: - Jaj, hamar, szívem szép szerelme, bújj ebbe a tulipántos ládába e! Õ meg gyorsan a lepényt, a húst betette a kemencébe, mer, úgye, bent vót a kemence a házba. A borval meg beszaladt a szobába, a szekrény hátáho tette. Avval szaladt, az urát beengedte a nagykapun. Begyön a gazda, leül a sámlira, rágyút a pipájára, szíjja. Leskelőgyik, hát valahogy a padlásra látott, hogy ott mozog valami. - Hőj, ki vagy? Gyere le! - Én vagyok, egy szegény ember. - Gyere le, hé! Lemegy. - No, asszony, adj valamit ennyi! - Jaj, lelkem, édes uram, nem tudtam, hogy ilyen korán gyön, nem főztem még semmit. Egyenek kenyeret meg vereshagymát! Meg sót tett az asztalra. Ett a vándor, ett a gazda is. Azt mondja a gazda: - Hej, te vándor, mi van a zsákodba? - Hát, gazduram, ebbe van a mindentudó. - Mindentudó? Szólaltasd meg, mit tud! A szegény ember megnyomta a zsákot, a bőr egy kicsit nyikorgott. - Hallod-e, hé, nem értek én abbó semmit. - Nem is érthet ebbő akarki, csak a gazdája érthetyi ezt. - Mit mondott? - Azt mondta, hogy a kemencébe hús van, meg túróslepény. - Asszony, hamar nézd csak meg! Megy az asszony, ugrik. - Jaj, szent Isten, csakugyan van! - Tedd ki, asszony! Kitette az asztalra. Nekilátott a gazda meg a szegény ember, belaktak amúgy istenesen. - Tud-e még valamit a zsákod? - Megtróbálhatom. Lökdöste a markával, hát nyikorgott a bőr. - Most mit mondott? - Azt mondta, hogy a szekrény mellett van egy nagy üveg piros bor. - Eredj csak, asszony, nézd meg, hozd ki! Megy az asszony. - Jaj, szent Isten, csakugyan van! Kivitte. A sülthúsra, a lepényre nagyon jó gyött ez nekik, jót ittak az étel után. Azt mondja a gazda, mikor megitták a bort: - Hallod-e, vándor, tudna-e még valamit mondanyi az a zsák? - Megtróbálhatom, gazduram. A szegény ember lökdösi a két öklivel, hogy nyöszörög a bőr a zsákba. - Most mit mondott? - Azt mondta, hogy ördög van a tulipántos ládába. A gazda ugrik, megemeli. A katona ahogy benne ült lábval felfelé, a sarkantyúja. villant ki elsőnek. Az ember azt hitte, hogy az az ördög szemi. Rácsapta a tulipántos láda tetejit. Azt mondta: - Hallod-e, te szegény ember, hogy adnád el nekem azt a zsákot, azt a mindentudót? - Három véka aranyér. - No, adok három véka aranyat, még egy szekeret is lovastó, csak vidd el innen az ördögöt ládástó együtt! - Jó van, gazduram, jó van. Felpakolta a szegény ember a három véka aranyat meg a ládát. No, így hajtotta a lovat a szegény szomszéd, majd ahogy haladnak, megszólal a ládába a katona: - Hallod-e, te szegény vándor, nem ördög vagyok én, hanem katona. A szeretőmné vótam. Bocsáss szabadon, vigyél el az édesapám házáho, akkor mink is adónk neked három véka aranyat. - No, jó. Felemelte a láda tetejit, kikecmergett belőle a katona. Melléje ült a bakra, úgy hajtottak a katona házaig. Ott is kimérték a szegény szomszédnak a három véka aranyat annak rendje és módja szerint. Nagy boldogan hazahajtott a szegény ember, lepakolta a sok aranyat. Vót egy nyóc esztendős fia. Azt mondja neki: - Eredj, fiam, kérd el a gazdag szomszédtó a mérleget. Szeretném tudnyi, hány kilo lehet ez a sok arany! - Édesapám, mijé kapta maga azt a rengeteg aranyat? - A lóbőré, édes fiam, a lóbőré. Szalad a gyerek a gazdag szomszédho. - Apám kűdött, tessék má ideadnyi a mérleget. - Mit akartok mérnyi? - Aranyat. - Aranyat? Mijér kaptátok? - A lóbőré. - No jó, eredj gyerek, eredj, majd magam viszem a mérleget. Szemi-szája tátva maradt a gazdag szomszédnak, hogy még annyi arany, mint ami ott vót a konyhába. - Mondd meg, jó szomszédkám, hogy mijé kaptad te ezt a sok aranyat? - A lóbőré. - Hát ennyire kell a lóbőr? - Hó, nagyon keresik. Hazaszaladt a gazdag paraszt, mind a négy lovát agyonverte, megnyúzta. Kiterigette az udvarára a bőrit, hagy száradjon. Elvitte másnap, árulta falukró falukra. Vót, aki megvette vóna tőle, de három véka aranyat senki se adott darabjáé, így kénytelen vót visszahoznyi. Hej, a szegény szomszéd gondolta, hogy: - Ez majd bosszút áll rajtam, hogy mind a négy lovát agyonütte semmi haszon fejibe. Mit tegyek má, mit tegyek? Ahogy ott töpreng, majdcsak benyit az ajtajokon egy vén boszorkany, akit otthonró a veji elzavart. - Csak egy éccakára adjatok szállást, fiam! - Hogyne adnánk, édes öreganyám, csak kerüljön beljebb! Gondolta a szegény szomszéd, hogy éccaka átgyön a gazdag szomszéd, mer csak olyan ajtajok vót, hogy madzagval lehetett nyitnyi, nem lehetett bezárnyi, hogy senki be ne menjen. A vén boszorkányt fektette hát a maga helyire az ágyba, ő meg ott kuksolt a suttyba. Hát csak halkan nyílik az ajtó éjfél után, gyön a gazdag szomszéd. Tudta, hogy hol szokott aludnyi a szegény szomszéd, egyenest oda. Dirr-durr az ágyára, agyonverte a vén boszorkányt. Avval, mint aki jó végezte a dolgát, elment nagy nyugodtan. Reggel ahogy felkelnek, vakarja a fejit a szegény szomszéd: - Hej, hej, mi legyen evvel a vén hótt öregasszonyval? Elviszem valamőre. Feltette a kocsija végibe, oszt hajtott. Nagy meleg vót, megszomjazott, bemegy egy pohár borra. Nagyon sokan vótak a kocsmába. Õ is iszogat. Azt mondja egyszer a kocsmárosnak: - Hallja-e, kocsmáros úr, vigyen a szegény öreganyámnak is, ott van a szekér végibe e! Vigyen csak neki két deci bort! Viszi a nagy kövér kocsmáros. - De majd jó kiabáljon neki, mer nagyot hall! - Jó, jó. A kocsmáros kint elrikkantotta magát: - Az unokája kűgyi e, igya meg ezt a két deci bort! Az öregasszony meg se mozdult. - Nem érek én rá, hát kell-e vagy nem? Az öregasszony meg se mozdult, a kocsmáros meg dühibe a pohárval együtt a fejihe vágta az öregasszonynak a bort. Az meg végigdőlt a kocsin. Nézi a kocsmáros, megijedt nagyon. - Jaj, meghalt! Gyön ki a szegény szomszéd. - Mit csinált kend? Tán agyonütte az öreganyámot? - Jaj, az Isten áldjon meg, ne szóljá senkinek róla, édes fiam. Adok három véka aranyat, csak ki ne mondd senkinek, mer a csendőrök elzárnak hat évre is. - Nem mondom ki, ha három véka aranyat ad, meg eltemettetyi. - El, el, fiam, van jó nagy portám, pénzem, minden, majd én elintézem. De ne szóljá senkinek semmit! A szegény szomszéd hazavitte a három véka aranyat a kocsiján. Kűgyi a gyereket: - Kérd el a mérleget, fiam, hagy mérjük meg! Azt mondja a gazdag szomszéd: - Mit akartok má megint mérnyi? - Aranyat. - No jó, viszem én a mérőt. Hozza a gazdag szomszéd a mérőt, meglátja a sok aranyat kiöntve a fődön. - Mijér kaptad, szomszédkám? - Az öregasszonyé, akit helyettem agyonütté. Höj, olyan falura akadtam, ahol a hótt öregasszonyokat szegyik, három véka aranyat adnak érte. - Hőj, nálónk is ott van a vén szüle, csak várjuk a halálát, de meg nem hal. No, majd adok én neki. Hazament, agyonütte az öreg szülét. Feltette a szekerre, behajtott a vásárra. Hozzáfogott kiabálnyi: - Hótt asszonyt vegyenek! Hótt asszonyt vegyenek! Rögtön körűkapták a csendérek persze: - Mit kiabál maga? Hogy hótt öregasszonyt? - Azt, kérem, itt jó megfizetnek érte. - No, gyöjjön csak, gyöjjön! Jó elverték a csendőrök, becsapták a börtönbe, ott ült vagy hat esztendeig. Ott oszt mindég azon törte a fejit: - No, ha egyszer kiszabadulok, végi a szegény szomszédomnak, nem irgalmazok, nem kegyelmezek. Megvertek érte, évekig ültem. Ha kimenek, végi az életyinek! Telt-múlt az idő, kiszabadult a gazdag szomszéd. Otthon mingyár egy nagy zsákot keresett, meg se várta az estét, ment a szegény szomszédho, begyugta a zsákba. Bekötte a zsákot, felvette a vállára, vitte egyenest a nagy mocsolyáknak. Az útja a falu közepin a templom mellett vezetett el, ott meg nagy misézés, minden. - Uram Istenem, nagyon nagy bűnt akarok elkövetnyi. Bemenek, kérem a lelkem üdvösségit, Isten bocsássa meg a nagy vétkemet, aminyőt még életembe nem tettem. Bement a templomba, a szegény szomszéd meg kiabált a zsákbó: - Jaj, jaj, fiatalon a mennyországba akarnak élve elvinnyi! Nem akarok a mennyországba mennyi! Meghallja a kiabálást egy öreg csordás, aki a teheneket hajtotta a legelőre. - Mit beszél maga? - A mennyországba akarnak vinnyi, oszt én nem akarok. - Hó, én meg szíves örömest mennék, mer nincs otthon semmi böcsöm, csak a teheneket kell őriznem egy kis kenyérvel, evvel-avval. - Akkor bontsa ki a zsákot, jó ember, oszt üljön bele maga, én meg őrzöm a tehenjit. - No jó, jó. Kibontotta a zsákot, beleült a szegény szomszéd helyire. A gazdag meg gyött ki a misérő, keresztet vetett, a vállára kapta a zsákot, vitte a nagy mocsolyába. Ahogy gyön visszafelé, hát mit lát, a szegény szomszédját, hogy egy csorda tehenet őriz. - E, hát te? Honnan van a sok szép tehened? - Hehej, jó helyre sújtott kend engem be. Van abba a mocsolyába annyi szép tehen! Én csak az elejirő hoztam, de ha lejjebb dobott vóna, kövérebb, szebb marhákot hoztam vóna. - Jaj, gyere, mutasd meg, mő tájnak ugorjak be, mőre vannak a szebb marhák! - Hát épp azt megmutathatom. Mentek, odaértek a mocsolyákho. - No, azon a tájon van e! A nagy gazdag ember belevette magát a vízbe, hogy csakúgy bugyborékolt utána, de a mai napig nem hajtotta fel a marhákot. Ha a marhákot felhajtotta vóna, az én mesém is tovább tartott vóna.