Egyszer versenyfutásra került a sor az erdőben, és négy akkora elefántagyar volt a díj, hogy két ember se tudott volna egyet fölemelni. A nagy nap reggelén mindenfelé hallani lehetett a kiáltozást: - Rajta, rajta állatok! Vegyetek részt a versenyfutásban! Aki utoljára fárad el, azé lesz a négy elefántagyar! Seregestül jöttek az állatok, és mind beálltak a versenybe. De bizony a legtöbb kidőlt délire, csak az egyetlen oroszlán bírta még erővel. Kevélyen így szólt a társaihoz: - Enyém a négy agyar! Mire a teknősbéka lassan előmászott. - Még nem a tiéd - mondta. - Előbb fuss velem is versenyt, én is szeretném azokat a szép agyarakat. - Még hogy te? - nevetet t az oroszlán. - Te akarsz versenyezni velem? - Előbb fussunk, aztán nevessél - válaszolta a teknősbéka. S egy óvatlan pillanatban fölmászott az oroszlán hátára, az meg csak loholt, loholt ész nélkül, nem is sejtve, hogy utast visz a hátán. Egyszer aztán elfáradt, és megállt pihenni. A teknősbéka azonnal rákiáltott: - Ne pihenj! Fuss tovább! Mindjárt utolérlek! Enyém lesz a négy hatalmas agyar! Az oroszlán azt hitte, hogy a háta mögül jön a hang, és rögtön fölkerekedett, rohant, ahogy bírt, míg csak vissza nem kerültek oda, ahonnét elindultak. Ott aztán leroskadt a földre. - Hol vagy, teknőc? - lihegte. - Én bizony már rég itt vagyok a célnál - mondta az csöndesen, miután észrevétlenül lemászott a földre. Mit tehetett mást az oroszlán - belátta, hogy legyőzték. És átengedte az agyarakat a teknősbékának.