Élt egyszer egy pópa, de olyan pénzsóvár volt, hogy azt eI sem lehet mondani. Történt, hogy a faluban megdöglött az uraság kutyája. Az uraság gazdag volt, és igen nagyon szerette a kutyát.   ,,Eltemettetem a pópával ezt a hű jószágot a templom melletti temetőben" - gondolta az uraság. Telerakott egy tarisznyát pénzzel, és elindult a pópához. - Egy nagy kéréssel jöttem, szent atyám, szeretném, ha eltemetné a kutyámat a templom mellé, mint jó keresztényt illik.   Megharagudott a pópa, dühösen rákiáltott az úrra: - Hogy mersz ilyet kérni, az Isten megver érte!   Ekkor az uraság sunyin elmosolyodott, és megmutatta a papnak a pénzes tarisznyát. A szent atyának még a nyál is összefutott a szájában a sok pénz láttára. ,,Nem való kutyát temetni a templom mellé, de mit tegyek? Kár kiengedni a kezemből ezt a pénzt" - gondolta, és közben sóvárogva tekingetett a pénzre.   Mikor az uraság elment, a pópa magához hívatta a kántort, és eltemették a kutyát a templom mellett, akárcsak valami prófétát. Eltelt egy hónap vagy talán több is, amikor a faluban híre kelt, hogy nemsokára a parókia látogatására odaérkezik a püspök.   Megrémült a pópa. Mi lesz, ha megtudja a püspök, hogy kutyát temettek el a templomkertben? Az emberek is haragudtak érte, hogy a pópa meggyalázta a szent helyet.Eszébe jutott a pópának, hogy ott lakik nem messze a templomtól a csavaros eszű szerencsétlen Iván. El is ment hozzá tanácsot kérni. Belépett a házba, köszöntötte a gazdát. Szerencsétlen Iván éppen a kecskéjét etette. A pópa elmondta, hogy milyen nagy baj szakadt rá. Iván csak elmosolyodott, és így szólt: - Adja ide azt a tarisznya pénzt, elmegyek a püspökhöz, és mindent elrendezek.   A pópának még a szája is elgörbült kínjában e szavak hallatára. De nem volt mit tennie, igen félt a püspöktől. Megsiratta a pénzét, aztán odaadta Ivánnak. Szerencsétlen Iván megfogta a kecskét a szarvánál, és elindult vele Kijevbe. Felkereste a püspököt, és beállított hozzá a kecskével együtt. - Mit akarsz itt azzal a kecskével, te balga? - kérdezte dühösen a püspök, amikor meglátta a kecskét. - Azért jöttem, szent atyám - kezdte félénken Iván -, hogy avassa pappá ezt a jámbor jószágot.   A püspököt elöntötte a düh, toppantott egyet, és fogát vicsorította. - Takarodj ki innét! - ordította felbőszülve. Ekkor Iván előhúzta a pénzes tarisznyát, és megmutatta a püspöknek. Amikor a szent atya meglátta a sok pénzt, behúzta a nyakát a válla közé.   ,,Pénzért semmi sem bűn . . ." - gondolta magában, majd így szólt: - Bár nem való kecskét pappá avatni, de hát mit tegyek: nagy szükségem van a pénzre. Ezzel átvette a pénzt, és pappá avatta a kecskét, még okmányt is adott róla. Hazavitte Iván a kecske-papot, keresztet akasztott az állat nyakába, és ott várt a parókián. Egy idő múlva megérkezett a faluba a püspök is; az, amelyik a kecskét pappá avatta. Nyomban megérkezése napján a fülébe jutott, hogy a pap kutyát temetett a templomkertbe. Dühbe gurult a püspök, egészen belesápadt. Összehívta a szomszédos falvak papjait is, hogy elítéljék a bűnös pópát. A papok egybegyűltek.   A püspök már éppen kinyitotta a száját, hogy kimondja az ítéletet az istentagadó papra, hát egyszer csak hallja, hogy valahol a közelben egy kecske mekeg. Odanézett, de majd elájult ijedtében. Szerencsétlen Iván, amikor meghallotta, hogy a püspök egybehívja az összes papot, szarvon ragadta a kecske-papot, kezébe vette az okmányt, és elindult a templom felé. Már csak pár lépésnyire volt a templomtól, amikor a püspök észrevette. - A kutya is Isten teremtménye - szólt sietve a püspök eltompult hangon. - Éppen ezért nem bűn, ha a templom mellé temetik.   Aztán felült hintajára, és hazahajtatott. Azóta sem hisznek ebben a faluban a papoknak.