A mennyből jött ember
Részletek
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Egyszer volt egy ember, aki gabonával kereskedett, azt vitt eladni minden vásárba. A felesége nagyon haragudott amiatt, hogy mindig csak a férje megy mindenhová. Elkezdett veszekedni, hogy ő is el akar már egyszer menni a vásárba. Mondja a férj:
- Hát akkor menj te - s avval elengedte az asszonyt a szekér búzával és a szolgálóval.
A falutól vagy öt kilométerre lehettek, mikor az asszonynak eszébe jutott, hogy azt sem tudja, mennyiért kell adni a búzát. Odaszól a szolgálónak:
- Eredj vissza, kérdezd meg gazdádtól, hogy mennyiért adjuk a búzát?
A szolga visszament, s bekiáltott az ablakon. A gazda azt mondta: úgy adják ők is a búzát, ahogy a többiek.No, el is érkeztek a vásárba. Odament hozzájuk egy kereskedő megkérdezte:
- Hogy adják a búzát?
- Hát ahogy a többiek - válaszolta az asszony.
Erre a kereskedő elment megkérdezni, hogy adják a búzát a többiek, s amikor visszajött, azt mondta, hogy a többiek a búza egyik felét hitelbe adják, a másik felét meg várakozás fejébe.
- Jól van, ha úgy adják, hát én is úgy adom - mondta az asszony.
- És pénzt mikor kapok? - kérdezte.
- Az utolsó vásárkor.
- Akkor hogyan ismerjük meg egymást?
- Odaadom magának az én rossz kabátomat, maga meg adja ide a bundáját, s így könnyen egymásra találunk majd.
Az asszony levetette a bundáját, átadta a kereskedőnek, a kereskedő meg odaadta az asszonynak az ő rossz kabátját. Kész volt a vásár, elindultak hazafelé.
Azt kérdi otthon a gazda:
- No, hogy adtátok a búzát?
- Ahogy a többiek - felelte az asszony.
- Hát a pénz hol van?
- Pénz nincs, mert a többiek a búza egyik felét hitelbe adják, a másik felét meg várakozás fejébe.
- Hát pénzt mikor kapsz?
- Az utolsó vásárkor.
- Honnan ismered meg a kereskedőt?
- Elcseréltem a bundámat az ő kabátjával, erről ismerünk majd egymásra.
- Na, még ilyen bolondot se láttam! Most elmegyek világgá, s addig vissza se jövök, míg ilyen bolondra nem találok, mint te.
Elindult az ember világgá. Egy sötét erdőn ment keresztül. Meglátott egy kis világosságot, s arrafelé vette az útját. Bekopogott, s köszönt illendően:
- Adjon Isten jó estét!
Egy vénasszony fogadta. Kérdezte:
- Mi járatban van?
Az ember azt felelte:
- Most érkeztem a mennyországból.
- Hát az én fiamat nem látta ott?
- Dehogyisnem. Csonttal és ronggyal kereskedik. Rongyos szegény maga is, rossz a kabátja, és egyedül húzza a szekeret.
- Jaj, ember, visszamegy még oda?
- Vissza én, holnap reggelre már ott is kell lennem.
- Van egy szürke lovam, nem vinné el a fiamnak?
- Dehogynem, akármit elviszek neki.
- Maradt még vagy három kalácsom az ünnepről, megsütök hozzá három libát, meg gyűjtöttem egy kis pénzt, amiről a férjem nem tud. Vigye el neki azt is, hogy legyen mivel gazdálkodnia. Na, meg most jut eszembe: a férjem elcsalt egy bundát egy asszonytól, vigye el azt is szegénynek, hogy ne fázzék annyira.
Az ember lepihent egy kicsit, az asszony meg nekifogott a sütéshez. Levágta a libákat, s elkészítette az útravalót. Reggel felkelt az ember, felnyergelte a lovat, s úgy indult útnak. Alig ment el az ember, mindjárt érkezett haza a kereskedő. Már messziről kiabált neki az asszony:
- Gyere, gyere, siess, hírt hallottam a fiunkról.
- Menj el, tán megbolondultál?
- Nem hiszed? Nézd meg, elküldtem neki a lovat. Szegény gyerek csonttal és ronggyal kereskedik, egyedül húzza a szekeret. Küldtem neki kalácsot, meg három libát, s volt egy kis pénzem is, amiről te nem is tudtál. Azt is elküldtem neki. Na, meg a bundát is, amit attól az asszonytól elcsaltál a vásáron.
- Ki volt az, te boldogtalan, akinek ezeket adtad?
- Egy ember a mennyországból. Onnan jött és oda is ment vissza.
A kereskedő elindult nyomban az ember után. Az ember már messziről észrevette, megkötötte a lovát egy fához. Az erdő szélén volt egy fa, amelyik úgy állott, mintha el akart volna dőlni. Az ember nekidőlt a fának, és úgy tett, mintha minden erejével a fát támasztaná. A kereskedő odament hozzá, és azt kérdezte tőle:
- Nem látott erre egy embert szürke lovon?
- Dehogyisnem láttam. De hiába is megy utána, mert olyan erős ember az, hogy senkitől se fél!
A kereskedő azt kérdezte:
- Mondja, magától se fél?
- Dehogynem, én vagyok az egyeden, akitől fél.
- Nem lenne szíves visszahozni nekem azt az embert? Adok érte száz pengőt.
- Nem mehetek, mert arra vagyok ítélve, hogy ha ezt a fát nem támasztom, apám, anyám, testvérem mind meghalnak.
- Szívesen tartom én addig - mondja a kereskedő -, csak menjen, hozza vissza, mert nagyon sok mindent elcsalt a feleségemtől.
Az ember elindult, felült a lóra, és elment haza. Otthon azt mondta a feleségének:
- Hazajöttem, mert akadtam nálad bolondabb emberekre is.
- A kereskedő meg csak várta-várta az embert, hogy jöjjön vissza, és amikor megunta a várakozást, félreugrott. Hát akkor látja, hogy a fa nem is dől el, akkor
jött rá, hogy az ember őt is lóvá tette.Aki nem hiszi, járjon utána.