Volt egyszer egy gazdag asszony, s volt annak egy cselédje, Zsuzsika. Az asszony nagyon fösvény volt, még az ennivalót is sajnálta a cselédjétől. Zsuzsika elment a testvéréhez, és elpanaszolta neki, hogy az asszonya még az ételt is sajnálja tőle, mindig azt mondja, hogy csak keveset egyék. A testvére kitanította, hogy ezentúl ne egyék semmit otthon az asszonyánál, hanem menjen hozzá, majd ő ad neki enni. Zsuzsika így is tett. A kilencedik napon megkérdezte az asszony Zsuzsikától: - Hogy lehet az, hogy nem eszel, mégis sokkal szebb vagy, mint eddig? Zsuzsika azt felelte: - Én már nem is eszem többet, mert így szebb leszek, és tovább élek. Az asszony azt kérdezte: - Ki lehet azt bírni, hogy ne egyék az ember? Zsuzsika azt felelte: - Csak kilenc napig nehéz, azután már nem is kívánja az ember az ennivalót. Az asszony meg is próbálta. A harmadik napon már nagyon rosszul érezte magát, panaszkodott Zsuzsikának. Zsuzsika biztatta: - Ne aggódjék amiatt, hogy három nap után egy kicsit gyengének érzi magát, így szokott az lenni. Ha már kibírt három napot, ami a legnehezebb, akkor bírja ki már azt a pár napot a kilencig, mert onnantól már könnyebb lesz, s azután majd még jobban bírja. Az asszony egyre jobban gyengült. Mire a kilencedik nap eljött, annyira legyengült, hogy már nem bírta tovább. Akkor behívta Zsuzsikát, s azt mondta, hogy fusson el gyorsan a jegyzőhöz. Zsuzsika el is szaladt. - Jegyző úr, siessen hamar, az asszonyom haldoklik, s rám akarja íratni a vagyonát! A jegyző összeszedte, ami kell a végrendelet megírásához, és sietett a haldoklóhoz. Mikor megérkezett, az asszony el akarta panaszolni, hogy Zsuzsika becsapta, de már csak annyit tudott mondani: - Zsuzsika... Zsuzsika... A jegyző bólintott: - Értem, értem. Tudom, Zsuzsikára akarja hagyni a vagyonát. Így lett Zsuzsikáé a fösvény asszony minden vagyona.