Mátyás király lopni járt

Részletek

Látogatás
4174
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Kóka Rozália
Könyv címe
Mátyás király rózsát nyitó ostornyele
Kiadó
Timp
Kiadás éve
2003
Egyszer Mátyás király álruhában kinn ténfergett a nép között. Hogy, hogy nem bekeveredett egy vén cigányasszony putrijába. Az öregasszony épp a kártyáit rendezgette. Mátyás illendően köszöntötte:  - Jó napot, adjon isten, öreganyám! - Jó napot neked is, szép úrficskám! Mi járatba, vagy? - Kedves öreganyám, szegény diák vagyok, vándorolok a világban. Azt hallottam, hogy kendnek nagy tudománya van. Jól tud jövendölni. Szeretném tudni, hogy szerencsés leszek-e az életemben? Vagy valami balsors fenyeget? A cigányasszony jól végignézte az ifiút, vajon mennyi pénzt remélhet a jövendőmondásért?  - Szép úrficskám, adjon egy jó nagy darab pénzt, ha lehet, ezüstöt! Mátyás belenyúlt a zsebébe, kivett egy ezüst tallért, letette az öregasszony asztalára. Akkor az öregasszony kirakta a kártyáit, elkezdte mondani:  - Ókusz, pókusz, imperátusz, aki vak, az nem lát, okos embernek van esze. Gyorsan megkeverte a kártyákat, lecsapta, aztán még egyszer megkeverte, lecsapta, de amikor harmadszor is, utoljára a tök disznó jött ki, úgy felszökött, mint akinek az ülepét darázs csípte meg.  - Jaj, szép úrficskám! Adjon gyorsan még egy pénzt!  Mátyás belenyúlt a zsebébe, és adott még egy ezüstöt az öregasszonynak. Akkor az öregasszony azt mondta:  - Na, mutassa a kezeit!  Mátyás mind a két kezét az öregasszony kezébe tette. Az öreg cigányné nézegette a tenyereit, nézegette, csóválta a fejét, egyszer aztán azt mondja:  - Szép úrficskám! Magából nagyon nagyúr lesz! Még az is lehet, hogy a királyságig is felviszi, de ha lopni nem megy, meghal az első nevenapján.  Mátyás nagyot nevetett a cigányasszony jövendőmondásán, odavetett neki még egy ezüstöt, aztán kifordult a putriból, s elment a dolga után. Ez a jövendölés egy nyári vásárkor történt. Mátyás, akárhogy is akarta, soha nem tudta elfelejteni, hogy mit mondott neki a cigányasszony:  ,,Ha lopni nem megy, meghal az első nevenapján.Esziben volt a királynak még februárban is, amikor Mátyás napja közeledett.Hitte is, nem is, amit a cigányasszony mondott, de bizony Mátyás-nap előtti éjszakán hiába próbált aludni, nem jött álom a szemére. Gondolt egy nagyot, elővett a szekrényből egy kopott bakaruhát, felöltözött, s kiszökött a palotából. Bolyongni kezdett a sötétségben, járkált utcáról utcára. Benézegetett a kerítéseken, hátha tudna lopni valamit.Hogy lopjon? Mit lopjon? Meg soha életében nem lopott semmit. Addig-addig bolyongott, hogy végül bebotorkált egy sötét, lebuj kocsmába. A kocsma üres volt, csak a sarokban iddogált egy búslakodó katona. A másik sarokban meg a kocsmáros szundikált.Alighogy Mátyás belépett a kocsmába, a kocsmáros már töltötte is neki a savanyú bort. Mátyás letelepedett a bora melle, s akkor hozzászólt a baka: - Hát te német, hol jársz ilyen későn? (Azért hitte a baka németnek Mátyást, mert hosszú orra volt, s a bajusza is le volt borotválva.) - Innék egy meszely bort, mert kimenőn vagyok, s igen megszomjaztam - válaszolta Mátyás király. A baka megitta a borát, az asztalra vetett négy krajcárt, s menni készült. - Ne menj még pajtás, igyál még egy meszely bort! Ha már kimenőm van, egy kicsit mulatni szeretnék.  - Nekem is kimenőm van, de pénzem az már nincs. Meg egy kicsi dolgom is volna - mondta a baka. Egy kicsit pótolni akarom a zsoldomat. - Hát, aztán, hogy lehet pótolni a zsoldot? Mondd meg nekem is, én is nagyon keveset kapok, hogy a fene enné meg! - Ha eljössz velem, német és segítesz, akkor megmondom. - Megyek én szívesen, mert az én erszényemet is megütötte a guta - mondta Mátyás. Készségeskedett nagyon. Ki is fizette a bor árát, s avval útnak indultak. Mentek utcáról utcára, egyszer csak odaértek egy nagy kőkerítéshez. Azt mondta a baka:  - Na, német, itt vagyunk! Mátyás a szívéhez kapott: - Mit akarsz itt? Ez a főminiszter kertjének a kerítése. Hogy mászol fel a falra? Odalent strázsa áll. Innen akarsz te lopni? - Mert, hogy szavamat egybe ne öltsem, Mátyás mindjárt gondolta, hogy a baka bizony lopással akarja pótolni a zsoldját. - Ha megfognak, holnap vége az életünknek! - ijedezett Mátyás.  - Csináld, amit mondok! Ne ijedezz! Átmentek az utca másik oldalára, s hát ott volt egy lajtorja, eldugva a fűben. Megfogták a két végét, odatámasztották a falhoz, s fölmásztak. Mátyás király úgy reszketett félelmében, mint a miskolci kocsonya. Mikor már fönn voltak a falon, akkor a létrát leeresztették a másik oldalon, s bemásztak a kertbe.Azt mondta a baka Mátyásnak: - Na, német, látod azt az ablakot, amelyik nyitva van?  - Látom - mondta Mátyás, de a foga úgy kocogott, hogy szinte hallani lehetett. - Na, gyere, támasszuk oda azt a lajtorját! Én bemegyek, megrakodok ezüstkanállal, villával, késsel, aztán ne félj, lesz pénzünk elég, holtig ihatunk! - Jaj, mi lesz, hogyha felébred a főminiszter? - aggodalmaskodott Mátyás. - Dehogy ébred, nincs is itthon, bálban van a feleségével, tudom a szakácsnétól. Akkor Mátyás elbújt egy bokorban, a baka meg bemászott az ablakon. Jól telerakta az asztalterítőt ezüstkanállal, villával, ezüsttálakkal. S hát, akkor lépéseket hallott. Híj, az irgalmát! Már nem bírt kijutni az ablakon, ijedtében bebújt az ágy alá. A főminiszter meg a felesége hazaérkeztek. Bezárták az ajtót, s ott az ebédlőben vetkőzni kezdtek. Vetkőzés közben a főminiszter megkérdezte a feleségét:  - Asszony, elkészíttetted az arany kávésfindzsát őfelségének? - El, ám! - mondta az asszony. - No, jól van. Mátyás királynak az volt a szokása, hogy minden Mátyás-napon a főminiszteréknél reggelizett, így hát erre készülődött a házaspár. Azt mondja a főminiszter: - Na, asszony, mi a királlyal reggelizni kezdünk, te beleteszed a findzsába a mérget, és ráöntöd a jó erős kávét, aztán, ha megreggeliztünk, akkor behozod. - Jaj, ezt nem tehetjük! Hiszen Őfelsége mindig nagyon jó volt hozzánk, én ezt semmiképp nem teszem meg - sopánkodott a miniszterné. - Te azt teszed, amit én parancsolok! - dühösködött a miniszter. - Nem leszek tovább szolga, ha király is lehetek! Átmentek a hálószobába, de még ott is sokáig veszekedtek. A baka kimenekült az ablakon, lemászott a lajtorján. Pisszentett Mátyásnak, s aztán ügyesen kimentek a kertből, úgy, ahogy bejöttek. A lajtorját eldugták a fűbe, a sok ezüstneművel elindultak hazafelé. Amikor kijött a baka az ebédlőszobából, nagyon megcsendesedett. Hallgatott, mint böjtben a nagybőgő. El nem tudta képzelni Mátyás, hogy mi lelhette a bakát, mert vérzik úgy az orra, hiszen az ezüstneműt úgy megdézsmálta, hogy ketten is alig bírták. Egy idő múlva Mátyás nem állhatta szó nélkül. - Mit búslakodsz, cimbora? Tán csak nem kevesled a zsákmányt? - Dehogy, német, hoztam én annyi ezüstöt, hogy egész életünkben elegendő lesz! Feltéve, ha te, huncut áruló nem leszel. - Ugyan, minek hiszel te engem? - bántódott meg Mátyás. Egy darabig megint hallgattak, majd Mátyás újra megszólalt:  - Ki veszi meg tőlünk ezt a sok ezüstöt? Minden darabon rajta van a miniszter neve, nem mondhatjuk, hogy a miénk!Akkor meg elkapnak, s aztán fellógatnak! - A nyavalyát! Miért vagy úgy begyulladva? Hát mire való a kocsmáros? Megveszi az, ne félj, ha az apjáé volt is, csakhogy nyerhessen rajta. Ezen pedig többet nyer, mint amennyit nekünk ad érte, nyugodj meg.Most elrejtjük jól az ezüstöt, s holnap, amikor a többi katona a vakparádén lesz, Mátyás király nevenapján, én eladom, s aztán te, délután megkapod a magadét. Ne félj, iszunk egy nagyot! Elásták az ezüstneműt, aztán hazaindultak. A baka csak sóhajtozott újra. Amint mentek, belebotlottak egy csárdába, - Igyunk még egy meszely bort! Nekem még van néhány krajcárom - mondta Mátyás. - Igyunk, hagyta rá a baka csüggedten, nem volt semmi kedve. Amint iszogattak, azt kérdezte Mátyás: - Hát aztán, hogy talállak én meg téged ebben a nagyvárosban? Még a nevedet se tudom. - Kovács János a nevem, az Alexander huszároknál szolgálok. A tizenötödik kompánia, harmadik szakaszban. - S hát, téged hogy hívnak? - Engem Mátyásnak hívnak. Na, megitták a borukat, aztán a baka megint sóhajtozni kezdett. Mátyás már nem bírta tovább, megkérdezte egyenesen a bakát: - Hallod-e, pajtás! Neked valami nyomja a lelkedet. Amióta kihoztad a kanalakat, villákat, azóta egyet sóhajtozol. Tán csak nem tettél kárt emberéletben? - Bolond vagy német, ha ilyesmire gondolsz. - Hát akkor meg mi a bajod, mondd már meg! - követelte Mátyás. - Hej német, amit én most mondok, az nem a te eszedhez való. Neked a magyarok királya se inged, se gatyád, de, jaj, uram, istenem, nekünk magyaroknak! Mennyit mondta szegény édesapám, ilyen jó királyt, mint a mi Mátyás királyunk, az Isten is csak egyet tudott teremteni. Most ennek a drága embernek el kell vesznie. Jaj, ez az áldott király mindig csak az igazságot nézte. Egyforma becsülete volt előtte úrnak, szegénynek. Mégis el kell veszítenünk a drága, jó királyunkat! - Hát, hogy kéne elveszítenünk? Ma láttam éppen, igen jó erőben volt a király - mondta Mátyás, de nagyot dobbant a szíve. Eszébe jutott megint a cigányasszony jövendölése. - Azért mondtam, német, hogy ez nem a te eszedhez való dolog! Hát nem gondolod, hogy aki ma egészségesen sétál, azt még holnap el lehet veszejteni? Meg lehet mérgezni? - Na, de a mi jó királyunkat csak nem akarja valaki megölni, vagy esetleg megmérgezni? - kérdezte Mátyás. - Dehogynem, német! Pont ez az, ami engem így rág! - Honnan tudsz te erről, baka? Ki mondta neked ezeket? - Ki mondta, ki mondta? Hát hallottam, amikor az ágy alatt voltam, hogy mit mondott a főminiszter a feleségének. Azt mondta, hogy holnap reggel, Mátyás király hozzájuk jön reggelizni. A miniszter a feleségével egy arany findzsát készíttetett, abba teszik a mérget, s a kávéval felszolgálják neki. Szegény miniszterné asszony tiltakozott, de az a gonosz főminiszter ráparancsolt, hogy úgy kell lennie a dolognak. Látod német, ez fáj nekem! Tudom, hogy el akarják pusztítani a drága jó királyunkat, és nem tudom megakadályozni. Ma semmiképp sem mehetnék kihallgatásra, mert a király alszik, másnak meg nem mondhatom el, mert úgyse hinnének nekem. Jaj, el kell veszítenünk a drága királyunkat! Minek is mentem lopni? - jajongott a katona. - Mit tegyek? Megöl a bánat. Látod német, az se jó, ha szegény az ember, de az se jó, ha nagyúr, mint a mi jó királyunk. Ezer irigy tör az életére. Így töprenkedett a baka, míg be nem értek a kaszárnya elé. Akkor azt mondta a baka Mátyásnak:  - Na, német, te is eredj haza! Aztán el ne járjon a szád, mert, ha elárulsz, ott öllek meg, ahol először találkozunk. - ]ól van pajtás! ]ó éjszakát! - mondta Mátyás, sietve ment az első strázsáig. Ott aztán a mellén szétgombolta a bakaköpenyt, s megmutatta a királyi öltözékét. Bement a hálószobájába, lefeküdt. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, reggelig azt hányta-vetette, hogy s miként legyen?Egyszer csak megvirradt. A király inasa behozta Mátyásnak az ünnepi öltözékét. A király felöltözött, felkötötte a kardját és megparancsolta, hogy mire visszajön a főminisztertől, állítsák elő Kovács Jánost, az Alexander huszároktól, aztán elment a főminiszterékhez, reggelizni.Amint a király belépett, feltűnt neki, hogy a főminiszterné se élő, se holt nem volt. A főminiszternek a szeme se rebbent, átkozott, megrögzött gonosztevő volt.A király elé állt álnok pofával. Olyan szép köszöntőt pöndörített Mátyás nevenapjára, amilyent a király még soha nem hallott. Amikor a köszöntőnek vége lett, azt mondta a főminiszter: - Fölséges uram, a feleségemtől meg fogadja el ezt az aranyfindzsát, melyet fölséged nevenapjára csináltatott, örök emlékül! Adja Isten, hogy még számos esztendeig jó egészséggel fogyassza belőle fölséged a kávét!A miniszterné úgy reszketett, mint a nyárfalevél ősszel, meg se tudott mukkanni, csak tartotta a findzsát, tele kávéval.Mátyás királynak a szeme se rebbent. Megköszönte a jókívánságokat, kezébe vette a remekmívű findzsát, s azt mondta: - Ez bizony nagyon szép! Lám, még a címerem is rá van metszve! Ez a holló olyan mintha élne! Tudja mit? Mivel ma van a nevem napja, hát cseréljünk findzsát! Igyon miniszter uram az én findzsámból, az én egészségemre! Én majd iszom a miniszter úr findzsájából a miniszter úr egészségére. - Azt nem lehet, fölséges uram, az nem lehet, hogy én igyam fölséged újdonatúj findzsájából az első kávét! Én, szolga létemre, hogy jöhetek ahhoz? - szabadkozott a főminiszter. - De hát, ha én kérem?! - vonta össze szemöldökét Mátyás. - A király nevenapján mindenki köteles az összes kívánságát teljesíteni. Hát, kegyelmed se vonakodjék meginni ezt a kávét. Tudja, hogy én máskor se szoktam elállni a kívánságomtól nem hogy most, a nevem napján. Parancsolom! - állt fel Mátyás. Kirántotta a kardját, s azt mondta a főminiszternek: - Menten kettéhasítom, ha meg nem issza! - Kegyelmezzen uram! - vetette magát a király lábai elé a miniszterné. - Keljen fel, asszonyom! Tudom, hogy ön nem akarta, hogy a férje megmérgezzen, de neki vesznie kell! A főminiszter látta, hogy neki már harangoztak. Felhajtotta a mérgezett kávét, s menten vége is lett. Mátyás bosszúsan hazatért.Mialatt Mátyás király a főminiszternél járt, az Alexander kaszárnyából elhozták Kovács János bakát, s jelentették, hogy őfelsége parancsára előállították. Mátyás király teljes pompában ült a trónján, s maga elé szólította a katonát: - Kovács János, kend az éjszaka lopott. - Jelentem alásan, fölséges királyom, igenis loptam. Nem tagadom, úgyis tudom, hogy elárult az az átkozott, nagyorrú német. Csak egyszer kerüljön a kezem közé, tudom Isten, hogy megfojtom - fenekedett a baka. - Honnan lopott kend, mit lopott kend? - tettette haragost a király. - Jelentem alássan, fölséges királyom, ezüstneműt loptam a főminiszter úrtól - hebegett a baka. - Ki volt kenddel lopni? - kérdezte a király. - Jelentem alássan, egy nagyorrú német.  - Hogy hívták? - mordult rá Mátyás a reszkető bakára. - Jelentem alássan felséges királyom, azt mondta, hogy úgy hívják, hogy Mátyás. Valamicsoda Mátyás.- Megismerné-e kend azt a németet? - Meg én, jelentem alássan. Megismerném ezer közül is, mert akkora orra van, hogy nincs akkora egy egész szakasznak. Erre Mátyás kilépett a szomszéd szobába, s magára kapta a kopott bakaruhát. S magát is bekísértette négy katonával. Amint belépett, a baka meglátta, menten rá akart rohanni, de a fegyveresek lefogták, csak kiabálni bírt: - Te, huncut német! Ugye megmondtam, hogy elárulsz? Ugye jól sejtettem én, hogy te egy kém vagy, szegény bakák után leselkedsz? Na, megállj, megöllek, ha addig élek is! - egyre csak neki akart rontani Mátyásnak.A katonák nevették a komédiát, de a fegyvert keresztültették az átkozódó baka előtt. Mátyás végre megelégelte a dolgot. Kigombolta a bakaruhát. Mikor Kovács János meglátta a fényes királyi öltözéket, menten térdre esett. - Bocsásson meg, felség! Mátyás odament hozzá, s azt mondta neki: - Keljen fel fiam! Kend megmentette az életemet. Meggyőződhettem saját fülemmel, mennyire hűséges szeretettel van irántam. A tolvajságért azért megbüntetem. El kell vennie a szegény főminiszternét feleségül! Ma reggel megözvegyült! Kendet előbb kinevezem generálisnak, hogy ne hibázzék semmi a boldogságból. Elfogadja-e? - Elfogadom, jelentem alássan! - mondta Kovács János. - Na, öltöztessétek generális ruhába! - parancsolta Mátyás király a katonáinak. - Aztán hívjatok papot, s hozzátok ide a főminiszternét. A bakát mindjárt bevitték az udvari szolgák a fürdőházba, jól megmosták, felöltöztették, megfésülték. Újdonatúj generális ruhájában úgy feszített, mint egy bazsarózsa.Bevezették a király elé Kovács Jánost, de akkor már ott volt a miniszterné is legszebb ruhájában.Azt mondja Mátyás király: - Asszonyom! Bemutatom önnek Kovács János generális urat. A generális úr megmentett engem a haláltól, önt pedig a méregkeverő urától. Tőle tudtam meg, hogy ön ártatlan, nem tört az életemre. Fogadja tőlem nevem napja alkalmából, örök emlékül, férjül ezt az ifiú generálist. Éljenek boldogan! A miniszterné irult-pirult, azt se tudta, mit csináljon, hát odanyújtotta a kezét Kovács János generálisnak. - Generális úr, aztán bánjon jól az asszonnyal! - mondta Mátyás nevetve. - Énvelem meg ne cipeltesse többet azt a lajtorját! Ezentúl nem kell a zsoldját pótolni holmi ezüstkanalakkal. Nem bizony, még a bakákét se kellett, mert Mátyás azonnal elrendelte, hogy ezentúl minden baka háromszoros zsoldot kapjon! Előkerült a pap is, összeadta az ifjú párt, s a király akkora lakodalmat csapott nekik, mintha az édes gyermekeit házasította volna.Adott nekik olyan jószágot, hogy hercegi módon is megélhettek volna.Mátyás-nap elmúltával, a király felvette kopottas diákruháját, felkereste az öreg cigányasszonyt. Az anyó most is a kuckójában ült, s a kártyáit rakosgatta. Mátyás illendően köszöntötte: -Jó napot, adjon isten, szüle! - Fogadj lsten, szép úrficskám! Hát kegyelmed mi járatban van? Mátyás király akkor egy erszény aranyat tett a cigányasszony asztalára, s azt mondta neki: - Köszönöm öreganyám, hogy megmentette az életemet! Tegye el ezt a pénzt, hogy soha többé ne kelljen szűkölködnie! - Áldjon meg az Isten, szép fiatal úrfi, áldjon meg mind a két kezével! Ragyogtassa fel a csillagodat oly magasra, amilyenre csak emberét lehet! Meg is hallgatta a fennvaló a cigányasszony kívánságát. Mátyásnak dicsőséges, nagyhatalmat adott, olyant, amilyent senki más, emberfia el nem érhetett.
Értékelés
★★★★½
13 szavazat