A tigris egy éjszaka bemerészkedett a faluba. Arra lett figyelmes az egyik ablak alatt, hogy egy kisgyerek sír keservesen. Az anya pedig bosszankodva fenyegette kisfiát: - Azonnal hagyd abba a sírást, mert ha nem, elvisz a tigris! A gyerek csak tovább sírt, bömbölt, mintha nem is hallotta volna a fenyegetést. ”Ez a gyerek csöppet sem fél tőlem, bizonyára nagyon bátor!" – gondolta magában a tigris. Az anya látta, hogy így nem megy semmire, hát nyájas hangon folytatta: - Nesze datolya, csak ne sírj már! Erre a kicsi abbahagyta a sírást. A tigris így gondolkozott: „Micsodaijesztő, szörnyűséges teremtmény lehet ez a datolya, amit csak úgy odavetnek a gyereknek, és az tüstént elhallgat.”  Inába szállt a bátorsága, félt a datolyától, s letett arról a szándékáról, hogy elrabolja a gyereket. Kiment az istállóba, gondolta, ha nincs gyerek, jó tesz helyette egy ökör is. Az istállóban azonban egy tolvaj bújt meg, aki a sötétben ökörnek vélte a tigrist, és hátára pattant. A tigris rémülten vágtázni kezdett, amilyen gyorsan csak tudott. „Bizonyára a szörnyűséges datolya támadt rám!” - gondolta. A tolvaj pedig tovább lovagolt a tigris hátán, ostorral biztatta gyorsabb vágtára, hogy elmenekülhessen, mielőtt kivilágosodnék, s rajtacsípnék az ökörrabláson. Mikor megvirradt, a tolvaj ijedten látta, hogy nem ökör-, hanem tigrisháton lovagol. Rémülten leugrott róla. A tigris pedig félelmében továbbrohant, menekült a hegyek közé, s talán még most is fut, ha meg nem állt.