A majom lakomája
Részletek
Gyűjtötte
Schäferné Földvári Ilona
Könyv címe
Mese a lótuszvirágról
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
A hatalmas medve megparancsolta a majomnak, hogy őrködjék a kristálytiszta patak vize mellett.
- Vadászni megyek, és senki nem ihat ebből a patakból! Senki nem szennyezheti be! Őrizd gondosan! - dörrent rá zordan a medve a reszkető majomra, aki nagy alázatosan vállalta az őrködést.
A medve elindult eledelt keresni, a szegény majom pedig hozzáfogott az őrködéshez.
Hamarosan egy őzike érkezett, és szomjasan hajolt a patak fölé.
- Ez medveapó vize, kotródj innen! – ijesztette el a szelíd őzikét a majom. – Vagy azt akarod, hogy miszlikbe vágjon és felfaljon?
Az őzike megriadt, és úgy elillant, mint a kámfor, anélkül, hogy szomját oltotta volna.
Kisvártatva egy vaddisznó csörtetett elő a sűrűből. Jóllakottan szuszogva közeledett a csobogó vízhez, de a majom őt is elijesztette. Riadtan inalt vissza a sűrűbe, másik patakot keresni, amelyet nem őriz senki.
Ezután a tigris ballagott el. Ügyet se vetett a majom szavaira, hanem jóízűen inni kezdett. Ebben a pillanatban érkezett meg a medve, aki jókora őzcombot cipelt a vállán. A tigris láttán mérgesen felhördült, és a betolakodóra támadt. A tigris se hagyta magát, és hatalmas küzdelem kezdődött. Verekedtek, verekedtek, ám egyik se tudta legyőzni a másikat. A küzdelem hevében nem vették észre, hogy már a szakadék szélén birkóznak. A kárörvendő majom a világért se figyelmeztette volna őket. Addig-addig dulakodtak, míg a mélybe zuhantak, és a nyakukat szegték.
A szolgáló majom ugrált, énekelt, azt se tudta, hová legyen a szertelen nagy örömtől. Megszabadult uraitól.
A szakadék szélén kis kunyhót épített, és máig is ott eszi a medvetalpat és a tigrispörköltet, hacsak el nem fogyott azóta...