• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Szélike királykisasszony

Részletek

Látogatás
10208
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, s annak a királynak volt egy gyönyörűséges szép leánya. Elhatározta a király magában, hogy férjhez adja a leányát. Ki is hirdette ország-világnak, hogy aki a leánya kezét akarja megkérni, az jöjjön a palotába. Jöttek is grófok, hercegek, válogatott szolgalegények, napszámosok. Mindenki szerette volna Szélike királykisasszonyt feleségül venni. De a királykisasszonynak volt egy kikötése. Azt mondta, csak ahhoz megy feleségül, aki futásban elhagyja őt. Ki is álltak sokan, de nagy szégyenkezve elkullogtak, mert senki se tudta elhagyni Szélike királykisasszonyt. Abban az időben a szomszéd országnak volt egy királyfia. János volt a neve. Azt mondja János királyfi: - Édesapám, én elmegyek országot-világot látni. - Menjél, fiam, menjél, egy kicsit pallérozódjál, ismerkedj a világgal, tanulj, ne ülj örökké itthon a nadrágodon. - Fel is tarisnyálta magát János királyfi, s elindult ország-világot látni. Ahogy megy, megy, hát az úton lát egy embert, egy rettentő magas embert. Akkora volt, hogy a feje az eget verte. Kérdi tőle: - Te ki vagy, pajtás, miféle vagy? Mi a mesterséged? - Az én nevem Jófutó. Olyan nyúl nincsen, amelyiket én utol ne érném. - Nem hiszem el - ellenkezett János királyfi. - Ha nem hiszed, nézd meg! - Abban a pillanatban ugrott ki a bokorból egy nyúl. Jófutó egyet-kettőt lépett, elfogta. - Na, most elhiszed-e? - Most már elhiszem. Mondd csak, nem akarsz-e mellém szegődni kenyeres pajtásnak? - Szíves örömest. Megyek én is világot látni, elmegyünk együtt. Ahogy mennek ketten, mendegélnek, egyszer látják, hogy egy erős nagy ember egyik hegyet viszi a vállán a másik helyre. Megáll János királyfi, s nézi, nézi. - Hát te ki vagy, miféle vagy? Mi a mesterséged? -kérdi tőle. - Az én nevem Hegyhordó. Egyik hegyet viszem a másik helyre. Ha nem hiszitek, meg is mutatom. Egy nagy hegyet felkapott a vállára, mint más a párnáját, úgy vitte egyik helyről a másikra. - Mondd csak, nem csapnál közénk? Gyere velünk kenyeres pajtásnak! Elvállalunk, gyere velünk! Kezet fognak, megbarátkoznak, mennek hárman. Hát, ahogy mennek, mendegélnek, egyszer csak látják, hogy egy nagy magas ember csak lelövi a nyilával a madarat a fáról. Megáll János királyfi, kérdi: - Hát te ki vagy, miféle vagy? - Én vagyok Jóleltaláló, Nyíllövő. Úgy lelövöm a babszemet a tenyeréről, mintha ott se lett volna. - Próbáljuk meg! - azt mondja János királyfi. Hamar egy babszemet odatettek a tenyerére, s Jóleltaláló úgy ellőtte, mintha ott se lett volna. A tenyerét még meg sem sértette. - Mondd csak, nem jönnél velünk? - hívja János királyfi. - Dehogynem - állt rá Jóleltaláló -, megyek én szívesén! Mennek tovább, s ahogy mennek, találnak egy jó széles vállú embert. Csak felfújja az arcát, s elkezd fújni, hát akkora szél kerekedett, hogy a fák, ripitt-ropott, mind pozdorjává törtek. Nagy vihar volt. Megállnak, így szól János királyfi: - Hát te ki vagy, miféle vagy? - Én vagyok Szélfúvó, Viharcsináló. Egy fuvintásomra a fák pozdorjává törnek. Akkora vihart tudok csinálni, amekkora még sohase volt. - Ejnye, pajtás, gyere velünk! Legyél kenyeres pajtásunk! - Leszek én szívesen! Hát, ahogy mennek, mendegélnek, egyszer látják, hogy egy kicsi emberke, akkora, mint az araszom, ott kucorog a földön. A fülét odatapasztotta a földhöz, s csak hallgatózik, a kezével visszaint, hogy hallgassanak János királyfiék, még csak ne is moccanjanak, ne lépjenek. Mikor felállott a földről, azt mondja neki János királyfi: - Hát te ki vagy? Miféle vagy? Mi a mesterséged, hogy így a földön hallgatózol? - Én vagyok a Mindenthalló. Ha letapasztom a fülemet a földre, akármilyen messziről meghallom s megtudom, hogy az emberek mit akarnak, mit gondolnak, mit csinálnak - Hát nem jönnél velünk? - kérte János királyfi. - Dehogynem, megyek szívesen! Na, így mennek, mendegélnek. Beértek abba az országba, amelyikben a királykisasszony férjhez akart menni, de már senki sem akart versenyt futni vele, mert mindenkit lehagyott. Meghallják ezt a kenyeres pajtások, s előretaszigálják Jófutót, hogy menjen, próbáljon szerencsét. Jelentkezik is a királynál: - Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom! Megpróbálkoznék a királykisasszonnyal versenyt futni. Azt mondja a király: - Hát sajnálom az életedet, fiam. Százak próbálkoztak eddig, s mindegyiket lehagyta a lányom futásban, téged is lehagy, s szégyenben maradsz! - Hát próbáljuk meg! - erősködött Jófutó. Na, reggel lett, kiállnak a királykisasszony s Jófutó. A királykisasszony nekiiramodott, de Jófutó csak lépett egyet-kettőt, s a királykisasszonyt elhagyta. Hej, szörnyen megszégyellte magát a királykisasszony, hogy ilyen csúfság érte. Azt mondja Jófutónak: - Próbáljuk meg holnap még egyszer! Másnap megint kiálltak. A királykisasszony egy-két perccel hamarabb nekiiramodott, de Jófutó lépett egyet-kettőt, s a királykisasszonyt lehagyta. Jaj, sírt a királykisasszony rettentően mérgében, hogy ez a csúf, langaléta ember így megcsúfolta őt. Még hogyha az a másik lett volna, János királyfira gondolt, azt nem bánta volna, ha János királyfi lehagyja, hogy a felesége legyen, de ez a langaléta ember, ez nem tetszett neki sehogy sem. Azt mondja a király: - Jól van, fiam, látom, hogy jobban tudsz futni, mint a leányom, de három az isten igaza. Holnap még egyszer próbáljátok meg! Másnap reggel korán küldött Szélike kisasszony egy szép nagy köves gyűrűt Jófutónak, hogy húzza fel az ujjára. Jófutó nagy örömmel fel is húzta, mert nem tudta, milyen az a gyűrű. De az a kicsi, zömök emberke, Péterke, a Mindenthalló letette a fejét a földre, s tudta ő jól, miben sántikál a királykisasszony! Mert abban a gyűrűben varázsszer volt. Aki felhúzta, mikor elindul futni, akkor földbe gyökerezik a lába, nem tud még egy lépést se tenni. Tudta ezt Péterke. Megmondta a Nyíllövőnek, Jóleltalálónak, hogy amikor a királykisasszony megindul futni, s Jófutó meg se moccan, akkor hamar lője el a gyűrű kövét az ujjáról, mert ha nem, szégyenben marad. Úgy is lett. Másnap kiálltak egymás mellé, Jófutó, az ujján a gyűrűvel, és Szélike királykisasszony. Egyszer megindul Szélike királykisasszony, s fut, de Jófutó csak állott egy helyben, földbe gyökerezett a lába. Nyíllövő, Jóleltaláló meg nekieresztette a nyilát, s úgy lelőtte a gyűrűnek a fejét, mintha ott se lett volna. Megindult akkor Jófutó, lépett egyet-kettőt, s a királykisasszonyt megint lehagyta. Jaj, hogy verte földhöz mérgében magát a királykisasszony. Azt se tudta, mit csináljon haragjában. Csak akkor csillapodott le egy kicsit, amikor azt mondta Jófutó, hogy neki nem kell a királykisasszony, nem akar házasodni. Erre egy kicsit megenyhült a király is s a királykisasszony is. Kérdi erre a király: - Hát mit kívántok? - Semmi mást - felelik a legények -, csak annyi aranyat, ezüstöt kérünk, amennyit Hegyhordó el tud a vállán vinni. Na, a király varratott egy hatalmas nagy zsákot, s abba, amennyi aranya, ezüstje volt, beletöltötte. De csak félig lett a zsák. Megemelte Hegyhordó, s azt mondja: - Ez még semmi! Akkor amennyi aranytál, -kés, -villa, -pohár volt, mindent összegyűjtöttek. Még Szélike királykisasszonynak az aranycipőjét is belerakták. Akkor megemelte Hegyhordó, s azt mondja: - Na, most már elég lesz! Megköszönték a jó barátok, s elindultak, mentek. Mikor jó messze elmentek volna, megszólalt a király: - Hát nagy butaságot csináltam. Bánom, hogy ezeknek a jöttmenteknek ennyi aranyat, ezüstöt odaadtam. Hallod-e, édes leányom? Fussál csak utánuk, te hamar eléred őket, mint hogyha téged is elraboltak volna, s akkor egy regiment katonát utánatok küldök, hogy hozzanak vissza téged meg a tenger sok aranyat, ezüstöt. Úgy is lett. Szélike királykisasszony lépett egyet-kettőt, hármat, s hamar utolérte János királyfiékat. El se maradt tőlük. Örvendett János királyfi is. Igen ám, de egyszer csak Szélfúvó, Viharcsináló azt mondja: -Csúf dolog lesz mindjárt itt! Jön egy regiment katona, hogy visszarabolja az aranyat s az ezüstöt meg Szélike királykisasszonyt. Na, csak jöjjenek! Csinálok én itt mindjárt olyan vihart, hogy lesz nemulass! Úgy is lett. Alighogy ezt kimondta, néznek vissza, hát vágtatnak a lovak nagy porfelhővel, jön a katonaság. Hátat fordított a jó barátoknak Szélfúvó, s egy hatalmasat fújt. Recsegtek, ropogtak a fák, pozdorjává törtek, s úgy elsodorta a katonaságot a lovakkal együtt, hogy még hírmondónak se maradt egy se. János királyfi elvitte Szélike királykisasszonyt az ő országába, az aranyat, ezüstöt pedig szétosztotta a barátoknak. Magának nem hagyott meg semmit, csak a királykisasszonyt. Azt feleségül vette, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!
Értékelés
★★★★
12 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák