Élt egy faluban egy pópa. Kiment egyszer a piactérre, hogy napszámosokat fogadjon fel. Sokáig járkált a piacon, amikor összeakadt egy emberrel, akitől megkérdezte: - Beállnál hozzám béresnek egy esztendőre? - Be. - És mennyi fizetést kérsz? - Nem kérek sokat, mindössze húsz rubelt. De csak azzal a feltétellel, hogy egyikünk se haragudhat meg a másikra, nem veszekedhet vele. Akármelyikünk megharagszik, annak a másik levághatja a fejét! - Úgy legyen, ahogy akarod - mondta a pópa. Odaadott az embernek egy rubel előleget, és így szólt: - Én még járok itt egy keveset, vásárolok valamit, te menj egyenesen haza. Élnek, éldegélnek, egy hetet, két hetet. Látja a pópa, hogy a béres nem úgy végzi a dolgát, ahogy kellene. Mit tegyen? A legény a kérő szóra nem hallgat, veszekedni meg nem szabad. Szól hát a pópa az asszonynak: - Küldjük el a bérest az erdőbe fáért, ott majd felfalják a vadállatok. Rossz ökröket adunk vele, hogy ne érjen nagy kár, ha azokat is széttépnék a vadak. Odament a pópa a béreshez, és azt mondta neki: - Fogd be a szürke ökröket, és indulj az erdőbe fáért! De a bérest sem ejtették a fejére, kihallgatta a pópa és a pópáné beszélgetését, szerzett hát egy pud kendert, egy hordó kátrányt, s egy ostort készített magának, ostornyélhez erősítette s feltette a szekérre, befogta az ökröket, és elindult az erdőbe fáért. Amikor az erdő közepére ért, nekiállt fát vágni. Ekkor felbukkant a sűrűből két medve, el akarták kapni, fel akarták falni az ökröket. A béres így szólt hozzájuk: - Nyugodtan tépjétek szét őket, aztán majd magatok húzhatjátok a szekeret! Amikor már elég fát vágott, úgy megrakta a szekeret, hogy az ökrök, melyeket felfaltak a medvék, meg sem mozdították volna; aztán elkapta a két medvét, befogta a szekér elé, ő maga felült a bakra, és csapkodni kezdte őket az ostorral. Amikor hazaértek, és a pópa megpillantotta a két medvével közelgő bérest, majdhogynem eszét vesztette. A béres kifogta az „ökreit", beterelte őket az istállóba, ő maga pedig bement a házba ebédelni. A medvék pedig, amint bejutottak az istállóba, sorra megfojtották és felfalták az állatokat, reggelre kelve csak csont maradt belőlük. Elküldte a pópa a bérest a földesúrhoz pénzért, arra számítván, hogy majd csak széttépik a harapós kutyák. De nem, ezt a bérest nem lehetett becsapni. A szekér elé fogta a medvéket, kapta az ostort, és elindult, hogy megszerezze a pénzt, egy egész vékával. Amikor behajtott az urasági udvarba, a kutyák rátámadtak. De valamennyit jól helybenhagyta az ostorával. Bement az urasághoz a házba, és így szólt: - Add ide, uram, a pénzt, - Miféle pénzt? - kérdi az uraság. - Azt én nem tudom. Ide küldtek a pénzért, tehát add ide, mert különben véged. - Mennyi pénz kell? - Egy egész vékával. Megijedt az uraság, lemért egy véka pénzt, és odaadta. A béres fogta a pénzt, és hazament. Amikor hazaért, a pópa ott állt a kapuban, nem volt se élő, se holt, kinyitotta a kaput, s csak a fejét csóválta, közben pedig arra gondolt: mennyi baj van egy ilyen béressel. Egy hét múlva megint elküldte a pópa a bérest a malomba az ördöghöz, hogy hozzon lisztet. Az el is ment. Odaért a malomhoz, leszállt a szekérről, és ment befelé a malomba. Az ördögök azonban elkapták. - Minek jöttél ide? - kérdik tőle. - Széttépünk, hogy még hírmondó sem marad belőled! A béres nem sokat teketóriázott, fogta az ostort, és csépelni kezdte az ördögöket. . . Látják az ördögök, hogy baj van, kezdik hát hordani a zsákokat a szekérre. Annyit hordtak rá, hogy a medvék alig-alig bírták megmozdítani a szekeret. Felült a béres a bakra, és indult hazafelé. Ekkor a szekér nagyot reccsent - eltörött a tengely. Leszállt a béres a szekérről, és visszaszaladt az ördögökhöz a malomba, megragadta az egyik ördög szarvát, és odarángatta a szekérhez. Odaviszi, és azt mondja neki: - Mássz be, te átkozott, a szekér alá, és tartsd, nehogy lerogyjon a földre! Az ördög hétrét görnyedt, úgy tartotta, s nagyokat nyögött közben. Hazaért a béres, kiabálni kezdett: - Nyisd ki, pópa, a kaput! Mérges volt a pópa, hogy a béres az ördögöt is elintézte, de mit volt mit tenni, ki kellett nyitnia a kaput. Behajtott a béres az udvarra, behordta a zsákokat a kamrába, aztán fogta az ostort, és úgy ellátta az ördög baját, hogy az menekülni kezdett visszafelé, hogy csak úgy porzott az út utána. Így éldegéltek egy hónapot, másfelet, amikor a pópa meg a pópáné arra az elhatározásra jutottak, hogy inkább megszöknek a béres elől. Fogott a pópa két zsákot, az egyiket teletömte kétszersülttel, a másikat miseruhákkal, könyvekkel és más egyébbel, és felkészültek az útra. Előző nap, hogy meg akartak szökni, a pópa az asszonnyal beszélgetett, a béres meg épp ott feküdt a padon, és kihallgatta a beszélgetésüket. Amikor látta, hogy azok ketten már elaludtak, fogta magát, rátette az ágyára a takarót, mintha ott aludna, kiszedte a zsákból a kétszersültet, és ő maga mászott bele a zsákba. Felkel a pópa, látja, hogy a béres nem mozdul, keltegetni kezdi az asszonyt: - Kelj fel, tűnjünk el minél hamarabb! Felkelt a pópáné is. Szép csöndben kimentek az udvarra. A pópa felkapta azt a zsákot, amiben a kétszersült volt, az asszony meg azt, amiben a miseruhák, és nekivágtak az útnak, vissza sem pillantottak. Szaladtak, szaladtak, s már jó messzire jutottak. Hirtelen úgy hallják, mintha valaki kiáltana. Ekkor még gyorsabban kezdtek futni. Az asszony már úgy kifáradt, hogy a lábai is meg-megroggyantak, de azért még mindig futott. Éppen egy folyón keltek át, amikor a béres megszólalt a zsákban: - Vigyázz, pópa, nehogy összevizezz! A pópa annyin megijedt, hogy hirtelenjében azt sem tudta, honnan szólnak hozzá, futott, mint az őrült, s maga sem tudta, hogy került át a túlsó partra. A béres pedig egyre csak kiabált neki: - Ne fuss olyan nagyon, mert elejtesz! A pópa kis híján meghalt az ijedségtől. - Hát te itt vagy? A béres kihasította bicskájával a zsákot, kiugrott belőle, és így szólt: - Hát azt hittétek, hogy megszökhettek előlem? Nem, engem nem csaptok be! Beesteledett. - Hol fogunk most aludni? - kérdi a pópa. - Hát itt a parton - válaszol a béres. - Felőlem alhatunk itt is - feleli a pópa. - Csak te feküdj a part felé, az asszony középre, én pedig a domb felől. Lefeküdtek aludni. A pópa meg az asszony felmentek a dombra, s a pópa így szólt a feleségéhez: - Amint a béres elalszik, felkeltelek, aztán belelökjük a folyóba, és megfullad. A béres ezt is meghallotta. Lefeküdtek aludni. A pópáné elhelyezkedett a miseruhában, a pap magára húzta a reverendáját, és elaludtak. A béres hallgatózott, vajon horkolnak- e már. Végre horkolni kezdtek. Szép csendben felállt, lehúzta a pópánéról a miseruhát, a saját helyére fektette őt, és letakarta zsákkal, ő maga pedig elhelyezkedett a miseruha alatt, lefeküdt, és keltegetni kezdte a pópát: - Kelj fel, kelj fel, elaludt a béres! A pópa felugrott, a béressel együtt megragadták a pópánét, és belelökték a folyóba. Az szépen el is merült. Ekkor a béres így szólt: - Nahát, vége a pópánénak! - Hát, te vagy az? – szólt a pópa, s úgy állt ott, hogy se élő, se holt nem volt. Így maradt asszony nélkül a pópa. A béres pedig megkapta a fizetséget, ami dukált neki, s odébbállt.