• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A hétéves gyermek

Látogatás
10666
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 2. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy örmény. Ez az örmény elindult világgá szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, ért rengeteg sűrű erdőbe, rengeteg sűrű erdőben egy akkora sziklához, hogy a teteje az eget verte. Ennek a sziklának az aljában volt egy nagy vaskapu, azon a vaskapun sok írás, de csak annyit tudott elolvasni, hogy a kaput csak egy hétéves gyermek tudja kinyitani. Ment tovább az örmény, s addig meg sem állott, amíg egy faluba nem ért. Amikor odaért, éppen akkor jöttek ki az iskolából a fiúk. Szóba állott velök, sorba kérdezte valamennyit, hogy melyik hány éves. Az egyik mondta, hogy kilenc, a másik, hogy tíz, a harmadik, hogy nyolc. Egyszer aztán elejébe áll a legrongyosabb gyermek, s azt mondja: - Én éppen hétesztendős vagyok. - Hát ki s mi a te apád? - kérdezte az örmény. Mondotta a fiú: - Az én apám csizmadia. Megörül az örmény, megy a fiúval az apja házához, fizet neki temérdek sok aranyat-ezüstöt, csak adja neki a fiát; örökbe fogadja, felneveli. De bezzeg azt nem mondta, hogy mire kell neki ez a fiú. Azt szerette volna tudni, mi van a mögött a vaskapu mögött. Hát a csizmadia odaadta a fiát. Maradt neki még vagy tizenkettő. S ment az örmény a fiúval a rengeteg erdőbe, s meg sem állott, míg a kősziklához nem ért. Mondja ott a fiúnak: - No, fiam, nézd ezt az írást, olvasd le! A fiú csak rávetette a szemét, olvasta szépen, amint következik: - Ez az ajtó befelé nyílik, kifelé nem, ha sokáig ülnek bent. Belül az ajtó sarkán van egy lakat, aki bemegy, vesse a nyakába. Ahogy ezt leolvasta a fiú, abban a szempillantásban megnyílt magától a kapu. Haj, istenem, a szeme világa is majd elveszett az örménynek! Volt ott a szikla gyomrában egy ezüstház, tele volt ezüstpénzzel; beszaladott az ezüstházba, s ahogy végigszaladott rajta, ezüstházból ért az aranyházba. Tele volt az is színarannyal. Aranyházból ért a gyémántházba, tele volt az is ragyogó gyémánttal. Akkor megfordult, s szaladott kifelé, mint a bolond. De eszébe jut a lakat, lekapja az ajtó sarkáról, s a lakat egyszeriben megszólal: - Mi bajod van, édes gazdám? Úgy megijedt, hogy még szólni sem tudott. Ledobta a lakatot a földre, s abban a pillanatban kiugrott belőle háromszáz katona, kinyílt a vaskapu, s az örmény elszaladt világgá. De bezzeg nem ijedt meg a hétéves gyermek. Látott ő jól mindent. Felkapta a lakatot, fordított egyet a kulcsán, arra a katonák mind visszamasíroztak. A lakatot a lájbizsebébe tette, s szépen hazament az apjához. Eleget kérdezte az apja, hogy mi történt, megszökött-e az örménytől, mit csinált: nem szólt a gyermek semmit, s a lakatot nem mutatta senkinek. Na, telik-múlik az idő, nagy legénnyé cseperedik a fiú. Azt mondja egyszer az apjának: - Édesapám, az isten áldja meg, megyek a királyhoz. Feleségül veszem a lányát. - Jaj, te szerencsétlen - mondja a csizmadia -, mit gondoltál?! Hiszen a király mindjárt a fejedet véteti. Sírt-rítt az édesanyja is. - Ne menj el, édes fiam, ne búsítsd meg az életemet! Beszélhettek neki, ment egyenesen a királyhoz. Fölmegy a legény a palotába, köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi: - Hát te, fiam, mi járatban vagy? - Én bizony, felséges királyom, időtölteni jöttem ide. Ha megtetszik a lánya, feleségül veszem. Hej, megharagszik a király, hogy egy ilyen jöttment sehonnai így mer vele beszélni! Azt mondja neki: - Jól van, neked adom a lányomat, de nem adom ingyen. Ha holnap reggelig hat szekér ezüstöt nem hozol, fejedet vétetem! Elmegy a legény, megy egyenesen a rengeteg erdőbe, a kősziklához, ott eléveszi a lakatot. Kiugrik belőle mindjárt háromszáz katona, glédába állnak, s kérdi a vezérük: - Mit parancsolsz, édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy menjetek be a sziklába, hat szekeret rakjatok meg ezüsttel, s hozzátok utánam a királyhoz. Úgy lett, ahogy a legény parancsolta. Reggel ott volt a hat szekér ezüst a király udvarában. Másnap hat szekér aranyat, harmadnap hat szekér gyémántot kívánt a király. Mind odavitette a legény. Volt annyi ezüst, arany, gyémánt a király palotájában, hogy a király akárhová lépett, ezüstre, aranyra, gyémántra lépett.Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy örmény. Ez az örmény elindult világgá szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, ért rengeteg sűrű erdőbe, rengeteg sűrű erdőben egy akkora sziklához, hogy a teteje az eget verte. Ennek a sziklának az aljában volt egy nagy vaskapu, azon a vaskapun sok írás, de csak annyit tudott elolvasni, hogy a kaput csak egy hétéves gyermek tudja kinyitani. Ment tovább az örmény, s addig meg sem állott, amíg egy faluba nem ért. Amikor odaért, éppen akkor jöttek ki az iskolából a fiúk. Szóba állott velök, sorba kérdezte valamennyit, hogy melyik hány éves. Az egyik mondta, hogy kilenc, a másik, hogy tíz, a harmadik, hogy nyolc. Egyszer aztán elejébe áll a legrongyosabb gyermek, s azt mondja: - Én éppen hétesztendős vagyok. - Hát ki s mi a te apád? - kérdezte az örmény. Mondotta a fiú: - Az én apám csizmadia. Megörül az örmény, megy a fiúval az apja házához, fizet neki temérdek sok aranyat-ezüstöt, csak adja neki a fiát; örökbe fogadja, felneveli. De bezzeg azt nem mondta, hogy mire kell neki ez a fiú. Azt szerette volna tudni, mi van a mögött a vaskapu mögött. Hát a csizmadia odaadta a fiát. Maradt neki még vagy tizenkettő. S ment az örmény a fiúval a rengeteg erdőbe, s meg sem állott, míg a kősziklához nem ért. Mondja ott a fiúnak: - No, fiam, nézd ezt az írást, olvasd le! A fiú csak rávetette a szemét, olvasta szépen, amint következik: - Ez az ajtó befelé nyílik, kifelé nem, ha sokáig ülnek bent. Belül az ajtó sarkán van egy lakat, aki bemegy, vesse a nyakába. Ahogy ezt leolvasta a fiú, abban a szempillantásban megnyílt magától a kapu. Haj, istenem, a szeme világa is majd elveszett az örménynek! Volt ott a szikla gyomrában egy ezüstház, tele volt ezüstpénzzel; beszaladott az ezüstházba, s ahogy végigszaladott rajta, ezüstházból ért az aranyházba. Tele volt az is színarannyal. Aranyházból ért a gyémántházba, tele volt az is ragyogó gyémánttal. Akkor megfordult, s szaladott kifelé, mint a bolond. De eszébe jut a lakat, lekapja az ajtó sarkáról, s a lakat egyszeriben megszólal: - Mi bajod van, édes gazdám? Úgy megijedt, hogy még szólni sem tudott. Ledobta a lakatot a földre, s abban a pillanatban kiugrott belőle háromszáz katona, kinyílt a vaskapu, s az örmény elszaladt világgá. De bezzeg nem ijedt meg a hétéves gyermek. Látott ő jól mindent. Felkapta a lakatot, fordított egyet a kulcsán, arra a katonák mind visszamasíroztak. A lakatot a lájbizsebébe tette, s szépen hazament az apjához. Eleget kérdezte az apja, hogy mi történt, megszökött-e az örménytől, mit csinált: nem szólt a gyermek semmit, s a lakatot nem mutatta senkinek. Na, telik-múlik az idő, nagy legénnyé cseperedik a fiú. Azt mondja egyszer az apjának: - Édesapám, az isten áldja meg, megyek a királyhoz. Feleségül veszem a lányát. - Jaj, te szerencsétlen - mondja a csizmadia -, mit gondoltál?! Hiszen a király mindjárt a fejedet véteti. Sírt-rítt az édesanyja is. - Ne menj el, édes fiam, ne búsítsd meg az életemet! Beszélhettek neki, ment egyenesen a királyhoz. Fölmegy a legény a palotába, köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi: - Hát te, fiam, mi járatban vagy? - Én bizony, felséges királyom, időtölteni jöttem ide. Ha megtetszik a lánya, feleségül veszem. Hej, megharagszik a király, hogy egy ilyen jöttment sehonnai így mer vele beszélni! Azt mondja neki: - Jól van, neked adom a lányomat, de nem adom ingyen. Ha holnap reggelig hat szekér ezüstöt nem hozol, fejedet vétetem! Elmegy a legény, megy egyenesen a rengeteg erdőbe, a kősziklához, ott eléveszi a lakatot. Kiugrik belőle mindjárt háromszáz katona, glédába állnak, s kérdi a vezérük: - Mit parancsolsz, édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy menjetek be a sziklába, hat szekeret rakjatok meg ezüsttel, s hozzátok utánam a királyhoz. Úgy lett, ahogy a legény parancsolta. Reggel ott volt a hat szekér ezüst a király udvarában. Másnap hat szekér aranyat, harmadnap hat szekér gyémántot kívánt a király. Mind odavitette a legény. Volt annyi ezüst, arany, gyémánt a király palotájában, hogy a király akárhová lépett, ezüstre, aranyra, gyémántra lépett.Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy örmény. Ez az örmény elindult világgá szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, ért rengeteg sűrű erdőbe, rengeteg sűrű erdőben egy akkora sziklához, hogy a teteje az eget verte. Ennek a sziklának az aljában volt egy nagy vaskapu, azon a vaskapun sok írás, de csak annyit tudott elolvasni, hogy a kaput csak egy hétéves gyermek tudja kinyitani. Ment tovább az örmény, s addig meg sem állott, amíg egy faluba nem ért. Amikor odaért, éppen akkor jöttek ki az iskolából a fiúk. Szóba állott velök, sorba kérdezte valamennyit, hogy melyik hány éves. Az egyik mondta, hogy kilenc, a másik, hogy tíz, a harmadik, hogy nyolc. Egyszer aztán elejébe áll a legrongyosabb gyermek, s azt mondja: - Én éppen hétesztendős vagyok. - Hát ki s mi a te apád? - kérdezte az örmény. Mondotta a fiú: - Az én apám csizmadia. Megörül az örmény, megy a fiúval az apja házához, fizet neki temérdek sok aranyat-ezüstöt, csak adja neki a fiát; örökbe fogadja, felneveli. De bezzeg azt nem mondta, hogy mire kell neki ez a fiú. Azt szerette volna tudni, mi van a mögött a vaskapu mögött. Hát a csizmadia odaadta a fiát. Maradt neki még vagy tizenkettő. S ment az örmény a fiúval a rengeteg erdőbe, s meg sem állott, míg a kősziklához nem ért. Mondja ott a fiúnak: - No, fiam, nézd ezt az írást, olvasd le! A fiú csak rávetette a szemét, olvasta szépen, amint következik: - Ez az ajtó befelé nyílik, kifelé nem, ha sokáig ülnek bent. Belül az ajtó sarkán van egy lakat, aki bemegy, vesse a nyakába. Ahogy ezt leolvasta a fiú, abban a szempillantásban megnyílt magától a kapu. Haj, istenem, a szeme világa is majd elveszett az örménynek! Volt ott a szikla gyomrában egy ezüstház, tele volt ezüstpénzzel; beszaladott az ezüstházba, s ahogy végigszaladott rajta, ezüstházból ért az aranyházba. Tele volt az is színarannyal. Aranyházból ért a gyémántházba, tele volt az is ragyogó gyémánttal. Akkor megfordult, s szaladott kifelé, mint a bolond. De eszébe jut a lakat, lekapja az ajtó sarkáról, s a lakat egyszeriben megszólal: - Mi bajod van, édes gazdám? Úgy megijedt, hogy még szólni sem tudott. Ledobta a lakatot a földre, s abban a pillanatban kiugrott belőle háromszáz katona, kinyílt a vaskapu, s az örmény elszaladt világgá. De bezzeg nem ijedt meg a hétéves gyermek. Látott ő jól mindent. Felkapta a lakatot, fordított egyet a kulcsán, arra a katonák mind visszamasíroztak. A lakatot a lájbizsebébe tette, s szépen hazament az apjához. Eleget kérdezte az apja, hogy mi történt, megszökött-e az örménytől, mit csinált: nem szólt a gyermek semmit, s a lakatot nem mutatta senkinek. Na, telik-múlik az idő, nagy legénnyé cseperedik a fiú. Azt mondja egyszer az apjának: - Édesapám, az isten áldja meg, megyek a királyhoz. Feleségül veszem a lányát. - Jaj, te szerencsétlen - mondja a csizmadia -, mit gondoltál?! Hiszen a király mindjárt a fejedet véteti. Sírt-rítt az édesanyja is. - Ne menj el, édes fiam, ne búsítsd meg az életemet! Beszélhettek neki, ment egyenesen a királyhoz. Fölmegy a legény a palotába, köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi: - Hát te, fiam, mi járatban vagy? - Én bizony, felséges királyom, időtölteni jöttem ide. Ha megtetszik a lánya, feleségül veszem. Hej, megharagszik a király, hogy egy ilyen jöttment sehonnai így mer vele beszélni! Azt mondja neki: - Jól van, neked adom a lányomat, de nem adom ingyen. Ha holnap reggelig hat szekér ezüstöt nem hozol, fejedet vétetem! Elmegy a legény, megy egyenesen a rengeteg erdőbe, a kősziklához, ott eléveszi a lakatot. Kiugrik belőle mindjárt háromszáz katona, glédába állnak, s kérdi a vezérük: - Mit parancsolsz, édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy menjetek be a sziklába, hat szekeret rakjatok meg ezüsttel, s hozzátok utánam a királyhoz. Úgy lett, ahogy a legény parancsolta. Reggel ott volt a hat szekér ezüst a király udvarában. Másnap hat szekér aranyat, harmadnap hat szekér gyémántot kívánt a király. Mind odavitette a legény. Volt annyi ezüst, arany, gyémánt a király palotájában, hogy a király akárhová lépett, ezüstre, aranyra, gyémántra lépett.Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy örmény. Ez az örmény elindult világgá szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, ért rengeteg sűrű erdőbe, rengeteg sűrű erdőben egy akkora sziklához, hogy a teteje az eget verte. Ennek a sziklának az aljában volt egy nagy vaskapu, azon a vaskapun sok írás, de csak annyit tudott elolvasni, hogy a kaput csak egy hétéves gyermek tudja kinyitani. Ment tovább az örmény, s addig meg sem állott, amíg egy faluba nem ért. Amikor odaért, éppen akkor jöttek ki az iskolából a fiúk. Szóba állott velök, sorba kérdezte valamennyit, hogy melyik hány éves. Az egyik mondta, hogy kilenc, a másik, hogy tíz, a harmadik, hogy nyolc. Egyszer aztán elejébe áll a legrongyosabb gyermek, s azt mondja: - Én éppen hétesztendős vagyok. - Hát ki s mi a te apád? - kérdezte az örmény. Mondotta a fiú: - Az én apám csizmadia. Megörül az örmény, megy a fiúval az apja házához, fizet neki temérdek sok aranyat-ezüstöt, csak adja neki a fiát; örökbe fogadja, felneveli. De bezzeg azt nem mondta, hogy mire kell neki ez a fiú. Azt szerette volna tudni, mi van a mögött a vaskapu mögött. Hát a csizmadia odaadta a fiát. Maradt neki még vagy tizenkettő. S ment az örmény a fiúval a rengeteg erdőbe, s meg sem állott, míg a kősziklához nem ért. Mondja ott a fiúnak: - No, fiam, nézd ezt az írást, olvasd le! A fiú csak rávetette a szemét, olvasta szépen, amint következik: - Ez az ajtó befelé nyílik, kifelé nem, ha sokáig ülnek bent. Belül az ajtó sarkán van egy lakat, aki bemegy, vesse a nyakába. Ahogy ezt leolvasta a fiú, abban a szempillantásban megnyílt magától a kapu. Haj, istenem, a szeme világa is majd elveszett az örménynek! Volt ott a szikla gyomrában egy ezüstház, tele volt ezüstpénzzel; beszaladott az ezüstházba, s ahogy végigszaladott rajta, ezüstházból ért az aranyházba. Tele volt az is színarannyal. Aranyházból ért a gyémántházba, tele volt az is ragyogó gyémánttal. Akkor megfordult, s szaladott kifelé, mint a bolond. De eszébe jut a lakat, lekapja az ajtó sarkáról, s a lakat egyszeriben megszólal: - Mi bajod van, édes gazdám? Úgy megijedt, hogy még szólni sem tudott. Ledobta a lakatot a földre, s abban a pillanatban kiugrott belőle háromszáz katona, kinyílt a vaskapu, s az örmény elszaladt világgá. De bezzeg nem ijedt meg a hétéves gyermek. Látott ő jól mindent. Felkapta a lakatot, fordított egyet a kulcsán, arra a katonák mind visszamasíroztak. A lakatot a lájbizsebébe tette, s szépen hazament az apjához. Eleget kérdezte az apja, hogy mi történt, megszökött-e az örménytől, mit csinált: nem szólt a gyermek semmit, s a lakatot nem mutatta senkinek. Na, telik-múlik az idő, nagy legénnyé cseperedik a fiú. Azt mondja egyszer az apjának: - Édesapám, az isten áldja meg, megyek a királyhoz. Feleségül veszem a lányát. - Jaj, te szerencsétlen - mondja a csizmadia -, mit gondoltál?! Hiszen a király mindjárt a fejedet véteti. Sírt-rítt az édesanyja is. - Ne menj el, édes fiam, ne búsítsd meg az életemet! Beszélhettek neki, ment egyenesen a királyhoz. Fölmegy a legény a palotába, köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi: - Hát te, fiam, mi járatban vagy? - Én bizony, felséges királyom, időtölteni jöttem ide. Ha megtetszik a lánya, feleségül veszem. Hej, megharagszik a király, hogy egy ilyen jöttment sehonnai így mer vele beszélni! Azt mondja neki: - Jól van, neked adom a lányomat, de nem adom ingyen. Ha holnap reggelig hat szekér ezüstöt nem hozol, fejedet vétetem! Elmegy a legény, megy egyenesen a rengeteg erdőbe, a kősziklához, ott eléveszi a lakatot. Kiugrik belőle mindjárt háromszáz katona, glédába állnak, s kérdi a vezérük: - Mit parancsolsz, édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy menjetek be a sziklába, hat szekeret rakjatok meg ezüsttel, s hozzátok utánam a királyhoz. Úgy lett, ahogy a legény parancsolta. Reggel ott volt a hat szekér ezüst a király udvarában. Másnap hat szekér aranyat, harmadnap hat szekér gyémántot kívánt a király. Mind odavitette a legény. Volt annyi ezüst, arany, gyémánt a király palotájában, hogy a király akárhová lépett, ezüstre, aranyra, gyémántra lépett. - Na - mondja a király -, ezüstöt, aranyat, gyémántot hoztál eleget. Most azt parancsolom, hogy holnap reggelre az apád kapujától az én kapumig építs egy aranyhidat, aranyhíd mellett legyenek akkora fák, hogy az én palotámban négy órával később virradjon, mint más háznál. Eléveszi a legény a lakatot, s kiugrik belőle hatezer katona. - Mi baj, édes gazdám? Mondja, hogy mi baj. No iszen, ez nem volt baj. Megvolt reggelre az aranyhíd, aranyhíd mellett akkora fák, hogy nem látszott a király palotája tőlük, s csakugyan a király palotájában négy órával később virradott, úgy beárnyékolták a fák a palotát. Mit volt mit tenni a királynak, odaadta a lányát a legénynek. Volt nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom, voltak a vendégségben királyfik, hercegek, grófok, bárók, de még csóré hasú cigánygyerekek is. Volt a szegény legénynek tizenkét inasa, azt sem tudta, hogy melyiknek parancsoljon; minden zsebében egy aranyóra, azt sem tudta, hogy melyiket nézze. Hogy, hogy nem, meghallja az örmény, hogy milyen jó dolga kerekedett a csizmadia fiának. Egyszer, mikor a legény vadászni volt, elmegy a palotába, s azt hazudja az asszonynak, hogy házpingáló, s az úr küldötte ide. Az asszony elhitte a beszédet, beereszti az örményt, az megy egyik szobából a másikba, bekukkint minden szegletbe, s meglátja a lakatot. Hiszen csak ez kellett neki: tüstént a nyakába akasztotta. Megszólal a lakat: - Mi bajod van, édes gazdám? S abban a pillanatban ki is ugrik a lakatból hatezer katona. - Azt parancsolom, hogy ezt a kastélyt vigyétek a Sós-tenger túlsó partjára. Hát, uramteremtőm, ne hagyj el, mikor a legény hazajön a vadászatból, menne be a palotába, s nincs palota. Sem palota, sem asszony, sem lakat, sem semmi. De majd felvetette a nagy búbánat szegény fejét. Tarisznyát a hátára, puskát a vállára, s indult világgá. Azt mondta: addig meg sem áll, amíg a feleségét s a palotáját meg nem találja. Megy, mendegél, s amint megy egy nagy pusztaságon keresztül, elszalad előtte egy róka. Kapja a puskáját, megcélozza a rókát. Megáll a róka, s mondja a legénynek: - Ne lőj meg engem, te bús legény, mert bizony nem bánod meg. A legény szépen leereszti a puska kakasát, nem lövi meg a rókát, nagy barátságot kötnek, s együtt mennek tovább. Amint mennek, mendegélnek, egy farkas szalad eléjük. Lekapja a válláról a puskát a legény, s mondja: - De már ezt meglövöm. Hanem a farkas is feléje fordult, s kérte szépen: - Ne lőj meg, te bús legény, s bizony nem bánod meg. Jól van, a farkast sem lőtte meg. Azzal is nagy barátságot kötött, s úgy mentek tovább hárman. Hét álló esztendeig mind mentek, akkor értek a Sós-tenger partjára. Ott a legény felült a farkas hátára, a róka belekapaszkodott a farkas farkába, úgy úsztak át a Sós-tengeren. Mikor átértek a Sós-tenger túlsó partjára, a farkas szépen elbúcsúzik a legénytől, a róka meg vele marad, szed a réten élő-haló füvet, annak a levét kifacsarja egy üvegbe, odaadja a legénynek, s ő is elbúcsúzik szépen, istennek ajánlja a legényt. Hát uramteremtőm, ott volt mindjárt a Sós-tenger partján az ő palotája. Bemegy a palota udvarára, meglátja a tornácból egy belső leány, szalad be az asszonyához, s jelenti, hogy itt az ura. Az asszony nagy mérgesen pofon üti a leányt. - Mit hazudsz, hogy lehetne itt az én uram? Kiszalad a leány nagy sírva, de szalad be vele szembe egy másik leány, s az is jelenti, hogy itt az ura. Azt is jól pofon üti. Szalad a harmadik leány, az is azt jelenti. Jól pofon üti azt is. Abban a szempillantásban belép a legény. Hej, istenem, örült is, búsult is az asszony! - Jaj, lelkem, uram, édes uram, bújj el, mert mindjárt hazajön az örmény, s vége az életednek. S hát még ki sem mondta, megdöndül a palota: hetvenhét mérföldről hajított haza egy buzogányt az örmény, attól döndült meg. De bezzeg nem ijedt meg a legény, fölkapta a buzogányt, s visszahajította, úgy, hogy éppen az örmény lovának a lábára esett. Hiszen az örménynek sem kellett egyéb. Vágtatott haza, mint a sebes szélvész, még annál is sebesebben, s ahogy belépett a palotába, kérdezte az asszonyt: - Ki van itt, asszony, idegen szagot érzek. Mindjárt elejébe állott a legény. - Én vagyok itt, öreg. Viszem a feleségemet. - Megállj, öcsém, megállj, elébb lássuk meg, ki az erősebb! Kardot rántanak, vagdalkoznak, egyik sem tudta legyőzni a másikat. - No, most küzdjünk karból - mondta az örmény. - Nem bánom én, akárhogy - mondta a legény. Küzdöttek karból, s egyik sem tudta legyőzni a másikat. Akkor azt mondta az örmény: - No, most pihenjünk egy keveset. Együnk-igyunk, s azután folytassuk. Asztalt terít az asszony, volt ott étel-ital, minden elegendő, ettek-ittak, vígan voltak. Azt mondja egyszer a legény: - No, te örmény, a te borodat megittuk, most igyuk meg az enyémet. Eléveszi a legény az üveget, amelyikben az élő-haló víz volt. Hajt egyet belőle az örmény, hajt utána a legény is. Le akarja nyomtatni az italt, tör egy darab pogácsát az örmény, s hát a foga úgy elázott, hogy a pogácsát sem tudja elharapni. Volt az asztalon egy acélpogácsa, fölveszi a legény, s úgy kettéharapta, hogy még a foga sem rándult meg belé. Azám, mert az örmény a haló vízből ivott, a legény meg az élővízből. Egyszer csak az örmény elkezd álmosodni, nagyokat bólint a fejével, laposakat pislant a szemével, s elalszik az asztal mellett. Aludott, mint a fekete föld. Hiszen csak ez kellett a legénynek. Mindjárt kiakasztotta az örmény nyakából a lakatot. Kiugrott a lakatból hatezer katona, s kérdezte a vezérük: - Mit parancsolsz, édes gazdám? - Azt parancsolom, hogy ezt a palotát asszonyostul, mindenestül vigyétek vissza a régi helyére, az örményt pedig hagyjátok itt. Úgy lett, ahogy a legény parancsolta. Másnap reggel ott volt a régi helyén a palota, ott volt az aranyhíd, aranyhíd mellett a nagy fák, s az öreg király palotájában négy órával megint később virradott, mint egyebütt. Kinéz az öreg király az ablakon, látja a veje palotáját, látja az aranyhidat, a fákat. Nem találta helyét szertelen nagy örömében. Csaptak másodszor is nagy lakodalmat. Rostával hordották a bort, mégis elég volt. Itt a vége, fuss el véle!

Mesekeresés

Mesék, mondák