A beszélő csodaágy meséje
Részletek
Könyv címe
Mese a lótuszvirágról
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer hét fiútestvér egy nagy házban. Hat közülök keményen és szorgalmasan dolgozott, hogy mindenük meglegyen, de a legfiatalabb fiú szörnyen lusta volt, még egy szalmaszálat se tett soha keresztbe. Bátyái egyre jobban haragudtak rá, sokszor nógatták, keressen már rendes munkát magának, de ő ügyet se vetett rájuk. Evett, ivott, aludt, és a faluban csavargott, szórakozott.
Egy napon a legidősebb fiú megelégelte öccse lustaságát, és megparancsolta a feleségének, ne adjon semmit neki vacsorára. Este, mikor az ifjú naplopó hazaért, és kérte a vacsorát sógornője bejelentette: számára ma nem főztek.
-Aki nem dolgozik, ne is egyék - fűzte hozzá az asszony.
A fiú nagy haragra lobbant, hiszen soha életében nem bántak még így vele. Elhatározta, hogy tovább nem marad a házban.
Másnap kora hajnalban útra kelt, hogy szerencsét próbáljon.
,,Majd megmutatom én nekik, hogy nincs szükségem a vacsorájukra!" - füstölgött magában a lusta testvér.
Ahogy rábukkant az első gyalogútra, rögvest arra indult, és sokáig ment, mendegélt, Addig-addig vándorolt, míg a fáradtság le nem verte a lábáról és nem tudta útját tovább folytatni. Kimerülten érkezett el egy nagy faluhoz, és fáradtan kószált ide-oda, munkát keresve a szép nagy házak között. Végül egy áccsal találkozott, aki meghívta, finom vacsorával vendégelte meg, és szállást is adott neki éjszakára. Másnap a fiú hálából segített az ácsnak kifaragni a gerendát. Olyan nagy érdeklődéssel és szorgalommal dolgozott, hogy az ács megszerette, és édesfiaként bánt vele. Repültek a napok és hónapok, a lusta fiúból kiváló ács lett. Az öreg ács olyan elégedett volt vele, hogy egyetlen leányát is hozzáadta feleségül.
Az esküvő után az ifjú visszasüppedt szokott nemtörődömségbe. Nem dolgozott, evett-ivott, vígan élt, gondtalanul szórakozott feleségével.
Az öreg ács egyre gyakrabban korholta és számtalan jobbnál jobb munkát kínált neki, de a fiú csak visszautasította. Teltek-múltak a hónapok, és az öreg ács egyre növekvő haraggal dolgozott naplopó vejére. Végül is elhatározta, hogy se lusta leányát, se vejét nem eteti ingyen többé. Kikergette őket a szép házból, és azt tanácsolta, hogy próbáljanak máshol szerencsét. Mivel azok csak ámultak-bámultak, a saját kezével lökte ki őket, és nászajándékul egy ládikót hajított a fiú után, amely ácsszerszámokkal volt megrakva.
-Itt van a nászajándék! – kiáltotta az öreg haragosan.
-Ha használod is ezeket a szerszámokat, gondtalanul fogtok élni! De a házamban ne lássalak benneteket többé, hitvány hamuőrlők! – Azzal becsapta a kaput, és visszatért műhelyébe.
Az ifjú és a felesége messze-messze vándoroltak, és egy kicsiny kunyhóban telepedtek le. Volt valami kevés pénzük, azzal kezdhettek volna új életet, de egy-két nap alatt elfogyott.
-Most, ha nem akarod, hogy éhezzünk, jobb lesz, ha munkához látsz – mondta az asszony.
-Mihez kezdjek? – kérdezte az ifjú.
-Eredj a dzsungelbe, vágj fát, hozd haza, faragj szép bútorokat, például ágyat, szekrényt, asztalt, széket. Ha elkészültél, vidd ki a piacra, és bocsásd áruba. Abból a pénzből pedig, amit kapsz, vegyél ennivalót és ruhákat! – tanítgatta élhetetlen férjét a talpraesett asszony.
Úgy is tett.
Másnap már pirkadatkor útnak eredt a dzsungelbe. Fát vágott, és halomba rakta. Munka közben megéhezett és megszomjazott. Banánt tépett a közeli pálmafáról, és egy liánnak – a dzsungel kúszónövényének – méteres hosszúságú, letört szárából itta a vizet. Vállára vette a kötelet, hazahúzta a kivágott, halomba rakott és gondosan összekötözött hasábokat. Otthon nagy szorgalommal dolgozott, ágyat, asztalt, szekrényt faragott, és jó pénzért adott el mindent a piacon. Az ifjú asszony boldog volt. Nem kellett az éhezéstől félniük, és még arra is maradt pénzük, hogy szépen berendezzék házikójukat. Ezentúl így éldegéltek.
Egy napon mélyen bement az ifjú a dzsungelbe, mert jó minőségű fák után kutatott. Nagy meglepetésére két ember hangját hallotta, akik vidáman beszélgettek egymással. Hiába fordult körbe-körbe, senkit se látott, csupán két hatalmasra nőtt fa álldogált ott, ahonnan az előbb a hangok hallatszottak.
Az ifjú nehéz munkával kivágta a két hatalmas fát, hazagurította őket, és gyönyörű, faragott lábú ágyat készített belőlük.
Mikor a piacon árulni kezdte a csodálatosan faragott ágyat, éppen arra járt az ország királya, és azonnal megvásárolta az ifjútól. Nem sajnált érte egy zsákocska aranyat.
Az ifjú boldogan cipelte haza a pénzt feleségének, a király pedig megparancsolta szolgáinak, hogy az új ágyat vessék meg selyempárnával és takaróval, mert ezentúl abban akar aludni.
Jó vacsora után a király visszavonult hálószobájába, és befeküdt az új ágyba. Egyszer csak hallja, hogy az új ágy bal első lába így szól a másik háromhoz:
-Kimegyek egy kicsit csavarogni! Tartsátok rendesen az ágyat, pontosan úgy, mintha én is itt volnék. Hamarosan visszajövök!
És a király látta, hogy a láb kiballag a szobából. Mivel nem tudott elaludni, csendben várta az ágyláb visszatértét. Az nem is váratott sokáig magára, megjött hamarosan.
-Hol jártál? Mit láttál? – kérdezte az ágy másik három lába.
-A király konyhájában jártam –felelte a bal első láb.
-És mit gondoltok, mit láttam? A szolgálólányokat, akik a király élelmét nagy csomagokba rakják, és saját házukba küldik!
Ekkor így szólt a bal hátsó láb:
-Testvéreim, most ti hárman tartsátok az ágyat. Kószálok egy kicsit, és elmesélem nektek, hogy mit láttam! - Azzal fürgén útnak eredt.
Hamarosan visszatért, és a helyére állt.
-Hol jártál? Mit láttál? - kérdezte az ágy másik három lába.
-A király kincseskamrájában jártam - felelte a bal hátsó láb.
-És mit gondoltok, mit láttam? A király tiszttartóját láttam, ahogy két zsákot teletömködött arannyal, és hazavitte. A hűséges tiszttartó!
-Most rajtam a sor - szólt a jobb első láb.
-Tartsátok az ágyat, testvéreim, hamarosan visszatérek! – Azzal elillant, mint a kámfor.
Rövid idő múlva lihegve tért vissza, és egyenesen a helyére ugrott.
-Gyalázat! Gyalázat, amit láttam! – kiáltotta felindultan.
-Meséld el gyorsan! - kérlelte az ágy másik három lába.
-Miféle gyalázatról beszélsz?
-Hogyan meséljem el azt, amit láttam? – kérdezte a jobb első láb.
-A királyné szobájába mentem, és ott láttam a király miniszterét. A királyné mellett ült, és csendesen beszélgettek.
-Miről beszélgettek? Mit beszéltek? - kérdezte az ágy másik három lába.
-A jobb első láb folytatta:
-„Öld meg a királyt – mondotta a miniszter a királynénak -, akkor boldogan élhetünk kettesben.” „Ó, nem, nem tudom megtenni, nem tehetek ilyent!” – tiltakozott a királyné.
A miniszter erre nagy haragra lobbant. Arcul ütötte a királynét, olyan erővel, hogy öt ujjának nyoma ott maradt a felséges asszony orcáján.
-Milyen borzasztó! - kiáltotta az ágy másik három lába.
A király figyelmesen végighallgatta a faragott ágylábak beszélgetését, és megborzadt. Nem bírta tovább, kiugrott az ágyból, és egyenesen a királyné hálószobájába rohant.
Ahogy felesége arcára pillantott, látta rajta a miniszter öt ujjának nyomát.
-Mi történt az arcoddal? - kérdezte tőle a király.
A királyné rémülten ugrott talpra.
-Az arcommal? - hebegte. – Ó, igen, beütöttem az ágy sarkába.
A király testőreiért küldött. Megparancsolta nekik, hogy hozzák elébe miniszterét, tiszttartóját és a konyhán dolgozó szolgálólányokat. Ezután börtönbe záratta a királynét és a minisztert, és szigorúan megbüntette a tolvaj tiszttartót és a szolgálólányokat.
A király nagyon hálás volt az ifjú ácsnak, akitől a bűvös ágyat vásárolta. Meg akarta jutalmazni, de az ifjút sehol se találta.
A király ekkor kidoboltatta és kihirdettette az országban, hogy annak az embernek, aki az ágyat készítette, jelentkeznie kell a palotában.
Az ifjú ács hallotta a parancsot, de azt hitte, azért keresik, mert valamit elhibázott az ágyon, és a király talán meg akarja büntetni. Annyira félt, hogy elrejtőzött a dzsungelbe. A katonák végül rátaláltak és a király elé vezették.
-Megmentetted az életemet azzal, hogy nekem adtad el azt a csodálatos ágyat- szólott a reszkető ácshoz a király.
-Azért hívattalak, hogy megjutalmazzalak. Sok jó földet és egy szép házat adományozok neked ezért a kiváló munkáért.
Az ifjú ács nagyon meglepődött, de őszintén hálás volt a bőkezű ajándékért. Még sok-sok esztendeig élt boldogan a szép házban feleségével, és számtalan csodálatos bútort készített. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.