Tizenkettőt egy csapásra
Részletek
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. Azoknak annyi gyermekük volt, mint a rosta lika, tán még eggyel több. Olyan szegények voltak, hogy ennivalóra sem tellett. A szegény asszony átment a szomszédba, s könyörgött, adjanak egy kis tejet a gyermekeknek. Adtak is szívesen. Hazavitte, de az ura, mikor meglátta, így szólt:
- Add ide, édes feleségem, csak egy kicsit igyak bel le!
Megfogta a fazéknak a két fülét, s odaemelte a szájához. De, hogy fogta, hogy nem, olyan ügyetlenül fogta, hogy a mellét leöntötte, s az asztalra lecsepegett a tej. Nagy meleg volt, nagyon sok volt a légy, s a legyek arra a tejre mind reágyűltek.
A szegény ember odacsapott, s tizenkettőt eltalált. Na, azt mondja:
- Ebből én még híres ember leszek.
Elővett hamar egy darab papirost, s ráírta, hogy tizenkettőt egy csapásra, s felragasztotta a homlokára.
- Édes feleségem s gyermekeim, isten veletek! Én híres ember lettem, s most elmegyek vándorolni. Addig haza se jövök, amíg egy zsák pénzt nem hozok.
,,Na - gondolta magában a szegény asszony -, ez megbolondult!" S azzal a szegény ember elment.
Hát ment, vándorolt. Beért egy erdőbe. Sötét lett, s látott egy kicsi füstöt. Közelebb ment, hát egy akkora ördög feküdt ott, hatalmas két nagy szarva, hosszú farka volt, s aludt a tűz mellett. Gondolta magában a szegény ember:,, hogy tudjak én most odamenni? Hogyha felköltöm, mit szól? Mit keresek itt?
Lehet, hogy feldöf avval a nagy szarvával. Így hát az ördögön kívül lefeküdt.
Egyszer csak felébredt az ördög. Nagyot nyújtózkodott, s akkorát prüsszentett, hogy a fák csak úgy reszkettek az erdőben tőle.
Megszólalt a szegény ember:
- Itt vagyok, itt vagyok!
- Ki beszél itt? - kérdezte az ördög.
- Én vagyok. Akkorát prüsszentettél, hogy most születtem meg - füllentette a szegény ember.
-Hogyhogy? – csodálkozott az ördög. - Ki van írva a homlokodra, hogy tizenkettőt egy csapásra.
- Hát igén, ilyen erősen születtem - toldotta meg a szegény ember.
- Na, jól van, meglátjuk, milyen erős vagy. Mert én ezt nem hiszem el - hitetlenkedett az ördög. - Nézd csak, itt van ez az ostor. Én egyet rittyentek, s utána rittyentsél te egyet! Majd meglátjuk, ki rittyent nagyobbat.
Avval az ördög elvette az ostort, s akkorát rittyentett, hogy a szegény ember ijedtében felugrott egy fára.
- Hát te mit keresel ott, te szegény ember?
- Én? Hát nem látod? Csak megmetszettem ezt a fát, annyi száraz ág van rajta.
- Hát nem féltél a rittyentéstől?
- Dehogy féltem! Ha félnék, akkor nem volnék itt – hazudta a szegény ember.
- Na, gyere le arról a fáról, s rittyents te!
Elvette a szegény ember az ostort, de még meg se tudta emelinteni. Olyan nehéz volt. Ekkor alkudozni kezdett:
- Hallod-e, te ördög! Én akkorát rittyentek, hogy a fejed szétesik. Előbb tegyünk egy abroncsot a fejedre. - Volt ott egy abroncs, hamarjában ráhúzták az ördög fejére, s a szegény ember a kalapácsával nagyokat ütött reá.
Azt kérdi az ördög:
- Rittyentettél-e?
- Nem hallod, hogy rittyegtetek? - S azza| ütötte tovább az ördög fején az abroncsot. Az meg azt hitte, hogy az ostor hangja hasogatja a fülét.
-Jól van, ne rittyegtess, elhiszem, hogy te vagy az erősebb - adta meg magát az ördög.
Akkor a szegény ember levette az abroncsot. Az ördög pedig így szólt:
- Gyere, elviszlek a pokolba. Megmutatlak édesanyámnak, hogy te vagy az erősebb.
Hát ment a szegény ember az ördög után, ment, s egykettőre meg is érkeztek a pokolba. Mondja az ördög az anyjának:
- Édesanyám, hoztam egy szegény embert. Azt állítja, hogy akkor született, amikor én prüsszentettem.
- Én azt nem hiszem el- felelte az öregasszony. - Hozd csak ide a vasrudakat, emeld fel a szemhéjamat, nézzem meg jobban! Oda is vitte az ördög a vasrudakat, felemelte az anyjának a szemhéját. Nézi a szegény embert erről, nézi arról.
- Hát az már nem igaz, hogy ez az ember olyan erős, Tudod mit? Menjél el, hozzál vizet! S utána elküldöd a szegény embert, hozzon ő is.
Az ördög hamar elővett egy nagy hordót. A fél vállára kapta, s elment, s telehozta vízzel a kútról. Azt mondja a szegény embernek:
- Na, itt ez a hordó, most te hozzál vizet!
Bezzeg a szegény ember a hordót meg se tudta emelinteni.
- Nincsen egy jó vastag láncod? - kérdi a szegény ember.
- Van biza! - mondja az ördög. - Minek kellene az neked?
- Annak, hogy én elviszem azt a láncot, s a kutat kihúzom gyökerestül, mindenestül, s idehozom nektek az udvarra. Nem járok én ilyen semmi hordókkal mindennap vízért.
- Jaj, ide ne hozd, szegény ember, mert még valaki bele talál esni! - ijedezett az ördög.
Mondja az anyjának, hogy mit akar a szegény ember, hogy az egész kutat ide akarja hozni.
- Édesanyám, adjunk neki egy zsák pénzt, s menjen, amerre lát, nem bajlódom vele.
- Hallod-e, édes fiam, az éjjel még háljon itt, s majd holnap reggel útnak ereszted.
Na, vacsorát adtak a szegény embernek, s lefektették. S mikor hogy elaludt volna, azt mondja az ördög az anyjának:
- Édesanyám, üssük agyon ezt a szegény embert!
- Jól van. Van ott az a vasrúd, amivel emelgeted a szemem pilláját, azzal koppints a fejére egyet. De várjál, hogy előbb aludjon el jobban.
Hallotta ezt a szegény ember. Felkelt, s egy darab fát bedugott a takaró alá, egy fazekat s a kucsmáját belehúzta a fa végébe, ő meg bebújt az ágy alá. Mikor az ördög gondolta, hogy a szegény ember már alszik, odalopakodott a vasrúddal, s egyet-nagyot koppantott a vasfazékra. Kiszólt a szegény ember az ágy alól:
- Ne simogasd a fejemet!
No, erre úgy megijedt az ördög, hogy azt se tudta, mit csináljon. Még egyet koppintott. Azt mondja megint a szegény ember:
- Mondtam, hogy ne simogasd a fejemet!
Visszaszaladt az ördög, s mondta az anyjának:
- Édesanyám, akkora kettőt sóztam rá. A szegény ember meg azt mondta, hogy simogatom a fejét.
Azzal lefeküdt az ördög. Reggel, mielőtt felkelnének, a szegény ember kibújt az ágy alól, s a fát és a vasfazékdarabokat betette az ágy alá, s ő bebújt az ágyba. Nemsokára felkelt az ördög meg az anyja, odamentek az ágyhoz, hát a szegény embernek semmi baja.
- Hogy aludtál? - kérdezi az ördög.
- Én jól - feleli egykedvűen a szegény ember. - Csak az éjjel, nem tudom, ki simogatta úgy a fejemet.
"Jaj, jaj - gondolta magában az ördög -, hát, ha ez neked simogatás volt!" Kérte megint az anyját:
- Édesanyám, adjunk neki egy zsák pénzt! Menjen, ne is lássuk.
- Hát én nem bánom - egyezett bele az öregasszony.
- Na, te szegény ember! - hívta oda az ördög. - Itt van ez a zsák pénz, vigyed isten hírével!
- Nem úgy van az, ördög! Én el se hoztam azt a zsák pénzt, s haza se viszem. Ha úgy akarod, hogy elmenjek, vidd haza te!
S a teteiében még engem is!
Mit volt mit tenni, az ördög egyik vállára felvette a szegény embert, a másik vállára azt a zsák pénzt, és elindultak menni. Hát, ahogy mentek, beértek a falu végére. A szegény embernek is sok gyermeke volt, s másnak is, majdnem minden háznál. A gyerekek kigyűltek a falu végére, hogy ott szembekötőzzenek, játsszanak. Mikor meglátták a szegény embert az ördöggel visítani kezdtek, s futásnak eredtek. Azt kérdi az ördög:
- Miért futnak úgy a gyermekek?
- Hát azért, mert meg akarnak téged enni. Szólnak a többieknek is, hogy azok is jöjjenek.
Megijedt az ördög, ledobta a szegény embert s a zsák pénzt. S futás vissza a pokolba. A zsák kihasadt, a pénz mind kiszóródott. A szegény ember meg visszahívta a gyermekeket, azok mind felszedték a pénzt. De azért a szegény embernek is hagytak. Így aztán kicsit meggazdagodott.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!