El sem tudnám beszélni, hogy mennyit fáradoztam, amikor az öcsém megházasodott! Ez akkoriban volt, mikor az apámnak olyan négyszarvú ökrei voltak, hogy ha nem vigyáztam velük, a szarvukkal leverték a csillagokat az égről. Épp akkoriban készülődött az öcsém a lakodalmára, mikor ezek a nagy ökreink voltak. Azt mondja nekem édesapám, menjek el a tekerőpataki malomba, őröltessek egy kis búzát, hogy legyen elegendő kalács a lakodalomra. Befogtam hát az ökröket, és elindultam Tekerőpatak felé. Mikor beértem az egyik faluba, megkérdeztem egy suszter embert, nem tudja-é, merre van Tekerőpatak? Azt mondja nekem erre a suszter: - Nekem van egy pár bakancsom eladó, olcsóbban is odaadom, ha megveszi. Ej, gondolom magamban, ez biztosan most szabadult a bolondokházából. Elindultam a másik faluba, hát látom, hogy ott kuporog a város szélén egy ráncos pofájú vénasszony. Kérdeztem őt is, nem tudja-é, hol van Tekerőpatak? Azt mondja nekem, ő tudja, de csak úgy mondja meg nekem, ha elviszem oda őt is. Na, gondoltam magamban, egy öregasszonyban mégis több ész van, mint egy suszterben. Mondtam neki, hogy üljön fel a szekérre, és vezesse az ökreimet. Úgy is történt. Felültem a szekér hátuljára, az öregasszony meg elvezette az ökröket Tekerőpatakig. Ott bementem a malom udvarára az ökrökkel, az ostorom nyelét felállítottam az ökrök elé, hogy el ne menjenek. Megyek be a malomba, hát senki sincs a konyhában. Kezdtem keresni a molnárt, hát őt se találtam, csak a pálinkás korsó lógott a szegen. Akkor kijöttem, mérgemben kifogtam az ökröket a járomból, és bevezettem őket a konyhába, mert kinn akkora legyek jártak, mint egy-egy kutya. Attól féltem, hogy a legyek megeszik az ökröket, ezért bekötöttem mindkettőt a kemence alá. Aztán kinyitottam a kenyeres szekrényt, hát a gazdaasszony ott állt benne söprűvel a kezében. Kérdeztem tőle, hogy hol a molnár. Azt mondta, hogy még nem jött haza az iskolából. - És hol van a malom? - Azt elküldtük gombázni a hegyoldalba. Még az se jött vissza. Ej, gondoltam magamban, mindjárt rendet teremtek én itt. Megragadtam egy vödör vizet az egyik kezemmel, a másik kezembe meg fogtam egy kereplőt, és elmentem én is a hegyoldalba. Ott elkezdtem kerepelni. A malom azt hitte, hogy én is malom vagyok. Látom ám, hogy elindul felém egy kosár gombával. Akkor én ráöntöttem a vödör vizet, így a malom megtudta, hogy én ember vagyok, s eltűnt a szemem elől. Nemsokára hallom, hogy dolgozik már az udvarban a malom, őrli az én búzámat. Akkor én se tátottam tovább a szájamat. Lefeküdtem egy száraz fa árnyékába, s egy jó nagyot aludtam.Amikor felébredtem, láttam, hogy a nap már lenyugodott. Visszamentem a malom udvarára, hát a búzám meg van őrölve, s ki van rakva a szekérre. Bementem a konyhába az ökreimért, de addigra a molnárné már megsütötte őket. Bánatomban mindkét ökröt megettem.Ahogy mentem kifelé, hogy megfordítsam a szekeremet, a rúd vége beakadt az ostor nyelébe, úgyhogy az ostor kettétörött. Hát lett belőle egy óriási jegenyefa. Annak kinőtt egy főága, abba meg rögtön beköltöztek a verebek, a harkályok és a mókusok.Gondoltam magamban, jó, hogy most már lesz kalács a lakodalomban, de hát miből főznek majd pörköltet? Jó volna ezekből a harkályokból, verebekből és mókusokból hazavinni néhányat, legyen miből pörköltet készíteni.Fel is másztam a fára, a kebelemet megtöltöttem verébfiúval, harkályfiúval és mókusfiúval. Vissza akartam mászni, de olyan magas volt a fa, hogy nem mertem lemenni rajta. Kimásztam arra a kihajló ágára, és kiáltottam a molnárinasnak, hogy hozzon egy kötelet, dobja fel nekem, hadd ereszkedjek le vele. Hát jött is az inas, hozott nekem egy tányér levest. Ej, mondom neki, nem kell nekem ételféle, hiszen megettem a két ökrömet sülve, hanem adjon egy kötelet, amivel leereszkedjek. Ekkor kihozott az inas egy zsák korpát, és felnyújtotta egy hosszú karón. Én megfogtam a zsákot, kioldottam a száját, és a korpából tekertem egy hosszú kötelet. Az egyik felét hozzákötöttem a fa ágához, a másik végét leeresztettem a földre, s hát nem érte a földet. Akkor kettőbe hajtottam, és máris leért a földre. Még a földön meg is pöndörödött a vége. Ereszkedni kezdtem a korpakötélen. Mikor félig leereszkedtem, hát a korpakötelet elrágták a mókusok, és én elkezdtem zuhanni lefelé. Már majdnem leestem, de a kebelemben megtollasodtak a verébfiak, elkezdtek repdesni és az ingemet úgy felfújták a szárnyaikkal, hogy velük együtt felkapott engem is a szél, és magasra röpített.Egyszer látom a levegőből, hogy egy patak partján asszonyok mosnak. Hangosan az kiabálták: - Ott repül egy ember! Ott repül egy ember! Én nem hallottam jól, és úgy értettem, hogy húzzam fel az ingemet. Mikor felhúztam, a madarak mind kirepültek alóla, és én belehuppantam a vízbe. A víz azon nyomban kétfelé nyílt, és én száraz lábbal kijöttem belőle. Mikor a víz visszafolyt a medrébe, annyi hal maradt a partján, hogy az egész vármegye három kerek hónapig szedte fel a halakat, mégsem volt egy híja sem. Egyszer lejött a patakhoz egy csóré cigánypurdé, és az összes megmaradt halat a keblébe szedte, és mind elvitte. Én a számat se tátottam el, nehogy valakinek a lába alatt legyen, hanem lefeküdtem az út közepén, és elaludtam. Azt álmodtam, hogy az úton jön egy fehér ló. Felelébredtem, körülnézek, s hát tényleg ott ment egy fekete. Kiáltottam a szürkének, hogy álljon meg, de az ügyet sem vetett rám. Utánafutottam, felugrottam a sárga csikó hátára, s vágtatni kezdtem a piros pejjel. Hanem a sárga olyan gyorsan vitt, hogy azt hittem, egyenesen a mennyország kapujáig szökünk. Aztán egy lejtőn kimentünk, s egy hágón bementünk, és meg sem álltunk, míg egy gyümölcsöshöz nem értünk. Annyi volt benne a káposzta és a paradicsom, hogy borsónál és babnál egyebet nem láttam.Biztattam a lovamat, hátha be tudna ugrani a kertbe, de csak a hátulsó lábával tudott ágaskodni. Akkor leszálltam a ló hátáról, felültem a hasára, megfogtam a farkát, s belódítottam a kertbe.Aztán elvezettem a fakót egy eperfa alá, ott megkötöttem a szürkét egy szilvafához, otthagytam a sárgát az almafa alatt, majd megrázintottam az uborkafát, s úgy hullott a répa rám, hogy a sütőtök majd beverte a fejemet. Aztán annyi cseresznyét ettem, hogy olyan volt a hasam a szilvától, mint egy jó hosszú deszka. Úgy jóllaktam a körtével, hogy még a szájam is zsíros volt a málnától.Egyszer elértem egy kicsi pusztára, s hát láttam ott egy szép kicsi kápolnát lépesmézből felépítve. Bundapalacsinta a teteje, a kerítése meg kolbász és fekete hurka. Laskagombából voltak a kapulábak. A galambok sülve s főve repültek a levegőben. Utánuk se kellett nyúlni, csak ki kellett tátani a szájat, és a galambok sülve és főve repültek be oda. A tyúkok a szájukban vittek egy tálcát, azon csirkék sorakoztak paprikásán kisülve. Kinek mennyi tetszett, annyit ehetett belőle.Hát még amikor a sült malacok jöttek elő. Hátukban kés és a villa, lőnek mennyi tetszett, annyit vághatott belőle.Onnan nem messze volt a máléhegy. Annak a közelében volt a tejpatak, túróból és tejfölből pedig akkora hegyek álltak ott, hogy nem látszott a tetejük.Süvegcukrokat állítottak fel kilométerköveknek. Kockacukrot terítettek az utakra. És a többi patakból a halak és a rákok sülve s főve futottak be az ember szájába.Nem messze onnét borforrás fakadt. Hordók álltak teli borral, s ha valaki nem kóstolta meg a bort, azt a hordók leütötték a lábáról, s keresztülhengeredtek a hasán. A fákon sörösüvegek teremtek, telve barna sörrel. Ha valaki beállt a fa alá, a sörösüvegekből sör csörgött a szájába.A jegenyefákon női ruhák lógtak. Selyem, bársony és mindenféle drága szövet. A férfiruha a fenyőfákon termett.Rézből voltak a juhok, ezüstből a tehenek, aranyból a lovak és gyémántból a szárnyas állatok.Csokoládéból volt a pap, cukorból a kántor, mézescukorból a harangozó, mandulából a bíró.Ha jött a vihar, piros pántlikákat villámlott az ég, és amikor villámhullás volt, körték hullottak, és málnaszemekből volt az eső.Mégis alig vártam, hogy megszabaduljak onnét, mert jóllaktam már mindenfélivel, és sietnem kellett az öcsém lakodalmára. Kicsit sajnáltam otthagyni a boldogság országát.Ahogy kiértem a kertből, elvágtattam a búzaarató asszonyok felé. Kérdeztem tőlük: - Nincs egy kis vizük? Azt mondta egy leány: - Van. De olyan hideg, hogy nem lehet inni belőle. Hanem menjen el a vadalmafa alá, ott van egy kút. Igaz, be van fagyva, de ha be tudja törni a jeget, hát ihat belőle.El is mentem a lovammal a vadalmafa alá, hát látom, hogy tényleg be van fagyva a kút. Én bizony rávezettem a lovamat a jégre, de a jég nem tört be a ló lába alatt. Próbáltam a sarkammal betörni, de úgy se ment. Egy követ vettem a kezembe, avval vertem a jeget, de úgy se tört be. Akkor mérgemben lekaptam a fejemet, s úgy hozzácsaptam, hogy azonnal betörött. Akkor végre behajoltam a kútba, s jót ittam belőle.Ivás után vágtatni kezdtem Tekerőpatak felé. Útközben találkoztam három diákkal. Köszöntem nekik illendőképpen. Azt mondták nekem a diákok: - Atyafi, hát maga hol hagyta el a fejét? Tapogatom a hátamat, s nézem a sarkamat, keresem a zsebeimben, s hát sehol sincs a fejem. Akkor jutott eszembe, hogy ott felejtettem a kútnál. Visszaindultam hát a kúthoz.Ezalatt az az átkozott fejem nekiállt sárból és agyagból kezet, lábat, testet csinálni magának, s elkezdett csúszkálni a jégen.Hiába kértem, hívogattam: - Jer, fejem, jer, jer ide, mert zabot adok! A fejem ügyet sem vetett rám. - „Ej - gondoltam magamban -, na várj, fejem, mert ha te tudsz egyet, én tudok kettőt!” Agyagból és sárból gyúrtam egy kopókutyát, ráuszítottam a fejemre és megfogattam vele. Amikor a kutya visszahozta a fejemet, akkor levettem az agyagtestről, és feltettem a helyére.Megint felültem a fakóra, és kezdtem vágtatni a deressel. De úgy vitt a sárga, hogy majdnem leestem a pejről. Nemsokára megérkeztem a fehérrel. Leszálltam a feketéről, a szürkét befogtam a szekérbe, s úgy jöttem vissza a lakodalomba. De addigra az öcsém megházasodott, és már két szép gyermeke is volt. Édesanyám megsütötte a kalácsot, és csaptunk egy olyan jó nagy lakomát, hogy még a tyúkok is táncoltak. Hét napig tartott. Annyi étel és ital volt az asztalon, hogy az rengett tőle, de istenes ember volt, aki kapott egy falást is belőle.Még most is élek, ha meg nem haltam.