• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Az okos lány

Részletek

Látogatás
11039
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Orbán Dénes
Könyv címe
Úz-völgyi népmesék
Kiadó
Tillinger Péter műhelyében Szentendrén
Kiadás helye
Szentendre
Kiadás éve
1997
Egyszer volt egy katona, de ez olyan öreg volt, hogy már nemigen bírta a szolgálatot,szabadságot kért hát a királytól, meg egy kicsi útiköltséget. A király szabadon eresztette azöreg katonát, s adott az útra három krajcárt. Elindul az öreg katona hazafelé, s amint megy,mendegél, találkozik az úton Krisztussal meg Szent Péterrel. Mind a ketten koldusruhábavoltak öltözve, s kértek valamit a katonától Isten nevében. A katona három krajcárjából egyetnekik adott. Azzal elváltak egymástól. De alig ment egy puskalövésnyire, másodszor iselejébe került Krisztus meg Szent Péter, s kérték, hogy adjon még egy krajcárt Isten nevében."Hát jól van - gondolta a katona -, ezzel a két krajcárral úgysem sokra megyek" - s az egyiketnekik adta. Elválnak egymástól, de egy fertályóra nem telik bele, harmadszor is elejébekerült Krisztus meg Szent Péter, s harmadszor is kérnek tőle egy krajcárt az isten nevében. - No - mondja a katona -, még éppen egy krajcárom van, azt is kendteknek adom. Majdmegsegít engem úgyis a jó Isten! Krisztus meg Szent Péter nagy hálálkodással továbbment, akatona is ment a maga útján, de alig ment egy jó hajításnyira, negyedszer is elejébe kerültKrisztus meg Szent Péter, hanem most már nem koldus gúnyájában. - No, te katona - mondotta Krisztus -, látom, hogy jó szíved van. Megérdemled, hogy jótcselekedjem veled. Mondd meg nekem, mit kívánsz az első krajcárért. - Egy olyan jó pipát - mondja a katona -, melyből a dohány soha ki nem fogy.Még jóformán ki sem mondta, már szájában volt a pipa, s égett benne a jó verpeléti dohány. - Hát a második krajcárért mit kívánsz? - Egy olyan tucat kártyát - mondja az obsitos -, hogy ha játszom, mindig én nyerjek!Krisztus egy kicsit megcsóválta a fejét, de teljesítette a katonának azt a kívánságát is. - No, most mondd meg, míg kívánsz a harmadik krajcárért? - Egy olyan zsákot - mondja az obsitos katona -, amelyiknek csak azt kell mondanom:"szorítsd, zsákom!" s befogja, ha kell, az egész világot. Megvolt a zsák is mindjárt.Na, jól van, elválnak, Istennek ajánlják egymást, Krisztus meg Szent Péter megy nyugat felé,a katona kelet felé. Addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Bemegy ottan egyvendégfogadóba. Ott éppen kártyáznak az urak, közéjük ült, elnyerte a pénzüket, aztán evett-ivott, amennyi belefért. Kérdi a korcsmárost: - Mi hír a városban, korcsmáros úr? - Itt bizony az a hír, vitéz uram, hogy az őrszobából minden éjjel eltűnik a királynak egykatonája, s nem tudja senki lélek, hogy hová, merre tűnnek el, ki viszi el. Hiszen azobsitosnak sem kellett egyéb, ment fel egyenesen a királyhoz, jelentette, hogy kiszolgáltkatona, ő ma éjjel beül az őrszobába, s majd megmutatja, hogy őt nem viszik el onnét. - Jól van - mondja a király -, eredj, fiam, próbálj szerencsét, ha megtudod, hogy ki viszi el azén katonáimat, egész életedre úrrá teszlek. Azt mondta az obsitos: - Nem kell nekem semmi ajándék, felséges királyom, csak adjon ma éjjelre tizenkét hordóbort, tizenkét hordó pálinkát s tizenkét szál gyertyát. No, azt adott a király jó szívvel, volt elégbor is, elég pálinka is, elég gyertya is! Bemegy az obsitos az őrszobába, meggyújtja a tizenkétszál gyertyát, csapra üti a tizenkét hordó bort, s a tizenkét hordó pálinkát. Aztán eléveszi akártyáját, s elkezd magában játszani, mintha más is ülne az asztalnál, mondogatja: - Tromfot, János, egyél-igyál, János! Pedig nem ült ott rajta kívül senki, magamagátbiztatgatta, ő volt maga az a János. Egyszer csak, amint ott iddogálna, s ütögetné a kártyát,megszólal valaki a padlásról. - Húzódj félrébb, János, mert rád esem! - Dehogy húzódom, jobb, ha ideülsz mellém, s kártyázol velem.Abban a pillanatban csak leesett elejébe két láb. Fölpillant János a padlásra, s odaszól: - Én két lábbal nem tudok kártyázni. Abban a pillanatban leesett annak a valakinek a derekais. Egyenesen a két lábra esett, s ott állott az obsitos előtt, fej nélkül. Mondja János: - Én fejetlen emberrel nem tudok játszani.Hiszen leesett mindjárt a feje is, ott állt előtte maga az eleven ördög. - No - mondja az obsitos -, ülj le, komám, igyál s kártyázz velem! De ahogy ezt mondotta,egyszeriben megnyílt a padlás, s csak úgy potyogtak le az ördögök. Egy szempillantás alatttele lett a szoba ördögökkel. - Szaggassátok széjjel - parancsolta egy öreg ördög a többinek -, de úgy, hogy egy csepp vérese csöppenjen el! - Hiszen majd szerteszaggatlak én! - kiáltott az obsitos, s azzal csak szólt a zsákjának: -Szorítsd, zsákom! - s amennyi ördög volt, mind befogta a zsákba, aztán jó erősen bekötözte, azsákot lefektette a földre, s ő is lefeküdött a priccsre, s aludott, mint a bunda. Reggel jön azinas az ajtóra, kopogtat, hadd lássa, ott-e az obsitos. Kikiáltott az obsitos nagy mérgesen: - Hagyj aludni, ne háborgass!Fölmegy az inas a királyhoz, s jelenti, hogy a katonának semmi baja. - De ilyen-olyan adta, ne hazudozz nekem! - mondta a király, s jól pofon üti az inasát. Küldi amásik inast, hadd nézze meg az. De az is csak azzal ment vissza, hogy nincs annak azobsitosnak semmi baja, csak aludni akar. A király jól pofon üti ezt az inast is, aztán lementmaga, kopogtatott az ajtón, s beszólt: - Itt vagy-e, obsitos? - Itt, csak menj a pokolba, hagyj aludni! A király nagy szégyenkezve elsomfordált, nem szóltsemmit. Úgy ebéd táján felkel az obsitos, megy a királyhoz, s jelenti, hogy nem történt semmibaja. - No, fiam - mondja a király -, még nem volt ilyen emberem, mit kívánsz? Mondta az obsitos: - Nem kívánok én egyebet, felséges királyom, csak csináltasson egy akkora üllőt, hogy azonegyszerre tizenkét kovácslegény dolgozhasson. Adjon mellém huszonnégy kovácslegényt,minden kovácslegénynek egy hordó bort s egy sütet kenyeret. Hiszen a király jó szívvelteljesítette az obsitos kívánságát. Megy az obsitos az őrszobába, vele megy a huszonnégykovácslegény, viszik a nagy üllőt s a sok kalapácsot s a huszonnégy hordó bort. Ott az üllőreráfektetik a zsákot s míg tizenkét kovácslegény itta a bort, a másik tizenkettő verte akalapácsot. Hej, uramteremtőm, jajgattak az ördögök, könyörögtek, hogy ne üssék, többet atájéka felé se jönnek az őrszobának. - Hát jól van - mondotta az obsitos -, adjatok róla írást. Bezzeg hogy adtak jó szívvel, csak nebántsák. Amint az ördögök írást adtak, felment a királyhoz az obsitos, s mondta: - Itt az írás, felséges királyom, ne féljen az ördögöktől. - No, fiam - mondotta a király -, annyi aranyat adok, amennyit csak elbírsz.Mondotta az obsitos: - Nem kell nekem semmi, felséges királyom, megélek én anélkül is. Azzal továbbment azobsitos. A dohánya sohase fogyott el, pénze is volt elég, nem szorult senkire. Hanem telt-múltaz idő, s az obsitos erősen megöregedett. Egyszer csak Krisztus hozzáküld egy angyalt, hogyvigye fel a mennyországba. Mondta az obsitos: - Nem megyek én, nem akarok én még meghalni. - De - mondotta az angyal -, velem kell jönnöd, nélküled nem mehetek vissza. - Bizony, ha nem, akkor ittmaradsz. - S szólt a zsáknak: - Szorítsd, zsákom! - s beszorította azangyalt a zsákba. Hiszen jól van, de ettől az órától kezdve az obsitosnak nem voltnyugodalma. Erősen megöregedett, megkívánta a halált. Ő bizony kieresztette az angyalt azsákból, s elindult vele a mennyországba. Fölmennek a mennyország kapujába, kopogtatnak. Kiszól Szent Péter:- Ki van odakint? - Én vagyok, az obsitos katona, engedj be, szentséges atyám! - Menj a pokolba - kiáltott ki Szent Péter -, amikor híttunk, nem jöttél, most már hiába jössz!Hej, megszomorodott az obsitos, elindul a pokolba, de amint közeledett a pokol kapujához,észrevették az ördögök. Kiabálták: - Jön az obsitos! Jön az obsitos! - s ahányan voltak, mind nekidőltek a pokol kapujának, hogyaz obsitos be ne menjen. - Eredj a mennyországba! - szóltak ki az ördögök.Mit volt mit tenni, visszament a mennyország kapujához. Beszól a kapun: - Eressz be, szentséges atyám! Kinyitja Péter a kaput, s mondja neki: - Menj innét, nem eresztlek be, nincs itt helyed. - No - mondja az obsitos -, ha sehol se találok nyugodalmat, szorítsd, zsákom, Pétert is!Abban a pillanatban befogta a zsákba Pétert. Kijön Krisztus a nagy kiabálásra, s kérdi: - Hol vagy, Péter? - A zsákban, uram, eressz ki, eressz ki! Szólt a Krisztus! - Ereszd ki, zsákom, Pétert, fogd meg az obsitost. A zsák szája azonnal megnyílt, Péter kijöttbelőle, s belekerült az obsitos, s még ma ott is fekszik a mennyország kapuja előtt, ha azóta benem eresztették!
Értékelés
★★★★
7 szavazat