Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy házaspár. Amikor az ember feleségül vette a leányt, a menyecske édesanyja összekészített egy ládát, és ebbe a ládába belerakott mindent, ami a háztartáshoz kellett: abroszt, lepedőt, törülközőt, ruhaneműt bőven. Így volt akkoriban a szokás, minden lány ilyen ládával ment férjhez. No, hát kapott a lány mindent kellőképpen, épp úgy, mint a többiek, de ő nem vigyázott semmire. Ha valami elpiszkolódott, nem ám kimosta, hanem fogta, kivitte a ruhát a folyóhoz, és leengedte a vízen. Restellte kimosni. Gondolta, hogy van még a ládában elég! Hanem egyszer csalt kiürült a láda, nem volt több ruhanemű. Akkor még vászonruhában jártak az emberek, tudjátok, olyan bő gatyában és bő ingben. Na, az urának se volt több ruhája, csak ami rajta volt. Az asszonynak még volt egyetlenegy a ládában, de az urának már egy se volt. Éppen akkor ment hozzájuk a komájuk, és hívta őket lakodalomba. Azt mondta a szíves meghívásra az asszony: - Elmegyünk, komámuram, persze, hogy elmegyünk! Most más dolgunk úgy sincs! De az ember egyre mondogatta: - Á, komámuram, nem érünk rá. Még ezt is, még azt is dolgozni kell, nem érünk mi rá lakodalomba járni! De az asszony egyre csak erőltette: - Dehogynem! Már miért ne érnénk rá! Int az ember az asszonynak, hogy menjen ki, mert nem merte a komája előtt megmondani azt, hogy azért nem akar menni a lakodalomba, mert nincsen ruhája.Mondja is odakinn az asszonynak: - Miért mondod, hogy elmegyünk a lakodalomba, hisz tudod, hogy nincsen ruhám. Akkor hogyan mennénk el? - Hű, ember, csak ez a gondja? Ezen aztán ne törje a fejét! Ez majd az én gondom lesz, ne törődjön maga ezzel! Adok én majd magára olyan új ruhát, hogy mindenki megcsodálja a lakodalomban! - Akkor jól van - mondja erre az ember.Visszamennek, és mondja az ember a komájának: - No, elmegyünk, komámuram a lakodalomba.Eljött a lakodalom napja. így szól az ember az asszonyhoz: - Na, asszony, megvan-e az új ruha? - De meg ám! Most már csak fogja be a lovakat, ne teketóriázzon, aztán indulhatunk!Ment az ember, előkészítette a kocsit, fölrakta az üléskosarat, befogta a lovakat, és odaállt a konyhaajtó elébe: - No, asszony, kész vagyok! - Már megyek is!Fel is öltözött az asszony. Felkötötte a főkötőjét, rávette a fehér vászonruháját, takarosán felöltözött. Az ember meg várta, hogy őrá is adjon valami szép ruhát! - Csak álljon kend elém, mindjárt adom az új ruhát kendre is!Odaáll az ember az asszony elé. Mondja neki az asszony: - Vesse csak le kend ezt a piszkos ruhát! Leveti az ember. Az asszony elővesz két gombolyag fonalat, elkezdi tekerni az ember lábán, végig-végig, úgy, hogy a bőre sehol se látszott ki! Mikor már felért a derekáig, akkor meg elkezdi a másik irányba tekerni. A derekától a nyakáig is feltekerte a fonalat szépen. Még a kezét is úgy betekerte, hogy az ember bőre sehol nem látszott ki. - Na, ember! Ugye megmondtam, hogy ne féljen attól, hogy nem lesz szép ruhája! Van magának most már olyan, amilyen senkinek sincs a világon! Vegye csak most fel rá azt a kabátot, aztán már mehetünk is! Felveszi a szegény ember a kabátot, fölülnek a kocsira, és elindulnak.Hát mikor beérnek a lakodalomba, mindjárt kaput nyit nekik a komájuk: - Jöjjenek, édes komámuram! Az asszony a konyha előtt leugrott a kocsiról, bependeredett a konyhába, és sürgölődött-forgolódott az asszonyok között. Az ember meg elhajtotta a lovakat az istállóba, aztán kifogta őket.Mikor ezzel végzett, indult ő is a konyhába, de milyen szomorúan! Egyre csak az járt a fejében, hogy ő hogyan veti le majd a kabátot? Amikor beérnek a jó meleg konyhába, mondja neki a komája: - Komámuram, vegye le ezt a kabátot, hisz meleg ez a konyha! - Á, komámuram, nem vetem le. Valahogy nem érzem jól magam, fázom. - Jól van, komámuram, ahogy akarja. De nézze csak! Odaülhet kend a kályhához, ott aztán már tényleg nincs hideg. - Hagyja csak, komámuram, hagyja csak, majd levetkőzöm, ha már nem fázom.Így üldögélt az ember délig a kabátban. Amikor már tálalják az ebédet, mondja neki a komája: - Na, komámuram, most már le kell ám venni a subát, mert nem lehet az asztalhoz így odaülni! Azzal fogják, és le is húzzák-vonják róla. Szegény ember azt se tudta hová legyen szégyenében, mert hát mindenki őt nézte, és nevettek rajta, ahogy csak bírtak.Alig várta az ember, hogy vége legyen az ebédnek, és lehessen végre felállni az asztaltól, akkor kisompolygott, elment a fogashoz, felvette a subáját, aztán odaszólt az asszonynak a konyhában: - Asszony! Gyere haza! - Hű, ember, haza? Dehogy megyek! Most kezdődik csak a lakodalom java! Nem megyek én haza! Menjen egyedül! Ilyen jó lakodalomból nem megyek haza! Az ember nem szólt semmit. Nagy szégyenkezve kiment az istállóba, befogta a lovakat, közébük csapott, és elhajtott haza.Az asszony csak másnap dél felé ment haza, gyalog.Nem szólt semmit az ember, dolgozott tovább tisztességgel, felvette a piszkos ruháját újra.Jött nemsokára a menyecske édesanyja, hívta őket megint lakodalomba. Akkor már az asszonynak sem volt több ruhája, mint az az egy, amiben az előző lakodalomban volt, de már az is piszkos meg rongyos volt.Akkor az ember mondja az anyósának: - Elmegyünk, persze, hogy elmegyünk a lakodalomba! Az asszony meg azt mondja: - Hű, dehogy megyünk el, ember, nem érünk mi arra rá! - Asszony, dehogyisnem érünk rá. Miért ne érnénk rá? Megtaláljuk a munkát máskor is! Lakodalomba csak a napján lehet menni!Helyesel az anyósa: - Úgy is van, édes fiam. Oda csak akkor lehet menni, mikor a napja van! A munkát mindennap meg lehet találni.De az asszony egyre csak mondogatja, hogy ő nem ér rá, mert őneki sok a dolga. Az ember kihívja az asszonyt, és mondja neki: - Márpedig elmegyünk! Miért ne mennénk el? Ne búsulj, adok en rád olyan ruhát, hogy olyan senkinek se lesz! Csak bízd rám! Megegyeznek, bemennek, mondják az öregasszonynak, hogy elmennek ők is a lakodalomba. Az ember másnap elment a vásárba, vett magának szép új ruhát, szép hófehér inget, gatyát. Mikor ezzel végzett, vett egy ludat is. De mielőtt elindult a vásárba, azt mondta otthon az asszonynak: - Te asszony, mire megjövök a vásárból, ezt a rongyos ruhát égesd ám el! A kályhába rakj tüzet, és égesd el! Hozok én neked is szép új ruhát. Az asszony így is tett, elégette az utolsó rongyos ruháját. Magára kapta a férje kabátját, aztán kiállt a kapuba, úgy leste-várta, hogy jön-e már az ura. Egyszer látja ám, hogy jön az ura és a hóna alatt ott fehéredik valami. Biztos az ő új ruhája, gondolja! Gyorsan befutott a házba, és levetkőzött tiszta meztelenre.Jön is már be az ember! Hát mit hoz a hóna alatt? Nem mást, mint egy ludat!Azt mondja neki az asszony: - Hé, ember! Hát nem ruhát hoz nekem? - Dehogynem - mondja az ember. - Ez lesz a te ruhád! - De hogyan vegyem fel? - Majd én megmutatom. - Szaladj el a boltba, hozzál szurkot!Fut az asszony a boltba, úgy, ahogy volt. A boltoslegények rihegtek-röhögtek, hogy micsoda egy csúnya asszony ez, hogy meztelenül jön.Az asszony oda se figyelt, csak kérte a szurkot. Adtak is neki.Szaladt haza a szurokkal. Az ember akkor már a kályhánál állt, odatett egy lábast a kályhára, abba beletette a szurkot, felolvasztotta, és mondta az asszonynak, hogy álljon közelebb hozzá, aztán a meleg szurokkal bekente mindenhol. Mikor ezzel végzett, fogta a ludat, egyenként kitépkedte a tollát, és a tollakat szép sorban felragasztotta a szurokra.Akkor befogta a lovakat, felöltözött a szép ruhájába, felültette az asszonyt a kocsira, és elindultak a lakodalomba. Alighogy odaérnek, az asszony leugrik a kocsiról, és szalad be a házba. De bizony összeszaladtak a népek, amikor meglátták! Az édesanyja még a kezét is összecsapta ijedtében: - Hát veled meg mi történt, édes lányom? A gazdasszonyok meg kiabálni kezdtek: - Jaj, jaj! Közel ne jöjjön, mert belemegy a toll az ételbe!Csak úgy ugrottak félre az emberek, amerre az asszony elhaladt. Ujjal mutogattak rá, és hangosan kacagtak rajta.Ilyen csúfol járt a lusta asszony. Mondta is neki az ember: - Ugye, milyen csúnyaság, ha valakinek nincs ruhája? Elszégyellte magát az asszony, és attól kezdve nekiállt szőni-fonni.Lett is mindkettőjüknek sok szép ruhája. Többet nem kellett a lakodalomba menni se fonalasán, se tollasán.