A három bolond
Részletek
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Volt egyszer egy fiatal pár, akik úgy szerették egymást, olyan jó életet éltek, mint két gerlice. Volt az embernek egy jó pajtása, komája, de olyan jó pajtások voltak ők együtt, hogy egyik a másik nélkül soha egy pohár pálinkát meg nem ivott volna. Egyszer kitört a háború, s elvitték az egyik embert, a másik meg otthon maradott. Sírt a menyecske éjjel és nappal, nem ment az sehova se, sem bálba, sem lakodalomba, mindig csak otthon volt, gyászolta az urát. Az ura pajtásának a felesége meghalt a háború alatt, így az meg özvegy maradt.
Nahát, amikor esztendeje volt, hogy meghalt a komaasszony, hazajött a menyecskének az ura. Jaj, volt ám nagy öröm, amikor meglátták egymást. A menyecske elmesélte, hogy mindig otthon ült, sehova se ment, hiába hívták, mert nagyon sajnálta az urát. Nem akart mulatságba menni, egyedül csak a templomba járt, s akkor is mindig az uráért imádkozott. Szerette is ám az ura, örvendezett neki, mert sok asszonynak volt olyan híre, hogy rosszul viselkedett a háború alatt. De az ő asszonyára senki nem tudott rosszat mondani, csak dicsérték, hogy milyen hűségesen megtartotta a tisztességét. Hát bizony, az ember is mindig dicsérte, akárhova ment, mindenütt a feleségét hozta elő, hogy milyen becsületes asszonya van neki.
Egyszer elment az ember a templomba a komájával. Amikor visszajönnek a templomból, azt mondja a komája:- Menjünk be a kocsmába poharazni egy kicsit.- Menjünk, komám, hál’ istennek van miből, engem se ront meg egy pohár ital.Be is mentek a kocsmába, mindjárt rendeltek is két pohár italt. Ott köszöntgetik egyik a másikat, beszélgetnek.Egyszer azt mondja a koma:- Ne higgyen olyan nagyon az asszonynak, komámuram, mert az asszonynak nem jó hinni.- Nem lehet hinni, akinek nem lehet, de az enyémnek lehet.- Hát komám, ne higgyen úgy, mert nem szeretem, hogy annyit dicséri. Hiszen másnak is van olyan szép felesége, mint a magáé.- Komám, itt nem a szépségről van szó, hanem a tisztességről.- Nahát, komám - azt mondja -, ha úgy hisz az asszonynak, csináljunk egy fogadást!- Hát mibe fogadjunk?- Abban fogadjunk komám, hogyha kend meghal, kend még a ravatalon lesz, s felesége máris elígérkezik férjhez.- Jaj, komám - azt mondja -, csak jobb ha nem fárasztaná evvel a száját. Mikor az én asszonyom megfogadta, hogyha én meghalok, soha férjhez nem megy senkihez.- Hát fogadjunk, komám, hogy férjhez megy! Maga még a ravatalon lesz, s az asszony már elígérkezik.- Jó, hát hogy tudom én azt meg? Ha én meghalok, mit tudok? Akkor már ígérkezhet is!- De megtudhatja komámuram, csak hallgasson meg engemet. Ha most kend hazamegy, tettesse magát olyan betegnek, mint aki már egészen a halálnak való, akkor a komámasszony megijed, s kérdezi majd:- Édes társam, hát mi lelte? Szaladok orvosságért, hátha meggyógyul.- Nem, feleség, nem, ne menj orvoshoz, mert én érzem, hogy meghalok.- Hát futok a papért, hozom, gyónjék meg. Nézze, jó teát is főztem, kávét is, mit iszik, jó párom?- Ne kínálj engem semmivel, hanem hamar vesd meg az ágyat, hadd feküdjem le, s húzd le a csizmát a lábamról, mert nem bírom lehúzni.Jaj, megijed majd az asszony, hogy meghal az ő drága ura. Akkor mondja neki azt, hogy:- Feleség, ne étellel kínálj, hanem szaladj csak a komámuram után, s hívd ide, hogy végrendeletet csináljak, mert gyermekünk nincsen, s ha én meghalok, a rokonok még a vagyont is elveszik tőled. Hívd ide a komámat, hogy legyen tanú, mert ő a legigazságosabb hozzánk, s akkor, amíg komámasszony utánam jő, kend tegye magát úgy, mintha valóban meghalt volna, a többit aztán bízza reám.- Hát mibe lesz a fogadás, mondja, mibe?- Hogyha komámasszony férjhez nem ígérkezik, amikor kend a ravatalon lesz, akkor én kimegyek a házamból egy ingben, s gatyában, mezítláb, s odaadom a földjeimet és marháimat meg a házaimat kendnek.Azt mondja erre a másik:- Hát, komámuram, én is kimegyek az én házamból, tiszta ingben, s gatyában, s a földjeimet és marháimat is átadom, ha a feleségem a ravatalomnál elígérkezik.Meglett a fogadás, kezet adtak egymásnak, s a két ember elindult hazafelé.A fiatal menyecske már nagyon várta az urát, aggódott, hogy olyan sokat késik, mert máskor hamarabb hazaért a templomból. Többször is kiment a kapuba, s leste, hogy jön-e már az ura. Készén volt az ebéd is, hát csak várta, hogy érkezzék már haza. De hiába leste, csak nem jött. Kiment másodszor is, kiment harmadszoris, hát látja, hogy jön végre az ura, de olyan lassan, hogy alig tud lépegetni.- Jaj - gondolja magában a menyecske -, mi van vele! Máskor úgy jön, mint egy huszár, lehet, hogy be van rúgva. De nem szokása, hogy berúgjon, inkább talán beteg.Hát nem is tudta kivárni, hogy az ura odaérjen, elment elé a harmadik házig.- Jaj, mi van veled - azt kérdezi -, miért jössz olyan lassan?- Hadd el, feleség, megmondom, csak hazaérjünk, de már azt sem hiszem, hogy élve hazaérek.Megijedt a menyecske:- Hát mi történt kenddel?Bemennek a házba, azt kérdi a felesége: - Mit adjak, mit iszik?- Nem kell nekem semmi - mondja az ember.Hát akkor igyék jó kávét, főztem teát is, hozom, amelyiket kéri.Ne kínálj engem étellel, itallal, hanem inkább vesd meg az ágyam, hadd feküdjem le, s húzd le a csizmámat.Lehúzta szegény asszony a csizmákat, de úgy sírt, hogy azt sem tudta, mit csináljon.- Jaj, mondd meg, kedves társam, hová szaladjak, papért vagy orvosért, mit hozzak neked hamarébb?- Nem kell nekem se pap, se orvos, mert azt érzem, hogy most meghalok. Hanem hamar szaladjál a komám után, s hívd ide.- Jaj, hát mit tud ő segíteni kenden? Az orvos segítene valamit.- Nézd, kedves feleségem - azt mondja az ember -, végrendeletet akarok hagyni, s azt akarom, hogy ő legyen a tanú.- Jaj - sír az asszony -, jaj, kend itt akar hagyni, jaj, jaj - jajgatott az asszony.- Kedves feleség, ne sírj, hanem szaladj hamar, mert amíg tudok beszélni, addig hadd hagyjak végrendeletet. Gyermekeink nincsenek, s ha meghalok, még kitesznek téged a gazdaságból a rokonok.- Jaj, fut az asszony, sír keservesen az utcán végig, s fut a komájához. Hát mikor beér a kapun, a komája jön vele szemben:- Mi a baj, komámasszony, mért sír olyan nagyon, mi van magával?Azt mondja:- Jaj, ne is kérdezze, komám, csak jöjjön, szaladjon hamar hozzánk, mert az uram hívatja!- Hát miért hívat, most jöttünk haza a templomból.- Jaj, végrendeletet akar hagyni, s magát hívja, hogy maga a legigazságosabb hozzánk, hát maga legyen a tanú.Azt mondja a koma:- Jaj, szegény komámuram, hát ezt nem is hiszem, most jöttünk haza, s nem volt semmi baja.Azt mondja a menyecske:- Én nem várom kendet, én futok, hadd lássam, hogy mi van vele.Hazaszalad az asszony, belép a szobába, hát az ura fekszik hanyatt az ágyon, s a szeme lehunyva. Odafut az ágyhoz:- Édes jó emberem, nyissa föl a szemét, jön már a komámuram!De az ura nem szól egy szót sem.- Mi lelte kendet, tán csak nem halt meg? - jajgat az asszony. - Miért nem szól?Hát bizony nem nyitja ki a szemét az ember. Tapintja a mellét, hát nem szuszog.- Jaj, Istenem, meghalt a drága emberem!- Úgy sír, majd megszakad a szíve:- Miért is küldött el hazulról, hogy ne lássam a halálát?Ahogy ott zokog, belép az ajtón a komája:- Jaj, jaj, nyissa ki a szemét, szóljon komámuramnak! Hogy szerette kendet, most mégse akar beszélgetni.Odalép a komája az ágyhoz:- Hát mi van kenddel, komámuram? Szóljon csak valamit, miért hívatott?De bizony nem szólott az semmit. Azt mondja a koma az asszonynak:- Hát bizony, komámasszony, ez bizony nem szól nekünk többet ezen a világon.Jaj, az asszony ráborult az urára, költögette sírva, de hiába, az ember nem kelt föl.Egyszer azt mondja a koma:- Komámasszony, ne sírjon olyan nagyon, mert ez bizony többet fel nem kel. Aki egyszer meghalt, az meghalt. Hanem adja ide a borotvát, hadd borotváljam meg szegényt, kend meg rakjon tüzet, s tegyen fel fürdővizet, mert meg is kell füröszteni.De az asszony csak sírt, és nem akarta az urát egy pillanatra sem magára hagyni.- Miért tudott itt hagyni, mikor volt miből éljünk, s volt mit dolgozzunk, s miért keresett magának olyan különös házat, ahová én nem tudok bemenni?Egyszer azt mondja a koma:- Komámasszony, ne sírjon, inkább csinálja meg a ravatalt.Hát szegény asszony kiment, s behozta a ládából a lepedőket, ünneplő párnákat, de csak sírt mindig:- Kedves szép emberem, hogy ilyen szép nem volt a világon, s ilyen jó, hogy soha még meg se szidott.Azt mondja a koma:- Komámasszony, ne sírjon, mert meg kell beszélni, hogy s mint legyen a temetés, harangoztatni kell és papot keresni. Ha csak egyfolytában sír, én mindjárt hazamegyek.- Jaj, ne hagyjon itt, édes komámuram, hát ki segít akkor nekem?- Hát azt mondom én is kendnek. Meg kell beszélnünk, hogy ki menjen a városba vásárolni, s ugyan kiben bízhatna, ha nem bennem?- Azt mondta az uram is - szól a menyecske -, hogy kend a legigazságosabb hozzánk.- Nézze, komámasszony - mondja az ember volna nekem pár szavam kenddel, amíg valaki ide nem jő. Négyszemközt akarok én kenddel beszélni.- Mondja csak, komámuram, mit akar mondani?- Hát én azt, komámasszony, hogy mi már régóta ismerjük egymást. Mikor az én asszonyom élt, akkor is jól voltunk együtt, maga is tudja. Már akkor is sokszor elgondoltam, Istenem, hogy szeretem én ezt a komámasszonyt, pedig az én asszonyom is jó volt, szép volt, és szerettem is, de sokszor arra gondoltam, ha az Isten úgy adná, hogy meghalna a komámuram, s az én asszonyom, nekem senki se tudta, csak így magamba gondoltam. S látja, mi történt, meghalt az enyém is, meghalt a kendé is. Hát azt mondom én kendnek, hogy jöjjön hozzám férjhez. Csak nem akar egyedül maradni, hiszen itt nagy gazdaság van, ide ember kell.Azt mondja az asszony:- Jaj, édes komámuram, ne mondjon ilyeneket, hogy én mégegyszer férjhez menjek. Nem én, soha, mert sose kapok olyant, mint az én emberem, aki olyan jó volt hozzám! Ilyen ember nincs több a világon!- Jaj, dehogy nincs - mondja a koma -, az én asszonyom is elég jó volt, de el kellett felejtsem, mert aki egyszer meghalt, az többé fel nem kel. S nem mondom kendnek, hogy most rögtön házasodjunk össze, hiszen úgy illik, hogy három hónapig meggyászolja az urát, mivel olyan jó ember volt, de én megvárom kendet, csak ígérje meg, hogy hozzám jön azután, a feleségem lesz.Nem szól sokáig az asszony semmit, de egyszer csak azt mondja, hogy végiggondolta mindazt, amit a koma mondott:- Hát komámuram, én úgy is bírom, ameddig bírom, de egyszer én is legyengülök, muszáj, hogy valakit magamhoz vegyek. Magához megyek feleségül, de most még nem, három hónapig illőn meggyászolom az uramat.- Én is ezt mondom - örül meg az ember.Így hát meglett az egyezség közöttük.De akkor a halott már nem bírta tovább, felugrott a ravatalról. De mielőtt egy szót is szólhatott volna, a koma gyorsan azt mondta neki:- Komámuram, nehogy veszekedni kezdjenek, Isten őrizzen, semmi harag ne legyen, csak jusson eszébe, mit mondtam kendnek, hogy az asszonynak nem kell hinni olyan nagyon.- Látod, feleség, mit csináltál - mondja nagy búsan az ember a feleségének -, most el kell hurcolkodjunk a házunkból, most már semmi sem a miénk itt.Azt mondja erre a komája:- Nem, komámuram, nem kell nekem a kendé, maradjanak, ahogy eddig voltak. Csak azt akartam megmutatni, hogy nem jó az asszonynak olyan nagyon hinni, mert annak sose lesz jó vége.A férj és a feleség szépen megbékélt egymással, és a komák is jó pajtások maradtak, de soha többet olyan jó életük nem volt, mint annak előtte, örökké felemlegették ezt az esetet.