A halál és a vénasszony / Az egynapos király

Részletek

Látogatás
5416
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Kiadó
Palatinus
Kiadás éve
2001
Egyszer volt, hol nem volt még az Óperenciás tengeren is túl, még az Üveghegyeken is túl, ott, ahol a kidőlt, bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, ott, ahol ha jó volt, rossz nem volt, ha rossz volt, jó nem volt, volt a nekeresdi és ebkérdi kopasz hegy mellett egy folyó, ennek a partján volt egy vén odvas fűzfa, annak minden ágán egy-egy ringyes-rongyos szoknya, ennek minden ráncában egy-egy csorda bolha - na, ennek bolha csordának az legyen a csordása, ki az én mesémre figyelmesen nem hallgat. Hol volt, hol nem volt, volt hát a világon egy igen-igen vén asszony, aki öregebb volt az országútnál, vénebb az öreg isten kertészénél. Ez a vénasszony soha sem gondolt arra, hogy egyszer meg is kéne ám halni. Meg akkor se gondolt erre, mikor már a hamut is mamunak mondta, hanem egyre csak dolgozott, lótott-futott a gazdagság után; csetlett, botlott, sepert, kotort, az egész világot el akarta nyelni, pedig nem volt senkije se, még csak annyi se, mint az öklöm. De volt is ám az igyekezetének látszatja, mert végül úgy megszedte magát, úgy meggazdagodott, hogy jobban se kellett. Egyszer azonban az ő nevét is kikrétázta a halál, sőt el is ment hozzá, hogy magával viszi, de a vénasszony sajnálta otthagyni a gazdagságot, kérte hát a halált, könyörgött neki, hogy ne vigye még el egy kis ideig, adjon még neki tíz esztendőt, vagy ötöt, vagy akár csak egyet. De a halál sehogyse akart engedni, hanem azt mondta:  - Készülj hamar és gyere, mert ha nem jössz, erővel viszlek. De a vénasszony nem hagyta annyiban a dolgot, kérte a halált, rimánkodott, hogy adjon még neki egy kis időt, ha nem sokat is. De a halál nem akart alkudozni. Végül mégis addig rimánkodott a vénasszony, hogy a halál azt mondta:  - Na, nem bánom, adok még neked három órát.  - Az nagyon kevés lesz - mondta a vénasszony. - Tudod mit? Ne vigyél el ma, inkább halaszd holnapra.  - Nem lehet!  - No, de mégis! - Nem lehet!  - Ugyan már, no! - Na, ha olyan nagyon akarod, hát nem bánom, legyen! - egyezett bele a halál. - Már csak azt kérném, hogy írd fel ide az ajtóra, hogy holnapig nem jössz. Biztosabb leszek a dologban, ha ott látom az írást az ajtón. A halál nem akart több időt tölteni a vénasszonynál, ezért nem vitatkozott tovább, hanem elővette a zsebéből a krétát s az ajtó felső részére felírta: HOLNAP, s avval elment a dolgára. Másnap reggel napfelkelte után megint elment a halál a vénasszonyhoz, akit még a paplan alatt talált. - Na, most aztán gyere velem! - mondta neki a halál. - Nem addig van az! Nézd csak meg, mi van az ajtóra írva! - mutatott a vénasszony az ajtóra.  A halál odanézett, látta rajta az írást, hogy: HOLNAP.  - No, jól van! De akármi lesz, holnap eljövök ám! A halál meg is tartotta szavát, mert a következő nap ismét elment a vénasszonyhoz, aki még akkor is az ágyban nyújtózkodott, de most se ment vele semmire, mert a vénasszony most is az ajtóra mutatott, ahová az volt írva: HOLNAP.Ez így ment egy hétig, egyszer azonban a halál unni kezdte ezt a mulatságot, és a hetedik napon azt mondta a vénasszonynak:  - Nem szedsz rá többet! - Azzal szépen letörölte az ajtóról az írást. Jól jegyezd meg, hogy holnap most már érted is eljövök és magammal viszlek! A halál elment, a vénasszonynak pedig leesett az álla. Tudta, hogy holnap - akár akarja, akár nem - meg kell halnia; félt, reszketett, mint a kocsonya. Nem is aludt egész éjszaka. Reggel felé már nem tudott hova lenni félelmében, belebújt volna a halál elől egy üres palackba is, ha lehetett volna. Találgatta, hogy hova bújjék, végül eszébe jutott, hogy van a kamrában egy hordó csorgatott méz, beleült abba, csak az orra, szeme, szája látszott ki belőle. - De hátha itt is rám talál?! Jobb lesz, ha a paplanba bújok. Kijött hát a mézből, s belebújt a paplanba a toll közé, de ezt sem találta jó helynek. Éppen ki akart jönni a paplanból, hogy más búvóhelyet keres magának, amikor betoppant a halál. Úgy megijedt a mézes-tollas vénasszonytól, hogy majd kitörte a nyavalya, s ijedtében úgy elszaladt, hogy tán még máig se ment feléje a vénasszonynak.
Értékelés
★★★★★
4 szavazat