Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy cigánylegény. Ez a cigánylegény mindennap beüzente a királynak a királyi palotába, hogy ő szeretne király lenni. Kérte a királyt, engedje meg neki, hadd legyen ő is király egy kis ideig. Hát a király mit mondjon erre? Csak kacagta, nevette a cigánylegényt, hogy milyen furcsa kívánsága van. Vissza is üzente a legénynek, hogy nem olyan könnyű ám királynak lenni, hogy csak úgy ukkmukkfukk minden iskola nélkül azt gondolni, na, én mától király vagyok, felveszem a királyi ruhát, és már király is vagyok! Nevette, kacagta a király a cigánylegényt. De az továbbra is mindennap üzengetett a királynak, könyörgött, hogy de bizony ő nagyon szeretne király lenni. Akármilyen kis időre is, de engedje ezt meg neki a király, hadd tudja meg, hogy milyen királynak lenni. A király azonban csak kacagott a legényen.Telt-múlt az idő, hát egyszer hadat üzent az ellenség a királynak, hogy készüljön a háborúba, készítse fel a katonáit, mert ők el akarják foglalni az országot. Megszomorodott a király erre a hírre. Eszébe jutott neki a cigánylegény. Odahívatta magához, s azt mondta neki: - Te legény, szeretnél-e még király lenni? - Szeretnék bizony, már jó régóta szeretnék. - No, most megengedem, hogy király légy. - Nem bánom - felelte a legény -, át is veszem a királyságot most rögtön, ha megengedi. - De - mondta erre a király -, azt tudod-e, hogy háborúba kell menni, mert hadat üzent az ellenség? Csak akkor lehetsz király, ha elmész a háborúba. És azt tudod-e, hogy a királynak mindig legelöl kell mennie, a katonaság előtt? Igen megijedt erre a cigánylegény, és gondolkozni kezdett.Azt mondta végül:- Nem bánom én, felséges király. Ha háborúba kell menni, elmegyek, csak hadd legyek végre király. - Na - mondta a király -, akkor most lehetsz király. A király felkészítette a legényt, adott neki ruhát, lovat, fegyvert, így indult a háborúba. A katonaság ott várta a királyi palota előtt. Mielőtt a cigánylegény elbúcsúzott volna a királytól, azt kérte tőle, parancsoljon rá a katonákra, hogy fogadjanak szót neki mindenben, és mindig csinálják azt, amit ő mond vagy cselekszik. Így is lett. A király kihirdette a katonáknak, hogy mindenben szót kell fogadniuk a cigánylegénynek. Nagy dobszóval elindultak a háborúba. Mentek, mentek, addig mentek erdőn, mezőn keresztül, városokon, falvakon át, amíg beértek egy rengeteg erdőbe. A cigánylegény letört egy zöld ágacskát egy fáról, és beletűzte a sapkájába. Meglátták ezt a katonák, és ők is beletűztek egy-egy zöld ágacskát a sapkájukba.Nemsokára elérkeztek egy nagy vízhez. Azon a vízen nem volt se híd, se palló, a víz viszont olyan mély volt, hogy nem lehetett belemenni lovastól. Gondolkozott a király, hogyan jussanak ők most át a túlsó partra? Hát ahogy sétálgatott a parton, gondolkozott, egyszer csak mit gondolt, mit nem, azt már sose fogjuk megtudni, de kihúzta a zöld ágat a sapkájából, s beledobta a vízbe. Meglátták ezt a katonák, ők is kihúzták a zöld ágat a sapkájukból, és belehajították a vízbe. Hiszen azt a parancsot kapták indulás előtt, hogy mindent tegyenek úgy, ahogy a cigánylegény. Abból a sok zöld ágból pedig rögtön lett egy híd, s azon a hídon át tudtak menni a lovakkal.Mentek tovább, és beértek egy nagyvárosba. Volt egy nagy piac abban a városban, ahol csodaszép bocskorokat árultak. Meglátta azokat a bocskorokat a cigánylegény, s mivelhogy nagyon szeretett volna egy szép bocskort, ellopott egyet, és betette az inge alá. Meglátta ezt a többi katona, és ők is elvettek egy-egy bocskort az asztalról. Az árusok egy szót sem mertek szólni, annyira féltek a katonáktól. Ahogy mentek tovább, újra elértek egy folyóvízhez, amely még mélyebb volt, mint az előző, és sehol egy híd vagy palló rajta. A cigánylegény úgy megmérgesedett, hogy kikapta a bocskort az inge alól, és belevágta a vízbe. így cselekedtek a katonák is. A sok bocskorból rögvest lett egy híd, s azon a hídon már át tudtak menni a lovakkal.Amint keresztülértek a folyón, észreveszik, hogy akkora füst és homály van a túlsó parton, hogy semmit nem lehet látni. Azt kérdezte a cigány király a legényektől: - Látjátok azt a nagy füstöt? - Látjuk. - Nem tudjátok, hogy mi lehet az? Mondták neki: - Valami füst. De nem füst volt biz’a, hanem az ellenség tábora! Ahogy közelebb értek, látták a sok embert és lovat. Az ellenség várta őket harcra készen.Felsorakoztak a csatára, szembeállt egymással a két ellenfél. Amikor a cigánylegény meglátta az ellenség vezérét, ijedtében megfordult a lován, négykézlábra ereszkedett, és a fenekét tartotta az ellenség felé. A többi katona azonnal így cselekedett.Felkiáltott erre az ellenség vezére: - Vissza emberek, vissza! Tudjátok-e, micsoda ellenfelek ezek? Ezek az egyszemű tatárok, akikkel nem jó kikezdeni! Ezek emberhúst esznek, embervért isznak, ezekkel nem szabad harcolni. Forduljunk azonnal vissza! A cigánylegény is hazafelé fordította a lovát, és így tett a többi katona is. Amikor hazaértek, kérdezte tőlük a király: - No, mi az, már vége is van a háborúnak? - Vége. - Hát aztán miért? Tán nincs kivel verekedni? Azt mondta a cigánylegény: - Még egy élő lélek se maradott a harctéren, úgy elfutottak. - Hát lőttetek-e? - Lövést azt nem hallottam - felelte a legény -. Minden lövés nélkül elszaladtak. - Milyen háborúban voltatok ti, hogy minden lövés nélkül vége van? A cigánylegény elbeszélte, hogy mit csinált. Kezet szorított vele a király, megveregette a vállát, s azt mondta neki: - Derék ember vagy, okos ember vagy, hogy minden golyó nélkül véget vetettél a háborúnak. Hálából a király megengedte a cigánylegénynek, hogy még néhány napig ő legyen a király. Így aztán a cigánylegény kedvét tölthette a királyságból. Aztán hazament, és ezután mindig boldog volt, mert megtudta, milyen az, királynak lenni. Máig is él, ha meg nem halt.