Tudom, korszerűtlen, de van bennem némi szkepszis, amikor például tévés távgyógyítók remek műsorait figyelem - és akkor jön valaki, aki azt mondja, ő a mesékkel gyógyít... na ja, egyszer volt...
De csitt, nincs panasz, már csak ilyen munka ez, kedves olvasóm (egy kis szánalmat, plíz), hajaj, rögös az út, nem válogathatsz: beülök hát a főiskola médiaintézetének előadójába, hogy illedelmesen meghallgassam Boldizsár Ildikó mesekutató és -terapeuta mondandóját, majd lesz valahogy. És lesz: pontosan úgy, hogy amikor vége a bő két órás beszélgetésnek, hazamegyek, letépem a polcról a Világszép Nádszál Kisasszonyt, és hajnalig le se teszem - volna miből kigyógyulnom...
Mert a mese, kedves olvasóm, igen, én mondom immár, ha tetszik, új meggyőződéssel, gyógyít. Nem úgy persze, hogy emeltdíjasban jó lassan elmondom, hogy járt legutóbb Spongya Bob meg Patrick - avatott szakember, és megfelelő, alkalmas mese kell a csodához. Az alkalmas mese, meséli a Dunaújvárosból elszármazott, több mint húsz éve a mesék mélységeit kutató (mellesleg József Attila-díjas író) Boldizsár Ildikó, csak autentikus magyar népmese lehet - a gyógyításra is alkalmas mesélő pedig (mondom én, a városból, úgy tűnik most már, nem elszármazó, negyven éve itt kutató mesélő), csak az autentikus Boldizsár Ildikó lehet. Aki hosszú-hosszú évek óta kórházban fekvő, beteg gyerekekhez, testi-lelki beteg felnőttekhez, magukra maradt idősekhez jár, mesél, s a mese erejével segít nekik. Jöjjenek velem Extrémiába: a mesemódszerrel az évek során immár kilenc aprócska koraszülöttön is segítettek - a meseterapeuta a helyszínen, a körülmények pontos ismeretében dönti el, melyik, személyre szabott történet segíthet az élet-halál mezsgyéjén billegő apró emberkén, a mesét a szülők mondják el, s a rögzített történetet attól fogva már az inkubátorban hallgatja a pici páciens. Hiszik, nem hiszik - a lényegen nem változtat: minden életfunkció látványosan, azonnal, mérhetően javul...
A mese ősidők óta, évezredeken át az emberiség fontos sorvezetője volt: évezredes bölcsességet, milliók tudását, tapasztalatát adták vele tovább a mesemondók. Az emberek - nem a gyerekek: a mese jó kétszáz évvel ez előttig felnőtt műfaj! - sok más mellett megtanulhatták belőle, hogyan éljenek és haljanak; hogy mi a dolguk a világban, mi fontos és mi lényegtelen. A mese gyarapodást, örömöt hozott - és hozhatna ma is, ha betöltené még azt a funkcióját, amit rég, s ha nem veszítettünk volna, veszítenénk el oly sok mindent, lassan mindent a nagy kapkodásban...
Aki ott volt, tudja: lélekemelő két órával lett gazdagabb - aki kihagyta, keresse az írónő könyveit. Gyógyuljon, vagy csak gyönyörködjön - mellesleg az is gyógyít... Testi-lelki beteg felnőttekhez, magukra maradt idősekhez, gyerekekhez jár...
Szerző: Boda András
Forrás: http://www.dh-online.hu/kultura_oktatas/20081218_a_mese__ami_meggyogyit