Egyszer Mátyás király vándorútján betért egy házba. Két, bánatos öreget talált. Az asszony a kemence mellett gubbasztott, az ura meg a küszöbön üldögélt. Nagyon-nagyon öregek voltak. Megsajnál őket Mátyás.   A következő házban egy igen-igen fiatal párocska lakott. Huncutok voltak. Játszadoztak egymással, öröm volt rájuk nézni. Gondolta a király, megtréfálja őket. Éjszaka, amikor mindkét házaspár elaludt, a király ellopta az öregembert, s a fiatalasszony mellé fektette. A fiatalembert meg az öregasszony ágyába csempészte.   Reggel aztán volt nagy csodálkozás! Amikor az öreg felébredt, szép fiatal asszony feküdt mellette. Örvendezett nagyon, hogy megifjodott az ő felesége! A másik házban is felébredtek. Ott meg az öregasszony örvendezett. Milyen szép fiatal lett az ura az éjszaka!   A fiatalok nagyon megszomorodtak. Az öregek szíve megmelegedett. Mátyás király nagyot nevetett a becsapódáson. Így vigasztalta meg az öregeket, s így szomorította meg a fiatalokat.