Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott. Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt: - Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen! Az meg rimánkodással akarta megbékíteni: - Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire. Hát még rá is vert érte. - Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol! És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává! A szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Õ is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem. Egyszer is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is rálett a király. Intett a kocsisának: - Jóska! Fogd be a négy szürkét! Benn az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad. Egyszer csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár. De a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd: - Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk! A disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi: - Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod hozzám! A király majd szörnyethalt. - Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul! Aztán, bölcsebben, alkudozni kezdett: - Húzz ki a fele királyságomért! Csakhogy a zöld disznó nem alkudott. - Jól van - mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában. A zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak. Nevettek is nagyokat a hintóban: - Ez sem ér utol bennünket! De rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és indult nagy nyikorogva: - Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk! És így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett. - Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet! - Lányom, menned kell - mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle! A zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át vele. - Nyif, nyaf, nyuf, feleséget viszek. Megálltak az ólnál a talicskával. - Röf röf röf, kedves feleségem, szállj ki a hintóból, itthon vagyunk a palotában! Bementek, és leültek a szalmára. - Röf röf röf, kedves feleségem, vess ágyat nekünk! A királykisasszony sírt-rítt, de a zöld disznó egyre hajtogatta: - Röf röf röf, vess ágyat, kedves feleségem! Nem bírta már hallgatni, felugrott, összerendezte a szalmát, a zöld disznó lefeküdt, ő meg betakarta a csipkekendőjével. Gondolta, ha elalszik, elszökik mellőle. De az egyre mondta még a magáét: - Röf röf röf, csókolj meg, kedves feleségem! Addig-addig, hogy odahajolt hozzá, képen csókolta, de az iszonyattól el is ájult szegény. Arra ébredt, hogy csupa ragyogás minden körülötte, aranyos ágyban fekszik, és mellette szépséges királyfi mosolyog. - Ugye, azt hitted, hogy a disznóólban, a zöld disznó mellett fekszel? Elmesélte, hogyan lett zöld disznóvá, hogyan fogadta meg, hogy gonoszságot nem művel soha többé. Csengetett, hogy fogják be a hintóba a négy fehér lovat, viszi apjaurához a királykisasszonyt, ne gyászolják tovább. Úgy vágtattak, hogy a patkó alatt szikrázott a föld! - Nem fogadnak vendéget, gyászol az egész ország - szólott ki Jóska, a kocsis. De a királykisasszony bekiáltott: - Nézz csak ki, Jóska, nem én vagyok-e, akit gyászoltok? Vezess az apámhoz! Lett nagy öröm! Jaj, pedig a király nagyon rossz bőrben volt, szegény! De hogy meglátta az ő kedves lányát, azt se tudta, mit tegyen örömében. - Hát a zöld disznó hova lett? - Ott kinn áll, azt várja, hogy behívjad. - Várhatja! - Csakhogy nem disznó már, hanem királyfi. Hívass papot, hogy adjon össze minket! Örült a király, de a két ország is, hogy szerencsésen fordultak a dolgok. Három napig evett-ivott mindenki. Jóska kocsis úgy jóllakott a lagzin articsókával, azóta se tud ételre rágondolni. Eddig volt, fuss el véle!     szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985