Egyszer lakodalom volt egy faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopódzni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a lakodalomba. Azt mondja a farkas: - Menjünk! Bár attól félek, hogy megbánjuk. Feleli a róka: - Ne félj semmit, csak gyere velem! Amint bementek az udvarba, a vendégek már mind bent ültek az asztalnál a szobában. Azt mondja a róka: - Te csak húzódj meg itt, farkas koma! Én majd megszimatolom, hogy hol menjünk be. A róka szaglászott, aztán szép óvatosan bement a tornácra. “Elébb bemegyek a kamrába” - gondolta magában. Keresi is a kamrát. A tornácon nem volt senki. Végre megtalálja, s megnyitja a kamraajtót. Látja, hogy mennyi bor meg pálinka van ott. A sok sütemény is mind ott volt. “No, ide jó lesz behúzódni” - gondolta. Hívta a farkas komáját is. Odasettenkedtek most már mindketten. Éppen nekikezdtek volna a süteménynek, akkor veszi észre a róka, hogy van ott jó fazék töltöttkáposzta is. Odaszól a farkasnak: - Ezt lesz jó megkóstolni legelébb! Nekiestek hát előbb a káposztának. Aztán vették sorra a kalácsot, kürtőst, fánkot, a csörögét. Azt mondja a farkas: - No, most már, róka koma, jó lenne valamit inni is. Csapra ütöttek egy nagy hordót, s nekifogtak az ivásnak. Annyit ittak, hogy végül is berúgtak. Nekikezdtek dudorászni! Egyik jobban ordított, mint a másik. De a rókának mégis volt annyi esze, ha be is volt rúgva, hogy a küszöb alatt vájjon egy lyukat, ahol ki tudjon bújni, ha veszedelembe jut. Benn a szobában a vendégek közben megették a levest. Indul a szakácsné, hogy a leves után feltálalja a káposztát a vendégeknek. Mikor megnyitja a kamraajtót, szinte meghal ijedtében attól, amit lát: egy részeg róka meg egy részeg farkas összeölelkezve dalol! Szalad be a vendégekhez, s mondja rémülten, hogy mit látott! Azok nem akarták hinni, azt gondolták, afféle lakodalmi tréfa. De egypáran mégis kimentek. Mire kiértek, a róka neszt fogott, s már kibújt a lyukon. Csak a farkast lelték ott. Neki! A szegény farkast úgy elverték, hogy csak úgy zörgött a csontja. Alig tudott kivánszorogni a kamrából. A róka közben szaladt, iszkolt a falu végére. Ott lefeküdt egy csomó pozdorjára, s elaludt. Egyszer csak arra ébredt fel, hogy nagyon lökdösi valami. Felnyitja a szemét nagy álmosan, nézi, hogy ki az, hát - nicsak, farkas komája! A szegény farkas alig tudott menni a részegség­től, meg attól, hogy minden oldalbordája meg volt dagadva. Jajgatott ugyancsak a rókának: - Menni se tudok! Azt feleli neki bosszúsan a róka: - Mit jajgatsz? A te csontod csak meg van dagadva, de az enyém, lám, mind kívül lóg az oldalamon. Látod, milyen fehér? - azzal mutatja azt a pozdorját ami ráragadt, ahol aludt. Csak könyörgött a farkas, hogy vegye fel a hátára őt a róka. Mert itt lepik az emberek! Jönnek! Mondja neki a róka: - Hogy vegyelek, mikor az én csontom, látod, kívül lóg a szőrömön? Vegyél inkább fel te engemet, vigyél. A bolond farkasnak részeg fővel csak annyi esze volt, hogy mégis nekidurálta magát, s felvette. Elindult, s vitte a hátán. A róka meg csak vigyorgott magában a farkas hátán. Végül is nagy elégedetten dudorászni kezdett. - Vert visz veretlent, vert visz veretlent. Azt mondja a farkas: - Mit pusmogsz te ott a hátamon, róka koma? Azt mondja a róka: - Jaj, kedves komám, azt mondom, hogy veretlen visz vertet, veretlen visz vertet. A farkas most már tisztán megértette, hogy mit mond a róka. Akkor már jó messze elvitte volt a rókát. Megharagudott hát, s ledobta a hátáról a rókát, de úgy, hogy most a róka oldalbordája is megreccsent. Fölugrott mérgesen a róka, neki a farkasnak! Csihi-puhi, zim-zum! Oda, ahol puha, ne törjön a csontja! Úgy egymásnak akaszkodtak, se láttak, se hallottak. Azt se vették észre, amikor a vendégek odaértek, közrevették, s vitték vissza őket olyan haddelhadd lagzira, hogy amíg élnek, megemlegetik.     Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese - Móra Ferenc könyvkiadó Budapest - 1974