• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A bíka menyecske

Részletek

Látogatás
16981
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Egy embernek volt sok-sok gyermeke. Olyan sok volt, mint a rostán a lyuk s még eggyel több. Azt mondta egyszer a legkisebbik, hogy ű elmenyen szerencsít próbálni. Amint ment, mendegélt, látta, hogy egy helyt íg az erdő, s ott benne látja, hogy egy kis kígyó vergődik, ki akar szabadulni s nem tud. Megszólal a kígyó: -Legyél szives, segíts meg engemet, s mentsél ki! -Hogy segíljek neked? Hogy menjek bé a tűzbe? Ha bémenyek, megmarsz. -Ne fílj semmit, csak nyújtsad bé a botodat! Én majd rácsünkörközöm. Úgy is tett a kisfiú. Bényújtotta a botot, s a kígyó rácsünkörközött, s a fiú kiemelte a tűzbűl. Azt mondta a fiú: -Hát hogy vigyelek én haza, azt se tudom, hol lakol. A kis kígyó csak sírt, kírlelte, hogy csak vigye haza, majd megmutatja ű az utat. Elindultak, mentek, mendegéltek, s elírkeztek egy csúnya gyepühöz. Nem tudtak keresztülmenni. Azt mondta a fiú: - Most már szállj le, mert itt nem tudok keresztülmenni! De a kis kígyó csak rálehelt a gyepüre, mindjárt út nyilt előttök, s vitte tovább. Azt mondta a kis kígyó a fiúnak, hogy mikor hazamennek, az apja igír sok vagyont, pínzt, mindent, de ne fogadjon el semmit, csak van az ajtó megett egy tarisnya, azt kírje el, s még a legkisebbik lányát. Mentek is haza, de az öreg király nem akarta igírni a lányát. De a kis kígyó sírt, hogy hát űtet kiszabadította, akkor fizesse meg neki. Vígül nagy nehezenn odaigírte. Akkor vezette a kisfiút bé az egyik szobába, s ott látott egy csúnya, csúnya bíkát. Az volt a nagyobbik lánya. Megiszonyodott. Akkor vitte a másik szobába. Ott is egy ilyen ahhoz hasonló bíka volt. Az volt a közbenső lánya. Vígre bévitte a harmadik szobába. Ott volt a legkisebbik lánya. Jánosnak elment minden kedve tűlle. De ha odaígírte, muszáj volt, hogy vigye magával. János megköszönte szípen, de filt tűlle. János a nyakába akasztotta a tarisnyát, s ment elűl, a bíka meg ment utánna lepcsegve. Mikor kiírtek a kapun külül, gondolja magában János, hogy jó lesz elhagyni. Megindul gyorsabban menni, hogy maradjon el. El is maradt, de a menyecske kiáltotta: -Várjál meg, János lelkem, úgyis csak magaddal kell, hogy vigyél! János nem hallgatott rá, csak haladt tovább. Mikor már jó messzire elhaladt, hogy nem látta, gondolta magában, hogy jó lenne valamit enni is. Levette a tarisnyát, s mondta, hogy egy személynek ítel-ital legyen. Mindjárt lettek is különbnél különb ítelek s italok. Mire János leült, hogy egyík, akkorára megírkezett a menyecske is, elírte s azt mondta: -Mír nem kíszítettél két személyre, János lelkem? Én is éhes vagyok. A maradíkbúl egy kicsit hagyott neki is, de újat nem kíszíttetett. Elindultak, mentek, mendegéltek, s béírtek abba az erdőbe, s ott láttak egy kis kalyibát, s ott megegyeztek, hogy ott laknak ketten. János odajárt favágni, s a menyecske meg ügyesen bérendezte a kis lakásukat. Estére mindig várta vacsorával haza Jánost. Közben nappal levette magárúl a bíkabűrt, csak íccaka volt bíka. Egyszer arra járt a király vadászni a fiával. A királyfiú meglátta, nagyon megszerette a menyecskét, és azt mondta az apjának, ű, ha meghal is, mégis elveszi a leányt, öljík meg Jánost. Azt mondta a király a fiának: -Hadd el, fiam, mert majd próbára tesszük mi! Úgyis egy szegíny favágó nem tudja kiállni a próbát, s akkor a tied lesz a felesíge. Másik reggelre üzent a király, hogy János menjen fel hozzá. Felment János, s azt mondta a király, hogy reggelre ültessen szöllőt, hogy az reggelre teremjen, s vigyen neki egy liter mustot s egy tányír szöllőt. Ment haza nagy búsan János, hogy már mi lesz vélle. Mikor hazaírkezik, kérdi a felesíge, hogy: -Mír búsulsz, János lelkem? Sohase búsulj, csak vacsorálj, s feküdj le, ne gondolj semmivel! Lefeküdt, s akkor a menyecske elővett egy sípot, s megfújta, s amennyi kis apró ördög volt, mind eléjött. Mind kérdeztík, hogy mit parancsol, mivel szolgálhatnak? Mindjárt munkába állította. Dolgoztak szorgalmasan úgy, hogy reggelre kísz volt minden. János, mikor felíbredt, már el volt kíszítve egy tányír szöllő s egy liter must, vihette a királynak. Vitte. A király nagyon bosszankodott, hogy ki tudta állani a próbát, s azt mondta: -Na, ezt kiállottad, de a másikba majd belétörik a fogad. Akkor azt mondta, hogy ültessen erdőt, csemetít, hogy az reggelre nőjjön meg, legyen nagy fa, aztat vágassa le, dolgoztassa ki, ípítsen belőlle hidat, s a többit hordják bé egy csomóba a király udvarába. A hídra csináltasson tornyokat vígig, abba csináltasson harangot meg zsoltáréneklő madarakat! Úgy legyen elkíszítve, hogy mikor valaki rálíp, azonnal szóljanak a harangok, énekeljenek a madarak! Most János még sokkal szomorúbb volt, amint ment hazafelé. Nem akart vacsorázni sem bánatjába, de a felesíge csak bíztatta, hogy ne törődjön semmivel, feküdjön le nyugodtan. A menyecske újbúl elévette a sípot, megfújta, s most még sokkal, de sokkal több ördög jött elé. Reggelre mindent eléállítottak. Ott volt a híd, s ott volt a sok fa a király udvarában. A király nagyon mírgelődött, harmadszor is odahívatta Jánost. Azt mondta, hogy menjen el, s híjja meg Jézus Krisztust és Szent Pétert holnap ebídre. Most volt csak igazán meggondolkozva János. Hát ű még soha nem járt a mennyországban, hát most hogy menjen oda? Mondja a felesíginek, s mondja a felesíge: - Na, most vacsorálj hamar! S akkor elévette a sípot, s háromszor is megfútta. Akkor eléjött egy ötlábú lú. Mindjárt odaállt, hogy hát: -Mit parancsol, asszonyom? Mindjárt aztán elmondta a menyecske, hogy hát hova kell menni, s vállalkozott, csak azt mondta, hogyha lehet, siessenek, mert mindjárt leesik a harmat, s a patkó kopott rajta és sík lesz. Ahogy János megvacsorázott, felült a lúra, s mindjárt el is mentek. Aztán, mikor odament, mondta Jézus Krisztusnak, hogy mit kiván a király, hogy jöjjön el hozzá holnap ebídre. Azt mondta Jézus: -El is menünk Péterrel együtt, csak itt van egy szem búza, vidd el a királynak, s mondd meg, hogy ezt őrölje meg, s ebből süttessen kenyeret holnapra, s van a királynak egy olyan tehene, amelyik soha sem borjúzik, aztat borjúztassa, azt fejje meg, s abbúl csináljon kávét. János meghajolt, s eljöttek. Ment a királyhoz, s átaladta az izenetet, s átaladta a szem búzát. A király nagyon haragudott erre az izenetre, s azt felelte Jánosnak: -Lesz itt mit egyík elíg. János hazament, s várt, hogy reggel jönn Jézus Krisztus meg Szent Péter. Reggel alig hajnalodott, jöttek. Hítták Jánost is, s mentek a királyhoz. Mikor rálíptek a hídra, a harangok mind elkezdtek harangozni, a madarak énekelni. A király nagyon haragudott. Hát ki mer az ű hídjára lípni? Fegyveres katonákat küldött, hogy rögtön öljík meg, hogy lássa, hogy ki az. Mikor látták, hogy Jézus Krisztus, egy se tudta mozdítanni a fegyverit sohuva, nem tudták megölni. Mentek vissza a királyhoz, s a királynál terített asztal várta. Mikor megírkezett Jézus Krisztus, a király mondta, hogy üljön le. Jézus azt kérdezte, hogy megőrölte-e azt a szem búzát, sütött-e belőle kinyeret, hogy a tehenet bornyúztatta-e, csinált-e kávét a tejibűl? S azt mondta a király: -Ó uram, hát hogy kivánhatsz tűllem ilyen lehetetlensíget? Azt mondta Jézus Krisztus: -Úgy, mint te kivántál ettűl a szegíny embertűl. Erre megfordultak, s eljöttek, s otthagyták a királyt. Mikor egy kicsit messze voltak, azt mondta Jézus, hogy: -Nízz vissza, János, mit látsz? János visszanízett, hát látta, hogy az egísz város lángban ígétt. Mentek tovább, s akkor megint mondta hogy: -Nízz vissza, János, mit látsz? János visszanízett, s látta, hogy az egísz város helyin egy nagy halastó lett. Harmadszor is mondta, hogy: -Most nízz vissza, János! Hát uram teremtőm, látta, hogy a város fel volt ípülve, még sokkal szebb volt mint azelőtt. Azt mondta Jézus Krisztus hogy: -Most költözz bé, János, te a felesígeddel ebbe a városba, s te alapíts egy új országot! János megköszönte szípen, elbúcsuzott, s elváltak egymástúl. Ahogy hazament János, elmondta a felesíginek. Elhatározták, hogy béköltöznek abba a városba lakni. Bé is költöztek oda, s íltek boldogann. Jánosnak egyszer eszibe jutott, hogy az anyjának milyen rossz lehet a háza, ahunn azok laknak. Azt mondta a felesíginek, hogy: -Hozzuk ide anyámékot, a szüleimet, hogy lakjanak azok is itt mivéllünk! Azt mondta a menyecske: -Nem bánom, hozzuk, csak az anyád szavát nem fogadd meg soha - azt mondta - , az apádét fogadd, de az anyádét ne! Me az anyja arra tanította, hogy ígesse el a bíkabűrt. Az apja mindig azt mondta: -Hadd el, fiam, majd elveti magátúl, mikor úgy látja jónak! Bé is költöztettík a szüleit a városba, s ott laktak együtt. Az anyja meg egyszer rábeszílte, hogy elígesse a bíkabűrt. Elígette. Mikor a menyecske megtudta, erősen sírt, keservesenn. -Na - azt mondta - , mégis megfogadtad az anyád tanácsát. Mi már többet egymáséi nem lehetünk soha, me - azt mondta - én evvel el voltam átkozva, s még két évig kellett volna, hogy viseljem. Most már együtt többet nem ílhetünk soha. Kiment az udvarra, s megrázkódott, egy nagy madár lett belőlle, s elrepült. Az ura nagyon búsult utánna, hogy most már többet nem látja. Csináltatott magának egy pár vasbocskort és egy vaspálcát, s azt mondta, hogy addig menyen, amig megtanálja. Elindult, s ment, mendegélt jéghegyen, s üveghegyen keresztül, úgyhogy belételt tizenkét esztendő, amig elírkezett egy rítre. Ott volt egy kis házikó, s abban lakott egy ősz, öreg ember. Elkérdezte, hogy mi járatban van, hogy került oda. Elpanaszolta, s azt mondta az öregember: -Tudom, fiam, s ismerem, hogy milyen bajban vagy. Azt is tudom, hogy a felesígeddel mi törtínt. Tudom, hogy madár volt, de most átváltozott szarvasnak. Itt a ríten van egy kút, s a mellett van egy vályú, s tizenkét szarvas szokott odajönni minden dílben inni - azt mondja - , azok közt van a te felesíged is. Azt úgy ismered meg, hogy az mindig a jobb oldalon külön fekszik a többitűl, mikor lejönnek inni, mert mindig ott szoktak dílben pihenni. S akkor menj oda, s bújj oda a jobbik oldalához, s sírd el magadat, ahogy csak tudod, de szólani nem szóljál semmit, s akkor feküdj a másik oldalához, s ott is sírjál, s akkor ű megszólal, s te csak akkor felelj, ha kérdez. Úgy is tett. Hát megszólal a szarvas, már a menyecske: -Ugyi, nem hagysz bíkimet itt se! Mondtam, ne fogadj szót anyádnak, s mégis ellgetted a bíkabűrt. De ha te ippen úgy nem ílhetsz nélkülem, hogy ide is eljöttél utánam, megteszem, hogy tíged is átalvarázsollak, de mi együtt úgysem ílhetünk, sem nem láthatjuk egymást soha. Azt mondta, hogy átalbütyközteti a fejin, s lesz belőle vacsoracsillag. A szarvas is keresztülbütyközött a fejin, s belőle lett a hajnalcsillag. Így aztán nem láthatják többet egymást soha. Itt a vége.
Értékelés
★★★½
24 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák