• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Az árvalányhaj

Részletek

Látogatás
13200
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 3. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egyszer egy király. Ennek a királynak kilenc országa volt, s a kilenc országra három leánya. Szép volt mind a három, különösen a legfiatalabb. Egyszer a király vadászni ment egymagában, de mikor estefelé haza akart térni a rengeteg erdőből, elvesztette az utat, próbálta jobbra-balra, előre-hátra, nem tudott kivergelődni a sűrű rengetegből. Bele-belefújt a kürtjébe, hátha valaki meghallaná, de egy lélek sem járt arrafelé. No, most mit csináljon? Közben öreg este lett, s úgy elsötétedett az erdő, hogy a sötétségre fel lehetett volna akasztani a fejszét. Ő bizony, gondolta magában, lefekszik egy fa alá, s majd reggel, ha felsüt Isten áldott napja, megtalálja az utat. Hanem amikor éppen le akart heveredni, gyereksírás ütötte meg a fülét. Megállott egy helyben, hallgatódzott, de nem sokáig állott, mert olyan keserves volt az a gyermeksírás, hogy a királynak kicsordult a könny a szeméből. Nosza, elindult tapogatódzva, s addig ment, addig tapogatott, bujkált az ágak, bokrok közt, mígnem egy bokor tövében megtalálta a gyermeket, s szépen, gyöngén fölvette a földről. Amint fölvette, a gyermek abban a pillanatban elhallgatott, s ím, halljatok csudát: megvilágosodott az ég, kétfelé nyílott a sűrű rengeteg, s a király mehetett haza. Másnap a király kihirdettette mind a kilenc országban, hogy egy kicsi leánygyermeket talált az erdőben (mert leányka volt), aki magáénak gondolja, jöjjön a palotába. De hiába hirdették, senki sem jött a leánykáért. Bizony, ha nem, ezen nem búsult a király, mert a leányka olyan szép volt, hogy ahhoz hasonlatos szépet nem látott emberi szem. Merthogy nem volt sem apja, sem anyja, Árvalánynak kereszteltette a király, de azért úgy tartotta, nevelte, mintha tulajdon édesleánya lett volna. Hej, uramteremtőm, vagy voltak szépek, vagy nem a királykisasszonyok, de Árvalány olyan szép volt, hogy csudájára jártak a világ végéről is. Puha selyem volt a haja, ragyogott, mint a fényes nap, s olyan hosszú volt, hogy a földet seperte. Na, hiszen irigyelte is a szépségét a két idősebb királykisasszony, ha tehették volna, elpusztították volna a föld színéről, de nem tehették, mert a király pártját fogta, de még inkább a kicsi királykisasszony. Telt-múlt az idő, a királykisasszonyok nagy eladó leányok voltak már, a két idősebb rég férjhez is mehetett volna, de mindég válogattak, s szépen meg is vénültek. Férjhez vitték a legkisebb királykisasszonyt is, s a nénjei csak várták, várták a jó szerencsét. Egyszer aztán valahonnét az Óperenciás-tengeren túlról leánynézőbe jött egy királyfi, akivel a király előre megegyezett, hogy azt adja a két leánya közül, amelyik jobban megtetszik neki. Azám, megegyezhettek, de mikor a királyfi meglátta Árvalányt, azt mondta a királynak: - Felséges királyom, meg ne haragudjon, de én Árvalányt veszem feleségül, ámbátor tudom, sem országa, sem hazája. - Jól van, királyfi - mondotta a király -, én Árvalányt is úgy szeretem, mintha tulajdon édesleányom volna, legyen a tied! Hej, csak most borította el igazán a vén királykisasszonyokat az irigység! Hanem haragjukat nem mutatták, sőt úgy tettek, mintha örülnének. De csak azt várták, hogy Árvalány lefeküdjék s elaludjék. Lábujjhegyen az ágyához orozkodtak, s szép selyemhaját tőből levágták! Fölébred reggel Árvalány, nyúlt a fejéhez, s ím, bokáig érő selyemhaja levágva, a földön hevert az ágya előtt! Amint meglátta, nagyot sikoltott, s szörnyű fájdalmában meghasadt a szíve. Eltemette a királyfi Árvalányt nagy jajszóval, keserves sírással, aztán nagy bújában, bánatjában elment világgá. Hanem a jó Isten megbüntette a gonosz leányokat. Akkor éjjel mind a kettőnek megfehéredett a haja, megráncosodott az arca: olyan csúnyák lettek, mint két vén banya. Még ekkor sem tértek Istenhez. Szörnyű haraggal kapták föl a földről Árvalány haját, s kidobták az ablakon, hadd vigye szerte a szél, ahány szála van, annyifelé, hogy többet ne csudálja senki. Ám amint kidobták a hajat, csöndes szellő vette a szárnyára, s vitte szépen tovább. Először a temetőben szállott le a szellő, s letett három szálat Árvalány sírjára. - Kelj ki, kelj ki, Árvalány haja! - mondotta a szellő. Aztán továbbszállott hegyek-völgyek felett, s itt is, ott is letett néhány szálat. És megfogant mind, s szaporodott, terjedt az árvalányhaj az egész világon, hadd legyen mit tűzni legényeknek kalapjára. Ím, ez az árvalányhaj regéje.
Értékelés
★★★★½
13 szavazat