A Zöld király fia
Részletek
Könyv címe
Mindentudó dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Forrás helye
Magyar, Maros menti
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egyetlenegy fia. Az a fiú olyan kicsi volt, hogy az anyja, míg csak szoptatta, le nem vette róla a szemét, úgy meg volt lepődve.
Egyszer a fiúcska megnőtt, s azt mondja az édesapjának:
- Hej, te édesapám! Szeretném én tudni, hogy min nyugszik ez a mi kastélyunk!
- Hej, édes fiam, akkor le kell, bontsam a mi kastélyunkat éretted, hogy megnézzed, min nyugszik a mi kastélyunk.
- Hadd el, édesapám, én öt perc alatt megmondom neked.
Erre a fiú a kicsi ujjára tette a kastélyt.
- Na, gyere édesapám, nézd meg, min nyugszik, három ágon!
Megáll az apja, s a vére a lábából a fejibe szaladt. A nagy csudától. Akkor megcsókolta a feleségit, s azt mondta neki:
- Olvastam sok csudát, hallottam is, még térképen is van sok minden. De amilyent a te fiad tett, olyat nem is láttam, nem is hallottam soha.
- Micsodát?
- Hát a kastélyt az ujjára szedte. Észrevetted?
- Nem. Pedig mi benne vagyunk!
- Három ágon nyugszik.
- Jézus Mária! Pedig még csak tizenöt éves. Adjon az Isten erőt neki a továbbiakban!
A gyermek annyit tanult egy nap, mint más tíz év alatt. Elment a híre á királyokhoz. S a királyok olyan kíváncsiak voltak látni, hogy emeli föl egy tizenöt éves fiú az apjának a kastélyát.
Vasárnap aztán végül jöttek a királyok.
- Adjon lsten jó napot, királyatyám!
- Adjon Isten!
- Na, eljöttünk a csodára. Hallottuk, hogy a Zöld király fia mennyit tud, s eljöttünk, nézzük meg.
- Meg lehet bátran, mondja a király.
Na, mindjárt asztalokat terítenek, s esznek. Ebéd után elmegy a fiú, s megteszi azt a csodát. Mikor látja az egész királyság, milyen erővel bír ez a fiú, csókolták kezét, homlokát, nem tudták, hogy szeressék, tiszteljék jobban.
Na, ott volt a Narancs király is. Megfogta, megcsókolta a fiút, s azt mondta:
- Na, rajtad kívül a világon senki sem segíthet rajtam. Én összejártam a világot, de senki sem jelentkezett a próbára. Ha nem segítesz te, más senki.
Na, akkor elbúcsúztak a királyok nagy jókedvvel, nagy örömmel, s nagy gonddal is a fejükben, hogy milyen csodát is láttak egy tizenöt éves fiútól. Hogy az miket tud! Kezdtek gondolkozni. De a Narancskirály is hazament az országába. A Narancs királynak volt egy lánya. Ahhoz jött volna a világ minden tájáról egy kérő, de mivel egy harminckét fejű sárkány akarta elrabolni, a király bezáratta a leányt egy kőszikla-barlangba, hogy már senki sem volt képes a sziklát elmozdítani. De hát a lány abban az órában, abban a percben született, amelyikben a Zöld királyfi.
Azt mondja a Zöld királyfi az apjának:
- Na, édesapám, most elmegyek, hadd lássam, a Narancs királynak miféle nagy bánatja van.
- Ó, édes fiam - azt mondja az anyja -, még kicsi vagy. A Narancs király pedig a világ szélin lakik. Te még fiatal vagy, hogy jutsz el odáig?
- Ó, édesapám, édesanyám! Erre nem is gondolok. A Jóisten megáld, a Jóisten velem van.
Felpattan a lovára, s elmegy a Zöld királyfi. Amint megy az erdőben, rablókkal találkozik. De már a híre elment, hogy a homloka kétaraszos, tenyere meg akkora, mint a mienkből három. Amikor a rablók meglátják, kezdenek húzószkodni.
Azt mondják ők maguk:
- Álljunk félre! Itt jön az a fiú, akiről az egész világon beszélnek. Nézzük meg őt is, nézzük meg a lovát is!
Tizenöt éves volt, de óriási lett. Megáll a lovával, s kérdi őket:
- Adjon Isten jónlapot, jó emberek!
- Adjon Isten, Zöld királyfi! Vagy nem jól beszélünk?
- De igen.
- Na, de hová indultál, mert mi is segítségedre leszünk.
- Én nem mondom, hogy ne gyertek, de nem most. Majd akkor, ha vitakérdés lesz, legyetek tűk is ott, lássatok csudát.
De nekem nincs szükségem a segítségetekre.
Egyszer csak odaért Narancs országba. Mikor a király meglátta, ölibe vette, gyönyörködött benne.
- Na, édes fiam, hát te megérkeztél?
- Meg - azt mondja.
- Ülj le, egyél s igyál.
- Ó, nem szoktam sokat enni s inni.
Megeszik egy kis ételt, megiszik két pohár bort.
- Na, kedves királyatyám, beszélje el nekem, mi az a nagy bánatja!
- Édes gyermekem! Nekem olyan szép leányom van, mint amilyen te vagy fiúban. De mi haszna van az életemnek? Né, ki akarta elrabolni? A harminc kétfejű sárkány. S ezért elrejtettem. Most meg nem tudom a sziklát elmozdítani. Próbáltam ágyúkkal, s nem tudom kimozdítani. S most annyi év után, szeretném tudni, él-e, vagy hal!
- Ó, Isten után mindent megteszünk - azt mondja a királyfi. - Mutassa meg, hol van.
Kimegy a Narancskirály, s mutatja.
- Na, bízza csak rám!
Ott Narancs országban a nép hetedhét országból odagyűlt a csodára, hogy milyen ember került, aki a királyleányt a sziklából kiveszi.
A királyfiú akkor elkiáltotta magát:
- Emberek! Menjenek, elinttet, mert amikor ez a szikla elgurul, ez óriási szikla, s olyan nagy súlya van, nehogy valamelyiküket elérje, mert rögtön meghal.
Akkorra már a rablók is ott voltak, figyelték a királyfi művit. Az megfogta a sziklát, s egy dobásra úgy ledobta, hogy az porrá vált nyomban. (De sok ember is megsérült!)
Bemegy akkor a leányhoz. A lánynak volt egy asztala s egy széke. Éppen fésülködött. Nyakba szökik.
- Ó, édes-kedves vőlegényem! Mióta várlak! Én tudtam, hogy ember innet ki nem szabadít, csak te. Ha te meghaltál volna, biza én is igen. De mégis reménykedtem, hogy csak eljössz. Most mehetek bátran ki, mert veled csak a Jóistentől félek, mástól nem.
Mikor a rablóvezér meglátta, hogy a Zöld királyfi viszi a leányt, azt hitte, százfelé hasad mérgibe.
- Nézzétek, mi éjjel-nappal véstünk, ástunk, turkáltunk, hogy bár egy kis lyukat tudjunk fúrni, s a leányt elvigyük. De nem tudtuk.
Azt mondta egy idősebb rabló a vezérnek:
- Fenét! Hát a harminc kétfejű sárkány sem tudott odajutni. Onnét törni nem lehetett. S nézd meg, a Zöld király fia ezt megtette.
Ez alatt a királyfi kivitte a leányt a hegyből, s lement vele. Az emberek meghajoltak előtte, s csókolták kezét, homlokát, nem tudtak már mit mondani. A király megfogta őket, s bevitte a narancspalotába. Azt mondta a királyfinak:
- Na, most, édes fiam! Ez az egész világ a tiéd. Én már hatvannyolc éves vagyok. Minden a tiéd, s a lányom is a tied. A Zöld királyfiú azt mondta:
- Királyatyám! Nem vonom vissza a szavamat. Az enyém. De én fiatal vagyok, szüleimhez szeretnék kérdést intézni, ha ők is akarják, visszajövök.
- Édes fiam, én már öregember vagyok. Nem tudom, mi lesz vele. Ellopják, elviszik minden percben tőlem. A harc ezért volt.
- De hát elviszem én magammal.
Mindjárt előkerült a kocsi, s a Zöld királyfiú elvitte a Narancskirály lányát. Az erdő közepibe a rablók meg voltak állva:
- Na, Zöld király fial! Látjuk, megnyerted a világ szépségét, nekünk nem sikerült.
- Tűk még kicsik vagytok. Felejtsétek el, amire tűk gondoltok. Utamat ne álljátok, mert abból hát rossz lesz. De ha valami bajotok lesz, szóljatok, menjek segítségetekre.
Erre a rablók tovább indultak útjukon. Egyszer későre oda is értek a fiatalok a Zöld király kastélyához. Meglátja őket az apja, nyakába szökik a fiának, öleli, csókolja a menyét.
- Na, innét csak az Isten viszen el, lányom!
Azt mondja a fiú:
- Hej, édesapám! Szép ez a te országod, de szép az Aranynarancs országa is. Amíg mindketten élnek, én egyformán védem magát is, apósomat is. Én azért jöttem haza, hogy megkérdezzem: nősülhetek-e?
- Édes fiam! Ahogy te akarod. Ember vagy, s oda mehetsz, ahová akarsz. Azt tehetsz, amit akarsz.
- Na, édesapám! Mához egy hétre lesz a lakodalmunk. Ezt bejelentem magának, hogy úgy leszek itt is, mint ott is. S majd később még meglátjuk.
Elmondott mindent az apjának, s aztán elmentek Narancs országba. A Narancskirály azt mondotta:
- Na, édes fiam, mi a válaszod?
- Felséges királyatyám! Amit akartunk, teljesült. Most meg akarom nézni, hogy a maga kastélya milyen alapon nyugszik.
- Drága, édes fiam! Ezt akartam én is tudni, s te kitaláltad a gondolatomat. Azt szeretném tudni, amíg meg nem halok, hogy az én kastélyom min nyugszik.
A fiú újára vette, s megnézte. Három aranynarancson állott. Na, megcsókolja a homlokát.
- Na, édes aranyom! A lelkem meg van győződve, hogyha ebben a percben halok is meg, örömmel halok meg. Hogy látom, milyen vejet kaptam, s milyen élete lesz a lányomnak.
Még egy kérdésem van, királyatyám:
- Milyen jele van a kastélynak?
- Hogyne, megmondom. A kastélyban az én legényi szobámban kapsz egy aranyvesszőt. Azzal megütöd a kastély három sarkát, lesz belőle aranynarancs. Amikor azt feldobod, visszaváltozik aranypalotává.
- Kedves királyatyám! Én kétfelé nem lehetek. Ezt az országot hazaviszem. Apámmal maguk jól lesznek. Még élnek egy napot, kettőt. Töltsék el, mint idős emberek.
- Nagyon helyes.
Úgy is tett a Zöld király fia. Elment a Narancs király legényszobájába, ott megtalálta az aranyvesszőt. Megérintette vele az aranypalota három sarkát, a narancsot zsebre vágta, s elmentek a Zöld király városába. Ott elmentek egy szép rétre, megfogta a királyfi az aranynarancsot úgy, hogy az eget ütötte. Olyan aranynarancs királyi város lett, hogy a népek mind odagyűltek, s imádkoztak s csodálkoztak, hogy mi lett ottan.
Ez idő alatt azt mondja a királyfi édesapja:
- Édes fiam! Érzem, hogy nekem sok időm nincs hátra. Én azt akarom, hogy megesküdjetek, s akkor minden
kívánságom teljesült.
- Meg is tesszük. Mához egy hétre megesküszünk.
A Zöld király s a Narancs király minden barátját meghívta, aki csak létezett a világon: hercegeket, grófokat, királyokat. Gyűltek a csodára, hogy milyen veje van a Narancs királynak. Hogy két araszos a homloka, három araszos nagyságú a tenyere. A világon mindenki megcsodálta.
Na, nekifogtak a mulatságnak, megesküdtek. Olyan templomot csináltak aranyból, hogy mindenki csak imádkozott, amikor az aranypárt meglátta.
S még ma is élnek, ha meg nem haltak.