Mikor a juhász vezette a szamarát az úton, két ember utolérte. Azt mondja az egyik: - Lopjuk el ettől a juhásztól a szamarát! - Hogy lopod el, mikor vezeti? - kérdezte a másik. - Hogyne lopnám el, mikor sose néz hátra! Ellopom én, te csak hajtsd el! Szép csendesen odament, lehúzta a szamár fejéről a kötőféket, és a saját fejére húzta, a másik meg elhajtotta a szamarat. Mikor már annyira elhajtotta a társa a szamarat, hogy nem látszott, az ember megállt, megrántotta a juhász kezében a kötőféket. Akkor a juhász hátratekint, látja, nem a szamár van a kötőféken, hanem egy ember. Kérdezte tőle: - Hogy kerültél te ide? - Hét esztendeje, hogy elátkozott engem az anyám szamárnak. Most letelt a hét esztendő, visszaváltoztam embernek! - No, hát ha letelt a hét esztendő, eredj, énnekem nem kellesz! Az ember elment arra, amerre a másik ember hajtotta a szamarat. A legközelebbi vásárba az egyik ember, nem aki lopta, a másik, elhajtotta a szamarat, de a juhász is elindult másikat venni. Mikor odaér, látja, hogy árulják az á szamarát, odasompolyog mellé, a fülébe súgja: - Megint elátkozott már az édesanyád? A szamár megrázta a fejét. - Hiába rázod a fejed, nem veszlek meg többet, mert megint elvesz a pénzem, amit érted adtam!