Volt egy szegény koma meg egy gazdag koma. Nagyon-nagyon szerették egymást, nagyon jó barátságba vótak. De hiába kaparkodott akarhogy a szegény koma, mégiscsak szegény maradt. Bántotta ez a gazdag komát, így mindég segítette. A szegény koma ilyenkor szabadkozott: - Ó, édes komám, má nem fogadhatok el tőled ennyi segítséget, inkább vedd meg azt a kis rétemet! - Jó van, édes komám, megveszem. Hogy adod? - Húsz pengőé. - Ó, komám, huszonötöt adok érte. - No, a jó Isten fizesse meg! Meg is vette a gazdag koma a rétet, mingyár szépen rendbe tette, elkerítette. Vót benne egy nagy nyírfatőke, annak is nekiveselkedett, hogy kiássa. Ahogy ássa, a csákánya beleütött valami vasba. Ássa tovább. Mit lát? Egy katlant. Nézi. - Ó, ó, az a szegény komám, ha ő tanálja meg, minyő gazdag lett vóna! No, de nem baj, majd adok én neki ebbő. Szól oszt a feleséginek: - Gyere má, asszony, egy nagy katlan pénz! - Ó, édes uram, édes uram, de szerencsétlenek azok a szegény komaék! - Ne búsoljá, kedves feleségem, majd adónk nekik belőle. - Hát adónk, adónk, édes jó uram. Hazavitték a katlan pénzt szekeren letakarva. - No, de hogy adjónk má a szegény kománknak belőle? Azt mondja az asszony: - Hallod-e, édes uram, itt van egy nagy harisnya, telirakjuk. Kíverrő ki van törve az ablakjok, majd estefelé oda szépen beállítjuk. Reggel, hogyha virrad, mingyár észreveszik. Jaj de megörülnek majd neki! - Jó van, édes feleségem. Gyorsan megtőtötték a harisnyaszárat az aranypénzvel. Estefelé vitték is. Kívelrő szépen, nyugodtan beállították az ablakba. Avval hazamentek. Egész éccaka arró beszégettek. - Jaj, édes feleségem, de megörül a szegény komám, ha az ablak felé néz, hogy felkelt-e má a nap. De mi történt! Beállított a szegény komaékho egy szállóvendég. - Adjon Isten jó estét! Adjonak má egy éccakára szállást! - Ó, jó ember, adónk szívesen. Majd elhál itt a lócán, mer nincsen úgy ágyónk. Szegények vagyunk, mint ahogy láthatja. A lóca meg pont ott vót az ablak mellett. Ahogy hajnaltájba forgolódott a vendég a keskeny lócán, nézegette, hogy virrad-e má, meglátta a harisnyát. Tördelte a kíváncsiság, mi lehet benne. Kisompolygott, hogy kívelrő vegye szemügyre. Belenyúlt. Hát aranypénzek csillogtak a markába. Rögtön a hóna alá kapta az egészet, meglógott vele. Reggel kel a szegény koma. - Hallod-e, asszonykám, má virrad, keljünk! - Jaj, édes uram, hát hova lett a szálló? Még csak meg se köszönte a helyet. Né má, de neveletlen vót, hogy eltűnt! Nohát, alig várta a gazdag koma is a reggelt. - Má biztos felvannak a szegény komáék. Átmenek, asszony, hátha említenek a pénzrő valamit. - Jó, eredj, édes uram! Megyen a gazdag koma. - Adjon Isten jó reggelt, édes komám, felvagytok-e má? - Fel, drága jó komám, fel. - Tanáltatok-e valamit? Sokállotta, hogy nem említenek semmit a pénzrő. - Nem tanátónk. - Ki járt magokná? - Ó, édes komám, még az este idegyött egy vándor. Adtunk neki szívesen helyet, itt aludt a lócán az ablak mellett. Hát nem meglógott? Meg se köszönte a jóságónkot. A hajába kapott a gazdag koma. - Akkor végem, az vitte el a harisnya pénzt! - gondolta. Ment haza nagy szomorúan. - Jaj, édes feleségem, de szerencsétlenek ezek a komáék. Né má, szálló vót nálok, oszt az lógott meg a pénzvel. - Ejnye, ejnye, édes uram, tróbáljónk még egyet! - Tróbáljónk, édes feleségem, de hogy? - Éppen most sütök kenyeret. Telitömöm az egyik közepit aranypénzvel. Jaj de megörülnek majd neki, ha megtörik! Dagasztja is az asszony a tésztát, szétnyújtja, pénzvel telitömi, összegömbölyíti, megsütyi. Gyönyörű szép pirosra meg is sült. Viszi a gazdag koma. - No, édes komám, ne haragudjon, de az asszony kenyeret sütött, osztan ezt a szép kis cipót magoknak elhoztam. - Ó, a jó Isten áldja meg! Egy falás kenyerünk se nagyon van má, la. Nagyon szépen köszönjük. Azzal elment a gazdag koma. De mit tesz Isten, ott ment el a ház előtt egy vak kódús botval. - Adjatok, adjatok, Amit a jó Isten adott, Látjátok, hogy szegény, árva, Elhagyatott vagyok! Azt mondja az asszony: - Édes uram, adjuk neki azt a szép kis cipót! - Adjad, édes feleségem! Hát nem odaadták a kódusnak? Vitte a kódús a cipót. Meleg vót még a cipó, megkívánta, megtörte. Hát csak úgy csillogott benne a sok aranypénz. Hó, a kódúsnak se kellett több, gyorsan ki a falubó, elsántikált, hogy utána ne menjenek. Megy a gazdag koma. - Jóézű vót-e a kenyér, édes komám? - Ó, drága jó komám, bocsássék meg kend! Itt gyött egy félszemű kódús botval. Mondtam a feleségemnek, hogy adja neki. - Ejnye, ejnye, no, édes komám . . . ! Ejnye, ejnye, no . . . ! Otthon a gazdag koma a feleséginek: - Jaj, édes feleségem, de szerencsétlenek ezek a komaék. Né má, nem odaadták a kódúsnak a cipót a pénzvel együtt? Mondjad, no! - Ó, édes uram, nagyon kérlek, tegyünk egy harmagyik próbát is! - Tegyünk, édes feleségem, de hogy? - Mindég ki szokott járnyi a kert megihe, ott van még neki a kis szilvása. A szilvafára felkötöm egy kis piros kendőbe a pénzt. Azt majd meglátja, hisz messzirő virít. - Csináld, édes feleségem, csináld! Az asszony tett a piros kendőbe jócskán pénzt. Ügyesen elment a komája kertjibe, felkötte a kendőt a szilvafára. A szegény komája meg éppen a kertbe készült, mint rendesen. De nem azt mondta-e a feleséginek, hogy: - Édes jó feleségem, de sokat kimentem má a kert végibe a kis szilvásónkba. Ugyan ki tudnék-e mennyi, ha bekötnéd a szemem? - Próbálja meg, ember, ha az a kívánsága! - Kösd be no, édes feleségem, hogy ki tudok-e mennyi! Bekötte neki a feleségi, és az ember ki is ment, be is gyött. - Hallod-e, kedves feleségem, nemhíába, hogy számtalanszor kimentem, most vakon is ki tudtam mennyi, meg be is tudtam gyönnyi. Igen ám, de favágók, kik mentek el a kert alatt. Megtanálták, elvitték a pénzt. Megyen a gazdag koma. - Édes jó komám, vót-e máma a kertjibe? - Vótam, édes komám, oszt bekötött szemvel is ki tudtam mennyi, meg vissza tudtam gyönnyi. A hajába kapott a gazdag koma, hogy még ilyen szerencsétlen komát nem látott, la. Megy haza szomorúan, mondja a feleséginek: - No, most is hogy jártónk. Bekötte a szemit a koma, úgy ment ki a szilvásába, nem láthatta meg a piros kendőbe a pénzt, mások vitték el biztosan. Telt-múlt az idő, megbetegedett a szegény koma. Nem is sokáig betegeskedett, behunyta a szemét örökre. Ment a temetésire a gazdag komája, a komasszonya. Közel álltak a ravatalozójáho, hát mit látott a gazdag koma! A szegény komának a homlokára kis aranybetűkvel az vót felírva: „Akit én ezen a földön gazdaggá nem teszek, nem teheti senki." Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990