Hiábavaló segítség
Volt egy szegény koma meg egy gazdag koma. Nagyon-nagyon szerették egymást, nagyon jó barátságba vótak. De hiába kaparkodott akarhogy a szegény koma, mégiscsak szegény maradt.
Bántotta ez a gazdag komát, így mindég segítette. A szegény koma ilyenkor szabadkozott:
- Ó, édes komám, má nem fogadhatok el tőled ennyi segítséget, inkább vedd meg azt a kis rétemet!
- Jó van, édes komám, megveszem. Hogy adod?
- Húsz pengőé.
- Ó, komám, huszonötöt adok érte.
- No, a jó Isten fizesse meg!
Meg is vette a gazdag koma a rétet, mingyár szépen rendbe tette, elkerítette. Vót benne egy nagy nyírfatőke, annak is nekiveselkedett, hogy kiássa. Ahogy ássa, a csákánya beleütött valami vasba. Ássa tovább. Mit lát? Egy katlant. Nézi.
- Ó, ó, az a szegény komám, ha ő tanálja meg, minyő gazdag lett vóna! No, de nem baj, majd adok én neki ebbő.
Szól oszt a feleséginek:
- Gyere má, asszony, egy nagy katlan pénz!
- Ó, édes uram, édes uram, de szerencsétlenek azok a szegény komaék!
- Ne búsoljá, kedves feleségem, majd adónk nekik belőle.
- Hát adónk, adónk, édes jó uram.
Hazavitték a katlan pénzt szekeren letakarva.
- No, de hogy adjónk má a szegény kománknak belőle? Azt mondja az asszony:
- Hallod-e, édes uram, itt van egy nagy harisnya, telirakjuk. Kíverrő ki van törve az ablakjok, majd estefelé oda szépen beállítjuk. Reggel, hogyha virrad, mingyár észreveszik. Jaj de megörülnek majd neki!
- Jó van, édes feleségem.
Gyorsan megtőtötték a harisnyaszárat az aranypénzvel.
Estefelé vitték is. Kívelrő szépen, nyugodtan beállították az ablakba. Avval hazamentek. Egész éccaka arró beszégettek.
- Jaj, édes feleségem, de megörül a szegény komám, ha az ablak felé néz, hogy felkelt-e má a nap.
De mi történt! Beállított a szegény komaékho egy szállóvendég.
- Adjon Isten jó estét! Adjonak má egy éccakára szállást!
- Ó, jó ember, adónk szívesen. Majd elhál itt a lócán, mer nincsen úgy ágyónk. Szegények vagyunk, mint ahogy láthatja.
A lóca meg pont ott vót az ablak mellett.
Ahogy hajnaltájba forgolódott a vendég a keskeny lócán, nézegette, hogy virrad-e má, meglátta a harisnyát. Tördelte a kíváncsiság, mi lehet benne. Kisompolygott, hogy kívelrő vegye szemügyre. Belenyúlt. Hát aranypénzek csillogtak a markába. Rögtön a hóna alá kapta az egészet, meglógott vele.
Reggel kel a szegény koma.
- Hallod-e, asszonykám, má virrad, keljünk!
- Jaj, édes uram, hát hova lett a szálló? Még csak meg se köszönte a helyet. Né má, de neveletlen vót, hogy eltűnt!
Nohát, alig várta a gazdag koma is a reggelt.
- Má biztos felvannak a szegény komáék. Átmenek, asszony, hátha említenek a pénzrő valamit.
- Jó, eredj, édes uram!
Megyen a gazdag koma.
- Adjon Isten jó reggelt, édes komám, felvagytok-e má?
- Fel, drága jó komám, fel.
- Tanáltatok-e valamit?
Sokállotta, hogy nem említenek semmit a pénzrő.
- Nem tanátónk.
- Ki járt magokná?
- Ó, édes komám, még az este idegyött egy vándor. Adtunk neki szívesen helyet, itt aludt a lócán az ablak mellett. Hát nem meglógott? Meg se köszönte a jóságónkot.
A hajába kapott a gazdag koma.
- Akkor végem, az vitte el a harisnya pénzt! - gondolta. Ment haza nagy szomorúan.
- Jaj, édes feleségem, de szerencsétlenek ezek a komáék. Né má, szálló vót nálok, oszt az lógott meg a pénzvel.
- Ejnye, ejnye, édes uram, tróbáljónk még egyet!
- Tróbáljónk, édes feleségem, de hogy?
- Éppen most sütök kenyeret. Telitömöm az egyik közepit aranypénzvel. Jaj de megörülnek majd neki, ha megtörik! Dagasztja is az asszony a tésztát, szétnyújtja, pénzvel telitömi, összegömbölyíti, megsütyi. Gyönyörű szép pirosra meg is sült. Viszi a gazdag koma.
- No, édes komám, ne haragudjon, de az asszony kenyeret sütött, osztan ezt a szép kis cipót magoknak elhoztam.
- Ó, a jó Isten áldja meg! Egy falás kenyerünk se nagyon van má, la. Nagyon szépen köszönjük.
Azzal elment a gazdag koma.
De mit tesz Isten, ott ment el a ház előtt egy vak kódús botval.
- Adjatok, adjatok,
Amit a jó Isten adott,
Látjátok, hogy szegény, árva,
Elhagyatott vagyok!
Azt mondja az asszony:
- Édes uram, adjuk neki azt a szép kis cipót!
- Adjad, édes feleségem!
Hát nem odaadták a kódusnak? Vitte a kódús a cipót. Meleg vót még a cipó, megkívánta, megtörte. Hát csak úgy csillogott benne a sok aranypénz. Hó, a kódúsnak se kellett több, gyorsan ki a falubó, elsántikált, hogy utána ne menjenek.
Megy a gazdag koma.
- Jóézű vót-e a kenyér, édes komám?
- Ó, drága jó komám, bocsássék meg kend! Itt gyött egy félszemű kódús botval. Mondtam a feleségemnek, hogy adja neki.
- Ejnye, ejnye, no, édes komám . . . ! Ejnye, ejnye, no . . . !
Otthon a gazdag koma a feleséginek:
- Jaj, édes feleségem, de szerencsétlenek ezek a komaék. Né má, nem odaadták a kódúsnak a cipót a pénzvel együtt? Mondjad, no!
- Ó, édes uram, nagyon kérlek, tegyünk egy harmagyik próbát is!
- Tegyünk, édes feleségem, de hogy?
- Mindég ki szokott járnyi a kert megihe, ott van még neki a kis szilvása. A szilvafára felkötöm egy kis piros kendőbe a pénzt. Azt majd meglátja, hisz messzirő virít.
- Csináld, édes feleségem, csináld!
Az asszony tett a piros kendőbe jócskán pénzt. Ügyesen elment a komája kertjibe, felkötte a kendőt a szilvafára.
A szegény komája meg éppen a kertbe készült, mint rendesen. De nem azt mondta-e a feleséginek, hogy:
- Édes jó feleségem, de sokat kimentem má a kert végibe a kis szilvásónkba. Ugyan ki tudnék-e mennyi, ha bekötnéd a szemem?
- Próbálja meg, ember, ha az a kívánsága!
- Kösd be no, édes feleségem, hogy ki tudok-e mennyi!
Bekötte neki a feleségi, és az ember ki is ment, be is gyött.
- Hallod-e, kedves feleségem, nemhíába, hogy számtalanszor kimentem, most vakon is ki tudtam mennyi, meg be is tudtam gyönnyi.
Igen ám, de favágók, kik mentek el a kert alatt. Megtanálták, elvitték a pénzt.
Megyen a gazdag koma.
- Édes jó komám, vót-e máma a kertjibe?
- Vótam, édes komám, oszt bekötött szemvel is ki tudtam mennyi, meg vissza tudtam gyönnyi.
A hajába kapott a gazdag koma, hogy még ilyen szerencsétlen komát nem látott, la.
Megy haza szomorúan, mondja a feleséginek:
- No, most is hogy jártónk. Bekötte a szemit a koma, úgy ment ki a szilvásába, nem láthatta meg a piros kendőbe a pénzt, mások vitték el biztosan.
Telt-múlt az idő, megbetegedett a szegény koma. Nem is sokáig betegeskedett, behunyta a szemét örökre. Ment a temetésire a gazdag komája, a komasszonya. Közel álltak a ravatalozójáho, hát mit látott a gazdag koma! A szegény komának a homlokára kis aranybetűkvel az vót felírva:
„Akit én ezen a földön gazdaggá nem teszek, nem teheti senki."
Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990