• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A színlelt vak ember

Részletek

Látogatás
11272
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Na ez úgy, hogy az ember észrevette, hogy az asszony egy kicsit hűtlenkedik hozzája. De azé nem vót benne biztos. Na, elment szántani a falu szélire. Egy vak koldús meg azt kajabolti végig az úton: - Ki nem szereti az urát, az is hozzám folyamodjon, majd én segítek! -Hát végig kajbálta a koldús az egész falut, de hát nem jelentkeztek a menyecskék. Hogy ki nem szereti az urát, nem gyün - hát otthon vótak az emberek jobbadán, nem lehetett. De a koldús már a falu széle felé vót. kajbált: - Ki nem szereti az urát... ! Ki nem szereti az urát... ! No, hogy a falu széliről - elment az ember szántani -, az asszony legyün a koldúshó. -Bácsika, hát oszt maga tudna segíteni? -Hogyne tudnák segíteni! - Hát én nem szeretem az uramat. No akkor gyüjjön be! Bementek, megbeszélték. Háromszáz pengőt kért a koldús, azé amit mondott. No, elmondta, hogyan szeretné a koldús: - Vágjon le egy fekete jércét, azt süsse meg, estére etesse meg az urát: az ura meg fog vakulni, és akkor nem fogja látni, hogy kit szeret! No de még egy liter bort is adjon melléje! No, az asszon nekilátott: levágta a csirkét, az embernek. A koldúsnak odadta a háromszáz pengőt, akkor avval elment a koldús. Az asszon nekilátott a sütéshő, főzéshő. Na megy a koldús, az ember éppen akkor fogta ki az ökrököt, délbe, bételt dél. Aszongya a koldús: - Leülhetnék én is a nyíresbe maga mellé, gazduram? - Le hát! - Hát mi járatba vót erre a faluba? - kérdezi a gazda a koldústúl. Mondja oszt a koldús nagy örömvel, hogy hát ű mivel kereskedik. Aki nem szereti az urát, oszt ű annak tanácsot ad. Oszt aszongya: - Megél belőle? - Meg én! - aszongya. - Most is itt a falu szélin-e kaptam háromszáz pengőt. - Hát oszt van-e olyan bolond. aki ad magának háromszáz pengőt? - Van oly, itt van-e! - mutatta a koldús. Kapcsol a gazda: hát ő lakik a falu szélin, hej, aszongya. jó lesz odafigyelni! Nem szólt semmit a koldúsnak. Megy haza este, mikor jött haza: hőj, már a csirke ott várja megsülve! Hát leül, vacsorázik, ahogy vacsorázgat otten, issza a bort... - Én nem tudom, asszony, egyszerre olyan sötét lett a házba, besötétedett! Vagy csak én látok sötétet? Az asszony: - Dehogy van sötét, még világos van odakint! - Világos? Jaj, asszony, én akkor megvakultam! - Megvakultál, ne mondd? - De bizony. Na, másnap is kel az ember: - Jaj, asszony, fölkelt már a Nap? - Föl bizony. - Hát asszony, én semmit nem látok! - Nem látsz? - Hát akkor végem. No, akkor tedd ki a búzát - aszongya neki; olyan nedves idők jártak akkorán, olyan nedves idők -, tedd ki a búzát szárítani a ponyvára, majd oszt én künn zavarom a tyúkokot! No, vett a kezibe egy olyan csépet, jó nagy botot, zavarta az ember a kakast. No de mán közbe az asszony ottan mán el is ment megmondani, hogy: hű, az ura megvakult, mán gyühet a szeretője! Hát a jegyző vót a szeretője neki. Hát gyün is a jegyző, szépen, lassacskán - körül-körülmegy a vak ember a búzán -, gyün a jegyző rögtön. Zsupsz, akaróval odasuprantott ollyat, hogy mindjár meghalt. - Jaj - elkezd az asszony ordítani -, jaj, agyonütted a jegyző urat! Jegyző úr! - Hát én aszidtem, hogy ez csak a kakas! -Jaj, mit tegyünk, mit tegyünk? Hát nincs más, becsuknak érte tégedet - aszongya a börtönbe, nincs más, elvisszük a patakba! Mikor béesteledett, betették fúrikba a jegyzőt, ment az asszony is, a gazda is, mentek, bedobták a patakba. A medribe jó nagy víz vót, sok esső járt akkorába. - Hej - azt mondja az ember -, ide hallgasson, asszony! Én nekem mán úgyse fogsz, agyonüttem a jegyző urat, mán nekem az semmi, az életem már nem ér semmit. Tudod mit gondoltam: én majd ide állok a patak melléje, te meg jó messzirűl szaladjál nekem, oszt akkor majd mikor odaérsz. akkor lökjél meg engemet! Na, az asszony jó messzire elment, hogy nagyobb sumval belökhesse az urát a vízbe. Szalad-szaladt az asszon nagy sumval. Mikor mán odaért a patak partjára, akkor az ember félrelépett: zsupsz bele az asszony a vízbe. No, az ember utánakajbált: - No, szerettétek egymást éltetekbe, most mán szeressétek holtatokba is, csak legyetek tik ott együtt a patakba! Nohát jól kibánt velük az ember, az asszony nem járt túl az eszén neki. Hát eddig vót, mese vót, lehet, hogy igaz is vót. Hát minden megtörtént régen   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004
Értékelés
★★★
10 szavazat