Nyomtatás |  Close this window

A színlelt vak ember

Látogatás
8356
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Na ez úgy, hogy az ember észrevette, hogy az asszony egy kicsit hűtlenkedik hozzája. De azé nem vót benne biztos. Na, elment szántani a falu szélire. Egy vak koldús meg azt kajabolti végig az úton: - Ki nem szereti az urát, az is hozzám folyamodjon, majd én segítek! -Hát végig kajbálta a koldús az egész falut, de hát nem jelentkeztek a menyecskék. Hogy ki nem szereti az urát, nem gyün - hát otthon vótak az emberek jobbadán, nem lehetett. De a koldús már a falu széle felé vót. kajbált: - Ki nem szereti az urát... ! Ki nem szereti az urát... ! No, hogy a falu széliről - elment az ember szántani -, az asszony legyün a koldúshó. -Bácsika, hát oszt maga tudna segíteni? -Hogyne tudnák segíteni! - Hát én nem szeretem az uramat. No akkor gyüjjön be! Bementek, megbeszélték. Háromszáz pengőt kért a koldús, azé amit mondott. No, elmondta, hogyan szeretné a koldús: - Vágjon le egy fekete jércét, azt süsse meg, estére etesse meg az urát: az ura meg fog vakulni, és akkor nem fogja látni, hogy kit szeret! No de még egy liter bort is adjon melléje! No, az asszon nekilátott: levágta a csirkét, az embernek. A koldúsnak odadta a háromszáz pengőt, akkor avval elment a koldús. Az asszon nekilátott a sütéshő, főzéshő. Na megy a koldús, az ember éppen akkor fogta ki az ökrököt, délbe, bételt dél. Aszongya a koldús: - Leülhetnék én is a nyíresbe maga mellé, gazduram? - Le hát! - Hát mi járatba vót erre a faluba? - kérdezi a gazda a koldústúl. Mondja oszt a koldús nagy örömvel, hogy hát ű mivel kereskedik. Aki nem szereti az urát, oszt ű annak tanácsot ad. Oszt aszongya: - Megél belőle? - Meg én! - aszongya. - Most is itt a falu szélin-e kaptam háromszáz pengőt. - Hát oszt van-e olyan bolond. aki ad magának háromszáz pengőt? - Van oly, itt van-e! - mutatta a koldús. Kapcsol a gazda: hát ő lakik a falu szélin, hej, aszongya. jó lesz odafigyelni! Nem szólt semmit a koldúsnak. Megy haza este, mikor jött haza: hőj, már a csirke ott várja megsülve! Hát leül, vacsorázik, ahogy vacsorázgat otten, issza a bort... - Én nem tudom, asszony, egyszerre olyan sötét lett a házba, besötétedett! Vagy csak én látok sötétet? Az asszony: - Dehogy van sötét, még világos van odakint! - Világos? Jaj, asszony, én akkor megvakultam! - Megvakultál, ne mondd? - De bizony. Na, másnap is kel az ember: - Jaj, asszony, fölkelt már a Nap? - Föl bizony. - Hát asszony, én semmit nem látok! - Nem látsz? - Hát akkor végem. No, akkor tedd ki a búzát - aszongya neki; olyan nedves idők jártak akkorán, olyan nedves idők -, tedd ki a búzát szárítani a ponyvára, majd oszt én künn zavarom a tyúkokot! No, vett a kezibe egy olyan csépet, jó nagy botot, zavarta az ember a kakast. No de mán közbe az asszony ottan mán el is ment megmondani, hogy: hű, az ura megvakult, mán gyühet a szeretője! Hát a jegyző vót a szeretője neki. Hát gyün is a jegyző, szépen, lassacskán - körül-körülmegy a vak ember a búzán -, gyün a jegyző rögtön. Zsupsz, akaróval odasuprantott ollyat, hogy mindjár meghalt. - Jaj - elkezd az asszony ordítani -, jaj, agyonütted a jegyző urat! Jegyző úr! - Hát én aszidtem, hogy ez csak a kakas! -Jaj, mit tegyünk, mit tegyünk? Hát nincs más, becsuknak érte tégedet - aszongya a börtönbe, nincs más, elvisszük a patakba! Mikor béesteledett, betették fúrikba a jegyzőt, ment az asszony is, a gazda is, mentek, bedobták a patakba. A medribe jó nagy víz vót, sok esső járt akkorába. - Hej - azt mondja az ember -, ide hallgasson, asszony! Én nekem mán úgyse fogsz, agyonüttem a jegyző urat, mán nekem az semmi, az életem már nem ér semmit. Tudod mit gondoltam: én majd ide állok a patak melléje, te meg jó messzirűl szaladjál nekem, oszt akkor majd mikor odaérsz. akkor lökjél meg engemet! Na, az asszony jó messzire elment, hogy nagyobb sumval belökhesse az urát a vízbe. Szalad-szaladt az asszon nagy sumval. Mikor mán odaért a patak partjára, akkor az ember félrelépett: zsupsz bele az asszony a vízbe. No, az ember utánakajbált: - No, szerettétek egymást éltetekbe, most mán szeressétek holtatokba is, csak legyetek tik ott együtt a patakba! Nohát jól kibánt velük az ember, az asszony nem járt túl az eszén neki. Hát eddig vót, mese vót, lehet, hogy igaz is vót. Hát minden megtörtént régen   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004
Nyomtatás |  Close this window