Na ez úgy, hogy az ember észrevette, hogy az asszony egy kicsit hűtlenkedik hozzája. De azé nem vót benne biztos. Na, elment szántani a falu szélire. Egy vak koldús meg azt kajabolti végig az úton:
- Ki nem szereti az urát, az is hozzám folyamodjon, majd én segítek!
-Hát végig kajbálta a koldús az egész falut, de hát nem jelentkeztek a menyecskék. Hogy ki nem szereti az urát, nem gyün - hát otthon vótak az emberek jobbadán, nem lehetett. De a koldús már a falu széle felé vót. kajbált:
- Ki nem szereti az urát... ! Ki nem szereti az urát... !
No, hogy a falu széliről - elment az ember szántani -, az asszony legyün a koldúshó.
-Bácsika, hát oszt maga tudna segíteni?
-Hogyne tudnák segíteni!
- Hát én nem szeretem az uramat. No akkor gyüjjön be!
Bementek, megbeszélték. Háromszáz pengőt kért a koldús, azé amit mondott. No, elmondta, hogyan szeretné a koldús:
- Vágjon le egy fekete jércét, azt süsse meg, estére etesse meg az urát: az ura meg fog vakulni, és akkor nem fogja látni, hogy kit szeret! No de még egy liter bort is adjon melléje!
No, az asszon nekilátott: levágta a csirkét, az embernek. A koldúsnak odadta a háromszáz pengőt, akkor avval elment a koldús. Az asszon nekilátott a sütéshő, főzéshő.
Na megy a koldús, az ember éppen akkor fogta ki az ökrököt, délbe, bételt dél. Aszongya a koldús:
- Leülhetnék én is a nyíresbe maga mellé, gazduram?
- Le hát!
- Hát mi járatba vót erre a faluba? - kérdezi a gazda a koldústúl. Mondja oszt a koldús nagy örömvel, hogy hát ű mivel kereskedik. Aki nem szereti az urát, oszt ű annak tanácsot ad. Oszt aszongya:
- Megél belőle?
- Meg én! - aszongya. - Most is itt a falu szélin-e kaptam háromszáz pengőt.
- Hát oszt van-e olyan bolond. aki ad magának háromszáz pengőt?
- Van oly, itt van-e! - mutatta a koldús.
Kapcsol a gazda: hát ő lakik a falu szélin, hej, aszongya. jó lesz odafigyelni! Nem szólt semmit a koldúsnak. Megy haza este, mikor jött haza: hőj, már a csirke ott várja megsülve! Hát leül, vacsorázik, ahogy vacsorázgat otten, issza a bort...
- Én nem tudom, asszony, egyszerre olyan sötét lett a házba, besötétedett! Vagy csak én látok sötétet?
Az asszony:
- Dehogy van sötét, még világos van odakint!
- Világos? Jaj, asszony, én akkor megvakultam!
- Megvakultál, ne mondd?
- De bizony.
Na, másnap is kel az ember:
- Jaj, asszony, fölkelt már a Nap?
- Föl bizony.
- Hát asszony, én semmit nem látok!
- Nem látsz?
- Hát akkor végem. No, akkor tedd ki a búzát - aszongya neki; olyan nedves idők jártak akkorán, olyan nedves idők -, tedd ki a búzát szárítani a ponyvára, majd oszt én künn zavarom a tyúkokot!
No, vett a kezibe egy olyan csépet, jó nagy botot, zavarta az ember a kakast.
No de mán közbe az asszony ottan mán el is ment megmondani, hogy: hű, az ura megvakult, mán gyühet a szeretője! Hát a jegyző vót a szeretője neki. Hát gyün is a jegyző, szépen, lassacskán - körül-körülmegy a vak ember a búzán -, gyün a jegyző rögtön. Zsupsz, akaróval odasuprantott ollyat, hogy mindjár meghalt.
- Jaj - elkezd az asszony ordítani -, jaj, agyonütted a jegyző urat! Jegyző úr!
- Hát én aszidtem, hogy ez csak a kakas!
-Jaj, mit tegyünk, mit tegyünk? Hát nincs más, becsuknak érte tégedet - aszongya a börtönbe, nincs más, elvisszük a patakba!
Mikor béesteledett, betették fúrikba a jegyzőt, ment az asszony is, a gazda is, mentek, bedobták a patakba. A medribe jó nagy víz vót, sok esső járt akkorába.
- Hej - azt mondja az ember -, ide hallgasson, asszony! Én nekem mán úgyse fogsz, agyonüttem a jegyző urat, mán nekem az semmi, az életem már nem ér semmit. Tudod mit gondoltam: én majd ide állok a patak melléje, te meg jó messzirűl szaladjál nekem, oszt akkor majd mikor odaérsz. akkor lökjél meg engemet!
Na, az asszony jó messzire elment, hogy nagyobb sumval belökhesse az urát a vízbe. Szalad-szaladt az asszon nagy sumval. Mikor mán odaért a patak partjára, akkor az ember félrelépett: zsupsz bele az asszony a vízbe. No, az ember utánakajbált:
- No, szerettétek egymást éltetekbe, most mán szeressétek holtatokba is, csak legyetek tik ott együtt a patakba!
Nohát jól kibánt velük az ember, az asszony nem járt túl az eszén neki. Hát eddig vót, mese vót, lehet, hogy igaz is vót. Hát minden megtörtént régen
Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004