Volt egyszer egy özvegyasszony, nagyon nagy szegínysígben ílt. A férje korán meghalt, alig tudott szegíny asszony naprúl napra éldegélni. Nem volt egyebe, csak egy kis kukoricalisztje, abbúl szeretett volna főzni magának egy kis vacsorát. Egy darab fája sem volt, vett egy kis kötelet a kezibe, s elindult, hogy keressen egy kis fát hozzá. Bétívedt egy nagy erdőbe. Ennek az erdőnek a szílin ahogy mendegélt, egy nagy kűsziklához ért. Látja, hogy a kűsziklábúl csergedezik a víz, és a kűszikla aljában összegyüledezett. Az asszony nagyon szomjas volt, gondolta, iszik belőlle. Meg is itta a vizet, amennyi volt, mind. Szedett egy kis fát, s mit érez? Azt érzi, hogy terhes lett. Hát csuda történik, harmadnapra született egy fia. Gondolta, a víztűl kapta, legyen Vízi Sándor a neve. De mi törtínt! Úgy nőtt, mikor harmadnapos volt, az egísz falu azt mondta, hogy ez mán van tízéves. Mikor már ötnapos volt, azt mondta: - Édesanyám, elmenyek szerencsít próbálni. Vett egy rossz puskát a vállára, s elindult abba a nagy, rengeteg erdőbe. Ahogy megy, szembejön vélle egy farkas. Lekapja a puskát a vállárúl, céloz a farkasra, hogy meglűjje, hát csak a farkas megszólal: - Sándor, ne lűjj meg, fogadj el kutyádnak! - Na jó - mondja Sándor -, nem bánom, gyere utánnam! Alig megy egy húsz lípíst, jön vélle szembe egy medve. Azt is meg akarja lűnni, a medve is megszólal: ' - Sándor, ne lűjj meg, fogadj el kutyádnak! - Jó, elfogadlak, gyere te is utánnam! Menyen, mendegél a rengetegen keresztűl. Ipp mikor az erdőbűl írne ki, tanálkozik egy nagy oroszlánnal. Azt is meg akarja lűni. Az is kíreli Sándort: - Ne lűjj meg Sándor, fogadj el kutyádnak engem is! - Nem bánom, gyere te is utánnam! Mennek, mendegélnek három nap és három íjjel. Negyedik nap este egy nagy város vígire írnek. A város fekete gyászba volt vonva. Sándor a város legvígső házához békopogtat. Mikor bélíp a házba, csak egy olyan ötven év körüli asszony üldögél a tűz előtt, és fűtözik. - Jó estét, anyám - mondja Sándor. - Isten hozott fiam, mi járásban vagy? - kérdi az asszony. - Én bizony vándorúton vagyok, és egy kis pihenőt tartanék magánál, ha megengedné. - Nem bánom - mondja az asszony -, de olyan szegíny vagyok, csak a földön alhatsz, ágyam nincs. - Nem baj - mondja Sándor. Megvacsorázott, és lefeküdt. Reggel mikor felébredt, azt mondja az asszonynak: - Adjon egy kis vizet, mosdjam meg! - Jaj, lelkem fiam Sándor, azt ne kírj! - Mír? - kérdi Sándor. - Hát te nem is tudod, fiam? - Nem tudok semmit - mondja Sándor. - Tudd meg, ez a város a király városa. Azírt van fekete gyászba húzva, mert a városbúl az összes vizet egy hétfejű sárkány mind összeszedte, s künn tartja a mezőn egy kútban, és csak akkor ad vizet a városnak, mikor neki egy szűzleányt visznek, és már úgy elfogyott a leány a városbúl, most már a király lányára került a sor , s a király kihírdette, aki a lányát megmenti a hétfejű sárkánytúl, annak adja a leányát és fele királyságát. - Nem törődök én - mondja Sándor - sem a leánnyal, sem a királysággal, sem a sárkánnyal, hanem induljon, s hozzon nekem vizet a kútbúl! - Fílek, hogy megől a sárkány - mondja az asszony. - Ne fíljen semmit - mondja Sándor -, mondja meg, hogy Vízi Sándornak kell! - Vízi Sándornak hínak? - kérdi az asszony. - Igen - mondja Sándor. - És magát? - kérdezi. - Én, lelkem fiam, Ódaliné vagyok. Na, isten áldjon meg, menyek - mondja az asszony -, mert lehet, hogy többet nem látsz. Attúl fílek, megől a sárkány. Mindjár az öregasszony két kannát vesz a kezibe, elmegy ki a mezőre a kúthoz. Egy kis gondolkozás után megmeríti a két kannát. Abban a percben a víz megzavarodik, kijön a hétfejű sárkány a kútbúl, rákiált az asszonyra: - Hol a leány? Addig a vizet nem viszed! Megijed Ódaliné, és mondja: - Lelkem sárkány, nem magamnak viszem. Nálam van Vízi Sándor, az erőltetett, vigyek neki vizet. - Ejnye, az a kutya kölyök! A minap még az anyja hasában volt, és már idejutott! Na, vigye a vizet, nem kell a leány! Elindul Ódaliné a vízzel. Ahogy megy az úton hazafelé, kérdezik tülle: - Mit viszen? Büszkén feleli: - Vizet! Igen, de olyan szomjas volt, hogy mikor hazaírt az udvarra, alig lépett bé, felemelte a kannát, hogy igyík egy kicsit, olyan szomjas volt, mind megitta. Akkor ijedtiben visszafordúlt, hogy hozzon más vizet. Nem mert bémenni Sándorhoz. Megmerítette a kannákat, s a sárkány megint kijött: Kérdezi: - Hunn a lány? - Megmondtam az előbb, nem magamnak viszem, mert Vízi Sándornak. - Na, vigyed! Úgyis összebirkozok én vélle, már tudom jól. De most már olyan büszkén vitte a vizet , aki kérdezte tőle, mit viszen büszkén felelte: - Vizet, mit vinnék egyebet! Mikor hazaírt, megint fölemelte az egyik kannát, mind egy cseppig kiitta belőlle, Sándor ippen jött ki a házbúl: - Lelkem Ódaliné, de sokára jön! - Jaj, Sándor fiam, megbocsáss! Az erső két kannával megittam, most megint megittam az egyiket. Elíg lesz neked ez az egy? - El se bírom használni - . mondja Sándor. Mire Sándor megmosdott, megkondúlt a város harangja, peregtek a dobok, harsogtak a trombiták. A királyi palota kapuja megnyílik. Egy nígylovas hintó jön ki. A hintóban kit látunk? A szépséges szép királykisasszonyt. Az egísz város siratta, mert olyan szive volt, a szegínyeken mindig segített, és tudták, most megöli a sárkány. Kivágtatott a nígy lú vélle a kút mellé. Ott volt egy szíp rít. Leszállott a kocsibúl, megcsókolta az édesapját, édesanyját, elbúcsuzott az egísz város nípitűl. Ez az idő alatt Sándor is elindult ám a három kutyájával. Látta messzirűl már a leányt. Ippen mire ű odaírt, akkor jött ki a sárkány a kútbúl. Ment a leány felé, hogy megölje és a vírit kivegye. Sándor nagyot kiáltott: - Állj meg, te kutya sárkány! Először küzdjél meg véllem, addig a leányt ne bántsd! Megfordúlt a sárkány, mind a hét torkábúl okádta a langot szembe Sándorral. De Sándor se voltám rest. Kihúzta a kardját, amit az úton tanált, elkezdte vélle szabni a sárkányt. Elordítja magát a sárkány: - Állj meg, Sándor, avval a hegyes nyelveddel! Gyere, menjünk birokra! Visszadugja a hüvelybe a kardot. Összefogódzik a hétfejű sárkánnyal, kezdik egymást tekerni, csavarni. Küszködís közben a sárkány bévágta Sándort bokáig a földbe, Sándor kiugrott, megkapja a sárkányt, bévágta térdig a földbe. Akkor a sárkány kiugrik, megkapja Sándort, bévágja deríkig a földbe. Sándor megharagszik, nagyot kiált, megfogja a sárkányt, nyakig vágta a földbe. Akkor gyorsan elérántja a kardot, levágta a sárkánynak mind a hét fejit, aztán leszedte a sárkánynak a hét koronát a fejirűl, és levágta a huszonnígy körminek a hegyit, s belétette a tarisnyájába. Akkor visszament a királykisasszonyhoz. A királykisasszony csak felugrik a földrűl. Sándor megijedt, hogy menekűlni akar tülle, de halljunk oda, mi törtínik? A nyakába ugrik Sándornak, átöleli, és elkezdi csókolni. - Drága megmentőm, felesíged leszek, tiéd leszek, és tied lesz a királyság is. De látom, hogy ki vagy merűlve, űljünk le, és pihend ki magadat! Úgy is tettek.. Leűltek, Sándor szépen a fejit odahajtotta a királykisasszony ölibe, a királykisasszony szépen símogatta a haját. Addig símogatta, addig beszílgettek, még mind a ketten elaludtak. Akkor megszólalt az oroszlán, mondja a medvének és a farkasnak: - Látjátok azt a cigánylegínyt azon a fűzfán? Az nem jóban sántikál. Én itt lefekszem, ti mind a ketten őrködjetek! Alighogy elalszik az oroszlán, mondja a medve a farkasnak: - Látod azt a cigánypurdét azonn a fűzfán? Az nem jóban sántikál. Én lefekszem, alszom, te pedig őrködj! Alighogy a medve elalszik, megszólal a farkas: - Hallod, farkam, elíg nagy vagy. Én is lefekszem, alszom egy kicsit, addig őrködj! Ha valami baj törtínik, megtagadlak. Igen de ám, alighogy a farkas elaludt, a cigánylegény leszáll a fárúl, megy a királykisasszony és Sándor felé. Mikor csak három lípísre volt tüllök, a királykisasszony akkor nyitja ki a szemit. Meglátja a cigánylegínyt, a kezibe egy nagy kést. Megfenyegeti a királykisasszonyt. Az úgy megijedt, hogy mozdúlni sem tudott. Akkor a cigánylegíny odalípett Sándorhoz, egy húzással elvágta a késsel a nyakát, és azt mondja a királykisasszonynak: - Most elmenyünk apádhoz, megmondom, hogy én öltem meg a sárkányt, mert ha nem, úgy vágom el a nyakadat, mint a Vízi Sándorét. Megijedt a királykisasszony, elmentek haza. A cigánylegény eléáll a királynak: - Felséges királyom, a hétfejű sárkányt megöltem, most várom az igíret béváltását. A leánya felesígem legyen, és fele királysága az enyím legyen! Szegíny királykisasszony nem mert szóllani semmit. Azonnal kihírdette a király az egísz országban, hogy mindenkit szívesen lát a vendígsígben, mert a leányának lesz az esküvője. Összegyűltek urak, szegínyek, cigányok, még talán románok is voltak. Megkezdődött a nagy mullatság. Annyi volt a bor és a pálinka, mint a sárkány kútjában a víz. Hagyjuk az urakat, múlassanak, nízzük meg, mi van Sándorral! Látjuk, hogy a feje félregurúlva a testtűl ott fekszik víresen. Felíbred az oroszlán, elordítja magát: - Két semmirevaló, hát így őrködtetek? Most ide hallgassatok! Még én vissza nem jövök ide, addig ebbűl a helybűl el ne menjetek, vigyázzatok szegíny gazdánk holttestire! Akkor az oroszlán elindul. Mintha most is látnám, hogy halad árkon-bokron, mezőn keresztűl. Béír egy nagy rengeteg erdőbe. Tanálkozik egy óriáskígyóval. Látja, hogy a kígyónak a szájában két szál forrasztófű van. Megszólítja az oroszlán a kígyót: - Add nekem az egyik szál füvet! - Azt már nem - mondja a kígyó. - Elíg lesz neked az egyik - mondja az oroszlán. - Igen, de két fiam van - mondja a kígyó. - Mind a kettő künn sütkérezett a napon. Arra jött egy gazda, szekírrel vitte a búzát. Mind a két fiamnak a fejire ment a kerík, összetörte. Azt akarom evvel a fűvel összeforrasztani. Ha neked is kell ilyen fű, eredj és keress magadnak. Az oroszlán nem szólt semmit, csak rálípett a kígyónak a farkára. A kígyó visszafordul, nagyot szisszen, kiejti a füvet a szájábúl. Az oroszlán felkapja a két szál füvet, elkezd vélle vágtatni vissza Sándor felé. Mikor odaír, mondja a medvének és a farkasnak: - Illesszétek vissza a gazdánk fejit, ahogy volt! Az ám, de mi törtínik? A farkas úgy meg volt ijedve, hogy a Sándor arcát a háta felől tette, s akkor az oroszlán megkeni a forrasztófűvel, az egyik szállal. Odaragad a feje Sándornak, elkezd beszélni, de olyan furcsán tetszik neki, hogy a kezit nem tudja előre mozdítanni. Akkor veszi észre, nem a mejjit látja, mert a hátát. Meglátja ezt az oroszlán, észreveszi a hibát, eltátja a száját, s leharapja a Sándor fejit. Mondja a farkasnak: - Menj félre, te pimasz! Akkor ű állította vissza a fejit. Megkente a másik szál fűvel. Sándor megszólal: - Jaj, kedves kutyáim, milyen jól elaludtam! - El bizony, te, örökre - mondja az oroszlán -, ha én nem tanálom meg a forrasztófüvet. - Na jó, kedves kutyáim, menjünk Ódalinéhoz! Mikor odaírnek, kérdezi Sándor: - Ódaliné drága, mi hír a városban? - Jaj, lelkem Sándor, itt nagy múlatság van, egy cigánylegíny megőlte a sárkányt, most tartják a királyi palotában a nagy lakodalmat. - Mi nem kóstolunk belűlle, lelkem Ódaliné? - kérdezi Sándor. - Én szeretném - mondja Ódaliné -, de hogy menjünk mi oda? - Nem kell menjünk - mondja Sándor -, elküldöm az egyik kutyámat, s majd hoz az nekünk. - Jaj, sok mindent elhiszek, de azt nem. - Adjon csak egy kosarat! - mondja Sándor. - Jaj fiam, csupán egy kosaram van, fílek, hogy elvész. Hogy adjam oda? De mégiscsak odaadta. Sándor rögtön papírt, ceruzát vesz elé, ír egy kis cédulát, beléteszi a kosárba. Mondja a farkasnak: - Eredj a királyi palotába! Ezt a cédulát ne engedd, hogy kivegye senki más, csak a királykisasszony! A farkas elindul. Mikor a kapuhoz írt, látja, hogy a cigánylegény tizenkét párnán űl. De úgy megijedt, mikor meglátta a farkast, három párna kicsúszott alóla. Elkezdett kiabálni: - Azt a csúnya kutyát hajtsuk ki! De meglátta ám a királykisasszony is. Ez azt mondta, hogy engedjík, hogy jönn. - Látom, kosár van nálla, kíreget. A királykisasszony szembeszalad a farkassal, kiveszi a kosárbúl a cédulát. Az állott rajta: "Drága szerelmem, küldjél valamit! A te Vízi Sándorod. Csak ne árulj el!" Kiált a kisasszony: - Szakácsné, hamar tísztát, egy kis jó pálinkát! Azonnal pakkoltak öt vagy tíz darab tísztát, nem olvastam meg, egy fejír üvegbe szép piros pálinkát. Mikor benn volt a kosárban, a farkas megindult, bément Ódalinéhoz. - Na ugye, mondtam, Ódaliné - mondja Sándor. Az öregasszony úgy megörűlt, mikor a pálinkát meglátta, rögtön a Sándor nyakába ugrott. - Emmán igazán valami! Ihatom belűlle, Sándor fiam? - Amennyi jól esik, Ódaliné lelkem. - Fiam, én mind megiszom, ha neked nem kell. Nem bánta Sándor, hadd igya. Ódaliné kezd panaszkodni: - Sándor fiam, éhes vagyok! - Mit ennék? - kérdi Sándor. - Tudom, hogy van a lakodalomban töltött káposzta, abból szeretnék enni. - Az mindjár meglesz - mondja Sándor. Előhíjja a medvét, odaadja a kosarat, annak is egy cédulát tesz. Igen, de mire a medve a kapuhoz írt, már dupla őrsíg állott. Gondolkozik a medve, mit csináljon? Nekimenjen a katonaságnak? Mikor ezen gondolkozik, egy katona előlíp: - Gyere, kedves kutya, engem megbízott a királykisasszony, mikor tíged meglátlak, nyissam ki a kiskaput, és azon engedjelek bé! Be is ment a medve, meglátta a cigány. Megint kiesett három párna alólla. A királykisasszony rögtön szaladt, elolvasta a cédulát, és ű maga azonnal egy fazík töltött káposztát tett a kosárba. Mikor a medve visszáírkezett, Ódaliné úgy bé volt rúgva, csak egy töltelíket tudott megenni. - Jaj, lelkem Sándor, nem tudnánk mi odamenni, ahonnan ezt a töltött káposztát hozták? - Dehogynem - mondja Sándor -, még pedig hintóval. - Nahát, Sándor, egyebet mindent elhiszek, de hogy én hintóval menjek a királyi palotába, azt nem bírom elhinni. Előhíjja Sándor az oroszlánt, ír egy kis cédulát, mondja az oroszlánnak: - Neked nem adok kosarat, nesze, itt ez a cédula, add oda a királykisasszonynak! Elindult az oroszlán, megy, megy. Mikor a királyi palotába ír, a cigány. meglátja, úgy megijedt, az összes párna kicsúszott alóla. Az oroszlán megy a királykisasszonyhoz, odaadja a cédulát. Odasúgja az oroszlánnak a királykisasszony: - Állj meg a kapu előtt! Az oroszlán ahogy kimegy, a királykisasszony szól a parádés kocsisnak: - Jancsi, hozd elé a legszebb fiakkert! A legszebb lovak közül hatot válassz ki, fogj bé; és menj az oroszlán után! Ahová az oroszlán bémegy, az a kapu előtt állj meg, és várd, amég onnét kijűnek! A kocsi elindult, a királykisasszony megfogja a fejit, elkezd rikojtozni: - Lelkem édesapám, kedves királyatyám, erőssen nagy fejfájásom van. Engedjítek meg, menjek ki a levegőre egy kicsit! - Hogyne, kedves lányom - mondja a király. - Mennyi idő kell? - Csak egy félóra, lelkem királyapám. Kimegy a királykisasszony a virágoskertbe. A virágoskertnek volt egy kicsi ajtója. A királykisasszony eléhúzott egy pici kócsot, béilleszti a zárba, fordít egyet, kettőt, kattan a zár, az ajtó felpattan, a királykisasszony kiugrik, a kertek hegyin, tetejin szaladt. Meg sem áll, csak az Ódaliné kertajtójánál. Leszalad az udvarra. Sándor már künn állott, Ódaliné mellette félríszegen. Akkor látják meg, hogy ott van már a hatlovas hintó. Sándor karon fogja a királykisasszonyt, béűlnek a hintóba, de Ódaliné nem tudott felmászni ám, a kocsis kellett hogy feltegye a bakra maga mellé. Egyik kezivel fogta a gyeplőt, másik kezivel Ódalinét, hogy le ne essík. Megindult a kocsi, repűlnek a lovak. Öt perc, a királyi udvarban vagynak. Mikor ezt meglátta a cigány, úgy megijedt, az asztál alá esett. A királykisasszony megy az apjához: - Lelkem királyapám, ez a fiatalember őlte meg a sárkányt, nem az a csúf cigány. - Hallgass - mondja a cigány -, én hozstalak ide, én őltem meg a sárkányt, csakhogy aztat jobban sereted, mint engem! A belügyminiszter nagyot kiált: - Csend! Kedves fiatal barátom, jöjjön csak errébb! - Parancsoljon, nagyságos uram! - Maga őlte meg a sárkányt? - Igen, bé is tudom bizonyítani. - Hahó, várj csak! - mondja a cigány. Belényúl a zsebibe. - Itt a bizonyitík - mondja -, huszonnígy köröm a sárkány ujjairúl. Elveszi a miniszter, nízi: - Az ám cigány, csakhogy ez csonka, valaki a hegyit hamarább levágta. - Az ám - mondja Sándor. Bényúl a tarisnyába, s kiveszi a huszonnígy körömrűl levágott ríszeket. - Ez már igen - mondja a miniszter -, még van valami? - Igen, nagysás uram, itt a hét korona, amit a sárkány fejirűl levettem. - Ez mán bizonyitík - mondja a miniszter. Összeűl a tanács a cigányt megbüntetni csalásír. Mondja Sándor: - Adják átal nekem! Feleli a miniszter: - Lúfarka után kötjük. - Nem - mondja Sándor -, gyertek elő kutyáim! Kérdi az oroszlán: - Mit csináljunk vélle? Azt mondja Sándor: - Álljatok az udvar három sarkára, egy kicsit labdázzatok vélle, akkor harapjatok egyet-egyet! Első volt a farkas. Megfogta a cigányt, de gondolta, nem löki a többinek, mert hátha neki akkor nem marad. Először harapott egyet a cigányba, akkor odalökte a medvének. A medve is harapott egyet, átlökte az oroszlánnak. Az oroszlán, ami még volt a cigányból, mind megette. De ám benn megkezdődött a muzsika, a tánc, a csujogatás. A két fiatal karon fogta egymást, bémentek a szomszíd szobába, összeölelgőztek, összecsókolták egymást, és még ma is ott múllatnak, ha meg nem hóttak. Itt a vége!