Élt egyszer réges-régen két testvér, Bhímva és Hímva. Bhímva ravasz, agyafúrt fickó hírében állott, fortélyos módon dolgoztatta maga helyett öccsét. Hol szántania kellett a mezőn, hol legeltetnie a jószágot, sőt még bevásárolni is neki kellett, cipelhette a háztartáshoz szükséges dolgokat, sót, olajat, gyufát. Szegény Hímva egész nap keményen dolgozott, és csak négy csapátí - az indiai lángosfélét nevezik így – volt napi eledele. Igaz, vizet ihatott, amennyi beléje fért. Egy reggelen otthon felejtette ásóját, és visszament a házba. Látta, hogy a bátyja felesége jobbnál jobb falatokat főz, és igen megörült, hogy estére pompás vacsora várja majd az egész napi fáradság után. Legnagyobb csalódására csupán a szokásos négy száraz csapátít kapta. Nagy haraggal kérdőre vonta bátyját, aki ravaszul felelt: - Kedves öcsém, azt hiszem, a te sorsod alszik, ahelyett, hogy törődne veled, azért jut neked a finom falatok helyett csupán négy száraz csapátí. Eredj, és vond őt felelősségre. Ő minden gondod okozója. Hímva bólintott, és útnak eredt. Ahogy ment, mendegélt hatalmas sasfészket pillantott meg egy ezeréves fügefa tetején. Csúf kígyó kúszott, tekeredett felfelé, hogy felfalhassa a sas fiókákat. A szülők eledel után jártak, védelem nélkül hagyták a kicsinyeket. Hímva kést rántott, és három darabba szelte a kígyót. Hálából az öreg sas szárnyára vette, és elrepült vele hét tengeren túlra, hogy találkozhassék sorsával. Útközben megpihenték egy fán, melynek minden levele szárazon zizegett a szélben. A fa megkérte Hímvát, tudakolja meg a szárazság okát. A fiú meg is ígérte, hogy pontos választ hoz a szárazlevelűnek. Megérkeztek hét tengeren túlra, ahol Hímva sorsa mélyen aludt. A fiú felkeltette és arra kérte, hogy segítsen rajta. A sors készségesen beleegyezett. - Mondd meg nekem, ó, sors, miért száraz minden levele az útközben talált fának? - Azért, fiam, mert egy mérges kobra sok-sok kincset ásott el a fa tövében. Ásd ki a kincset. Így te meggazdagodsz, a szárazlevelű új életre kel, én pedig jóvátettem hanyagságomat. Hímva megköszönte a sors jóságát, és a sas hátán egyenesen a szárazlevelűhöz repült. Kiásta a kincset, és a fa új életre kelt. - Hálából adok neked egy maréknyi levelet, fiam - mondta az újból zöldellő fa. - Ha ezt megfőzöd teának, minden betegséget meggyógyíthatsz vele. A fiú megköszönte az ajándékot, és a kincsekkel, falevelekkel megrakodva hazafelé indult. Sűrű erdőn haladt át. Egy bokorban elrejtette kincseit, azután fogott egy vadlovat, és megszelídítette. Egy átalvetőbe tette kincseit, lóra pattant, és a király városába vágtatott. Ott nagy sírás-rívás fogadta. Megtudta, hogy a királylány olyan beteg, hogy senki se tudja meggyógyítani, hiába hívják hozzá a leghíresebb orvosokat. Hímva szedte magát s a palotába indult. A száraz levelű fa ajándékából teát főzött, és megitatta vele a beteg királyleányt. Az nyomban meggyógyult a teától. A király gazdagon megjutalmazta az ifjút.  Hímva a tömérdek kinccsel megrakodva tért vissza falujába. Bátyjával, Bhímvával kibékült és azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.