Egyszer volt hol nem volt volt a világon egy igen jó király kit minden rendű és rangú ember az országában úgy szeretett hogy életét is odaadta volna érette Felesége nem volt s alattvalói azt kívánták hogy házasodjék olyan jó királyt hagyhasson örökösül minő maga Nagy szeget ütött ez az ő fejébe gondolkozott magában mit csináljon hogyan leljen magához való feleséget.   Volt neki egy öreg barátja kitől tanácsot szokott kérni mivel nagyon szerette Az öreg ember vadász volt a király erdejében egyébiránt élhetett volna másképpen is mert a király úri módon eltartotta volna de neki nem kellett semmi azért csak ott éldegélt az erdőben egy kis kunyhóban mint a szegény ember szokott A mint a király meghallotta mit kívánnak alattvalói elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni Az öreg vadász egy rozmarinszálat adott neki s azt mondá amék lány előtt ez a rozmarinszál meghajol azt vegye el az lesz hozzávaló Összegyűjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába a mennyi csak fért s mindenik mellé egy egy katonát állított kiknek az volt kötelességök hogy a magok úrlányainak nevét az asztalon levő gyöngyökből rakják ki a gyöngyök azé lesznek ki előtt a rozmarinszál meghajol ha pedig senki előtt sem hajol meg mindeniké a maga neve A mint ott ülnek sorban jön a király kezében hozva a rozmarinszálat Végig viszi a leányok előtt de az egyik előtt sem hajolt meg Másnap megint más leányokat szebbnél szebbeket gyűjtetett össze de a rozmarinszál akkor sem hajolt meg egy előtt se Harmadik nap szinte ugy lett akkor sem hajolt meg a rozmarinszál Mit csináljon most már gondolkozék magában hol keresse fel élete párját.   A mint így tűnődött éjszaka látja hogy valami suhan be az ablakon s egyenesen a rozmarinra száll i elkezd szépen beszélgetni hozzá En a királynak háladatossággal tartozom mert ő engemet már kétszer szabadított meg a sólyom körmei közül igy beszélt a kis aranyos madár mert a volt a mi az ablakon besuhant most lefizethetném adósságomat el tudnám vezetni azon leányhoz ki előtt te meghajolsz Az a tündérkertben vari azért jöttem ide megmondani hogy te indulj el holnap előtte s vezesd én majd fölöttetek repülök csak rám vigyázz mindenütt s utánam jöjj Jól hallotta ezeket a király mert koránsem hagyá őt aludni a nagy gondolkozás alig várhatá a reggelt mindjárt útnak indult A rozmarin előtte ment a madár pedig fölötte repült.    A mint így mentek mendegéltek hárman találtak az uton egy sánta táltost ki iszonyuan nyögött Mi bajod kérdé a király hogy oly iszonyúan nyögsz Itt a baloldalamban egy nyil majd esztendeje már hogy itt hordozom s még eddig nem akadt olyan könyörületes szívű ember a ki kivette volna egy vén boszorkány lőtte azt én belém hogy megronthassa gazdámat felelé a táltos Kiveszem szólott a király s megkapván az ezüst nyilat kirántotta a ló ballapoczkájából Ez is iszonyút ágaskodott s olyan szép lett a milyet még soha nem látott Ekkor megköszönte a király szívességét s így beszéle hozzá En jól tudom mi járatban vagy Messze van az a kit te keressz hanem ülj fel rám én elviszlek mind addig a mig fel nem találod szép feleségedet.    A király felült a táltos hátára s úgy repült ez vele mint a villámlás A rozmarin mindenütt előtte ment az aranyos madár pedig fölötte repült.    A mint mennek hegyen völgyön találnak egy üvegvárat honnan iszonyatos sikoltás hangzik Ezt meg kell szabaditanom akárki legyen szólott a király s bement az üvegvárba Mit lát mit nem lát látja hogy egy nagy üvegember ordit egy dongó szünetlenül repked a gyomrában azt ki akarja rágni Ki vagy mi vagy kérdi az üvegember tőle Én egy idegen király vagyok a tündérvárba akarok menni feleséget keresni hát te ki vagy Én ennek a várnak királya vagyok Mi bajod van hogy ugy ordítozol kérdi az idegen király Ez a dongó keresztül akarja rágni gyomromat Hát nem lehetne megszabadítani tőle Nem míg öreganyja a két kardú pók él az pedig tán örök időkig él mert nem árthat neki semmiféle fegyver Egy táltosom ugyan volt az árthatott neki de már azt is meglőtte felelt az üvegkirály Nem lehetne meglátnom azt a hatalmas pókot kérdé az idegen király Mindjárt itt lesz nézz csak oda az üvegkanapéra Ott ül szegény feleségem csupa rózsaruha van rajta ez a pók minden órában eljár hozzá mindig beköti pókhálóval mikor elmegy egy kis tövismadár jön el letépni a rákötött hálót Egy percz múlva itt lesz a pók.    Egyszer nagy csörömpölés hallatszik felnéz az idegen király a padlásra hát egy iszonyú pók ereszkedik alá felé O is fogja magát kirántja kardját s elkezd vagdalni a pókhoz de soha nem érheti mert két első lába mindig feltartóztatja a vágást Már csakhogy le nem vágta az idegen királyt a pók midőn beugrott a táltos az üveg szobába hogy csak úgy töredeztek össze vissza az üveg garádicsok s ráugrott az iszonyú pókra A dongó látván hogy nagy veszedelemben forog anyja mindenképpen ki akart repülni az üveg királyból hogy majd segit neki De a táltos észrevette a dongó akaratját s kiabált az üveg királynak hogy fogja be száját ne ereszsze ki a dongót azonban nem tudta befogni s kieresztette ő is nagyot toppantott első lábával s levágta a dongót a pók mellé mind a kettőt egyszerre megölte.    A mint ez a két csudabogár megdöglött az üveg király mindjárt oly gyönyörű emberré vált hogy párját kellett volna keresni egész világon felesége pedig a legszebb aszonynyá a legpompásabb rózsák nyíltak ruháján A kis tövismadár szinte egy szép leánynyá változott az üveg vár egy szép arany várrá A volt üveg király most megköszönte szívességét az idegen királynak s igy beszélte el egész történetét.    Ez a vár az enyém volt mindig s ilyen állapotban a milyenben most látod A vár alatt egy kis kunyhó volt abban egy vén boszorkány lakott Volt a vén boszorkánynak egy leánya kit én hozzám sietett volna férjhez adni de nekem nem kellett Én a tündérvárból házasodtam onnan vettem el feleségemet kit nem adnék e világért A boszorkány ezen nagyon megboszankodott s engem üveggé változtatott leányát dongóvá hogy mindig rágódjék bennem Csak ugyan egy hét alatt keresztül is rágott volna már Maga egy nagy pókká változott hogy feleségem rózsaruháját pókhálóval rutithassa a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá változtatta a melly mindig tépje a pókhálót ruhájáról hogy ő ujra beköthesse De előbb táltosomat kellett meglőnie Te húztad ki belőle a nyílvesszőt te szabadítottál meg a kínoktól mondd meg mármost mit kívánsz jó tettedért Semmit felelt az idegen király csak azt mondd meg nekem messze van e az a tündérvár én oda akarok menni feleséget venni Ide már nem nagyon messze van majd elviszen az én táltosom felelt a király.    Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt odavágtatott A rozmarin előtte ment az arany madár fölötte repült Mikor odaértek gyászba volt borítva az egész tündérvár Miért van ez kérdé a király Feleltek rá a tündérek mert a legszebb leány a tündérek királynéjának testvére az üveg királyné miatti buvában fehér liliommá változott Kérte az idegen király a tündéreket vezetnék el őt ahhoz a fehér liliomhoz A tündérek elvezették A rozmarin ekkor is előtte ment még pedig előre szaladt a mint a fehér liliomhoz ért hirtelen megállt és földig meghajolt előtte a kis aranyos madár pedig rászállott A fehér liliom is neki rázkódott s olyan gyönyörű leány lett belőle kinek párja hetedhét országon nem találtatott A király odament hozzá megkérte kezét holtig egymáséi lettek Másnap mindjárt elindultak haza felé útba ejtették a megszabadított várat is hol a királyné testvére lakott Itt jól megvendégeltetve otthonig meg sem álltak hol szörnyű pompával fogadtattak nagy lakodalmat csaptak s most is élnek ha meg nem haltak.