Hát oszt egyszer mondják, hogy jaj, akik így összekalimbáltak, akik összebeszéltek, hű, hogy a menyecske sehogy se szereti az urát. Mer hogy összebeszélték űköt, sehogy se nem fértek meg együtt. Na, akkor a menyecske mindig azon studírkozott - de hát régen ugye otthon vótak az emberek -, hogy hogy kéne otthonról elkűdeni az embert. Hát ugye otthon végezték az állatokat, meg együtt köllött szántani menni, meg vetni, meg minden, sehogy se tölt. A menyecske csak törte a fejit: valahogy ki kéne fundálni, hogy azt az embert elkűdeni a portárúl. Egyszer oszt elkezdett jajgatni: - Jaj, édes uram, hogy én milyen beteg vagyok, de én mán tán meg is halok! De tudod-e, hogy én neked azt álmodtam, hogy ha te tőgyfába ótott almát hozol nekem az erdőből, akkor én jobban leszek. Jaj, hát szegény embert elkűdte oszten. Elment vóna az a világ végeig is, mer ű szerette az embert, csak az asszony nem szerette. Hát elment ugye, hát az asszony meg ugye szemet vetett már akkor a káplánra. A papra. Elment oszt mondani neki, hogy: - Hű, plébános úr, gyühet estére, az uram elment, nem is gyün haza estére! Az nem gyün egy pár nap haza! - mer ugye tőgyfába almát nem talál. Mondta az ember, hogy addig ha nem gyün, még nem tanál neki. No oszt úgy is vót. Az ember így járkál az erdőbe, lesi a fák tetejit, les fölfelé, hát egyszer találkozik egy bordás embervel (szövőbordát árusító vándorkereskedő). Megkérdezi a bordás ember. -Hallod-e, te ember, te mit lesed azt a fák tetejit? - Ha tudnád, hogy nekem milyen nagy bajom van, akkor nem kérdeznéd ezt! A feleségem halálán van, oszt nekem tőgyfába oltott almát köll neki vinni haza. Mondja neki a bordás: - Te szerencsétlen. tudod-e te, neked az asszony téged bolonddá tett! Tőgyfába oltott alma nincs a világon se sehol. Hát gyere csak-aszongya-, estére elmegyek én is nálatok, majd leleplezzük mink az asszonyt! Úgy is vótak. Vitték a nagy zsák bordát. Ugye mán a plébános úr má bent vót, má iszogattak, eszegettek odabe a menyecskével, beérnek - ugye lámpagyújtás vót már. Akkor oszt beszól a bordás: -Kérnék szépen szállást, ha adnának éccakára! Mondta, hogy: „Nem köll nekem bent, csak a bordákat köll betenni de közbe meg ugye a zsákba bebújtatta az embert, a bordás bebújtatta a házigazdát; ő betett egy kés meg egy botot. Oszt bekötték a zsák száját. No, most ezt a bordát betesszük - aszongya a házba -, én meg majd elalszok az istállóba! Beállították a masinasarokba - ugye az ember benne vót a zsákba -, hát oszt mondják, a pap ugye ott mulatgatott: - Hát hogy már megkínáljuk-aszongya-a bordást is egy pohár borval! Aszongya: - Szívesen elfogadom! Oszt megitt egy pohár bort- oszt mán az asszony is jókedvire kerekedett, oszt elkezdett dalolgatni. Hogy: El - ment az u - ram, a vén ka-ros-nyi, Tőgy - fá - ba ol-tott al-mát ke-res-ni. Ad-ná az Is - ten, hogy o - da vesz-ne, Hogy még egyszer lehetnék ka - ri menyecske! Aszongya erre a bordás ember: - Én is tudok - aszongya - egy kis rövid nótát, elénekölhetem? - Már ugye a plébános úr is mondta: csak énekölje. Hát oszt ő is elkezdett énekölni. Hogy: Hal-lod - e, te bor - dás, mit mond az o - kos, Ha- sít- sad a zsá - kot, üs - sed a pa-pot, Egy-szer a pa - pot, más-kor az asz-szonyt, Oszt hagy em-le - ges- sék meg a ma - i na - pot! Kibújt osztan. ű szétvágta a zsákot a házigazda. Mindjár elkezdett csépölni, verte az asszont. Verte, ja a papot, hol egyiket, hol másikat, egyik többet kapott, mint a másik. Hát oszt akkor a pap ugye, mán okos ember vót, kapta a nyakába ja lábát, oszt akkor bizony elszaladt. De ugye akkor ha a pap el nem szaladt vóna, a mese is tovább is tartott vóna. De hát ezek szerint nem is annyira a pap vót itt a bűnös, hanem az asszony. Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004