Volt egy ember, Ravasz Péternek hívták a falujokba. Annyi gyerek vót, mint rostán a lyuk, még kettővel több. Meg egy kakasa. Azt mondja neki az asszony: - Ember, vasárnapra levágom a kakast. - Hallod-e, asszony, sose vágd, elviszem az uraságnak, hátha többet ad érte, megjutalmaz. Úgy is tett Ravasz Péter, ahogy mondta. Hóna alá kapta a szél kakast, vitte az uraságnak. - Tisztelt nagyságos úr, ajándékba hoztam magának ezt a széf kakast. - Ugyan, Péter, ugyan, Péter, mér nem vágtátok le, hisz olyan nagy a családod, elfogyasztottátok vóna. - Hisz ez a baj, hogy a felinek se jutott vóna belőle, nagyságos úr. Csak tessenek elfogyasztanyi jó egészségvel! - Jó van, Péter, de az a kikötésem, hogy este hat órára gyere el, majd megjutalmazlak. Jó van, megígérte. Este hat órára a nagyságos úrék a kakast egybe szép pirosra megsütték, az asztalon vót. Meg ott vót Péternek is a szék az asztal mellett. - - No, Péter, ülj le, itt a helyed! Leült Péter. Azt mondja a nagyságos úr: - Ide figyelj, Péter, te hoztad a kakast, neked is kell elosztanyi! Ha úgy elosztod, hogy meg leszünk elégedve, öt aranyat adok, ha nem, huszonöt botot! - Jó. Felállott Péter, fogta a nagykést, lenyisszentette a kakas fejit. Mondja: - Mivelhogy a ház ura a nagyságos úr, hát a fej őt illetyi. Nemkülönben a feleségit a nyak, mer a fej után a nyak következik. Levágta a nyakat, rátette a nagyságos asszony tányírjára. Levágta a két szárnyat. Az egyiket az egyik úrfinak, a másikot a másik úrfinak a tányírjára tette. - No, az úrfiak diákok. A szárnyat kapták, hogy jó szárnyaljon az eszik, jó tudjonak tanolnyi. Mindenki mosolygott. Levágta végeredménybe a két lábat. Egyik lábat az egyik kisasszony tányírjára tette, a másikot a másikéra. - No, a kisasszonyok azér kapják a lábat, hogy jó táncosok legyenek. Nevetett mindenki. - Ami kis maradék maradt, az legyen a szegény árva fejemé. A többi részt, a javát mind maga elé húzta. Nagyon tetszett az osztozkodása mindenkinek. Gondolta is a nagyságos úr: - Jaj de ravasz ez a Péter, nemhíába mondják ezt a faluba is sokan! Adott neki öt aranyat. Vitte haza nagy boldogan Péter. A szomszédjokba lakott a módos Pál gazda. Megszimatolta, hogy egy kakasé öt aranyat kapott Péter. - No, asszony, van nekünk öt kakasunk, elviszem mind az ötöt, nekünk huszonöt aranyat ad a nagyságos úr. Össze is szedte Pál gazda a kakasokat. Kiőtözött, kipederte a bajuszát, vitte az öt kakast. Bekopog, beköszön: - Nagyságos úr, öt szép kakast hoztam magoknak ajándékba. A nagyságos úr mosolygott, tudta, mibe sántikál Pál gazda. - Jó van, jó, köszönjük. De ide figyelj, este hat órakor gyere el a vacsorára, akkor megkapod a jutalmad. - Jó van. Hőj, hazament. Ment is vacsorára. Neki is ott vót a szék az asztal mellett. Mondja neki a nagyságos úr, hogy üljön le. - Te hoztad a kakast, Pál gazda, neked kell elosztanyi. Ha jó elosztod, huszonöt aranyat kapsz, de ha nem, huszonöt botot. Felállott Pál gazda, megfogta a nagykést, de csak állott. Látta a nagyságos úr, hogy nem megy semmire. Azt mondja: - Tedd le a kést, Pál! Szaladj csak el Péteré, küldjed őt! Elment Péteré, gyött is Péter. - Gyere ide, Péter, oszd el ezt az öt kakast. Ha el tudod kedvünk szerint osztanyi, te kapod a huszonöt aranyat. Ha nem, huszonöt botot. Mosolyog a Ravasz Péter, azt mondja: - Mivelhogy én mindent a háromság nevibe szoktam csinálnyi, ezt is úgy tróbálom. Mer hát a nagyságos úr, a nagyságos asszony meg egy kakas: háromság. Õk ezt kapják. A két úrfi meg egy kakas, szintén az is háromság. A két kisasszony meg egy kakas az is ugyanúgy egy háromság. Enyím szegény árva fejem meg ez a két kakas, az is egy háromság. Jót kacagott a nagyságos úr, rögtön leszámolta Péternek a huszonöt aranyat. A nagy híres Pál gazdára meg huszonötöt veretett. Igaz vót, mese vót.