Hát elmesélem Ravasz Jankót. Jaj, ez a Ravasz Jankó éldegélt az egyik faluba, de oszt annyira szegények vótak, sok gyereke vót, annyi, mint a rossz csoda-e. De annyi élelem nem vót a portán, amire érdemes lett volna a légynek rászállni. Aszongya Ravasz Jankó a feleségének: -Idehallgassál, asszony, én elmegyek, de én addig haza nem gyüvök erre a portára, míg én valami élelmet nem hozok! No, elindult hegyen-völgyön, árkon-bokron. Míg egyszer egy nagy rengeteg erdőbe ért. Ahogy megy abba a sűrű erdőbe. egyszer egy farkas gyün vele szembe. Nagyon megijedt Jankó. Úgy, hogy földbe gyökerezett neki a lába. De azér csak nézegetett, a farkas megállt. Nem lépett elejbe. Se nem bántotta őtet. Fordult egyet, ment feléje Jankó, ment feléje, elindult a farkas. Lehúzta a nadrágszíját, rákötte a nyakára, elvezette a vásárra. Hát a vásárba meg ott vót a nagyságos úr. Azonnal köszönt: - Te Jankó, hát te is itt vagy? Hát te mit árulsz? - Mit árulok, nagyságos úr? Nézze csak: juhszaporítót-e! -Juhszaporítót? Hiszen az egy farkas! - Farkas, farkas, mindegy az, hogy micsoda, csak szaporodjanak a juhok. Vegye meg, nagyságos úr! Jaj, magának sok juha van, megéri megvenni! Gondolja el, nagyságos úr, mind megszaporodnak, meglássa. Hát egy kicsit kapzsi vót az úr. - Hát mennyiér adod: - Hát idehallgasson, egy hízó disznóé odadom. No, meg is egyeztek, odadta a hízó disznót a nagyságos úr. Vezette oszt a nagyságos úr hazafelé a farkast, Jancsi meg a hízódisznót. Nagy örömvel vitte. Mer ugye mán tudott a családnak mit adni enni. No, a nagyságos úr hazaviszi a farkast, béeresztette, igenyöst a juhok közé. Nem volt az semmi! Õ lefeküdt nagy boldogon: no maj korán reggel kelt, megy, tologatja az ajtót. de bizony az nem nyílik. Hőj, egy pillanatra a szívét átjárta olyan boldogság, hogy: jaj, mosten már annyi van, hogy nem tudja kinyitni az ajtót! Csak lökdösi, lökdösi az ajtót. Mikor oszt má vót egy kis nyílás: az össze juh. az mind ott vót rakásra, ahogy a farkas megfojtogatta őköt. Jaj, elöntötte a méreg. Elkezdett kajbálni: - Agyonütlek, te büdös Ravasz Jankó! Így bolonddá tenni engemet! Agyonütlek, agyonütlek! Hát megy a házukhó-nem vót otthon Jankó, elment megint megint a vásárra. Mondta a felesége, hogy a vásáron van. Hát elment, kajbólt messzirül: - Agyonütlek, te piszkos csavargó, bolonddá tettél! Aszongya Jankó: - Hát ne kajabáljon, nagyságos úr olyan nagyon, hát mi baja van? - Jaj, megfojtogatta a farkas mind a juhaimat! - Megfojtogatta? Biztos valamit nem jól csinált a nagyságos úr. Nem dugta be véletlenül az ajtót? - De becsuktam. - Na lássa, maga rontotta el, nem köllött volna az ajtót becsukni, mikor beengedte a farkast. Jaj, elment oszt a mérge a nagyságos úrnak. Hát Jankó ott állt egy nagy botval. - Hát má megin mit árulsz, minek vagy itt ezen a vásáron? - Hát nagyságos úr, nézze csak, én ezt az asszonfiatalítót árulom. - Hiszen az egy nagy bot! - Nem baj az, hogy micsoda, csak az asszony fiatalodjon meg tőle. Nézze csak, nagyságos úr, vegye meg! Má magának se nem fiatal az asszon. Nem mindegy, hogy az embernek milyen asszon van. Hogy ha egy fiatal van, csak többet ér. - Hát mennyiér adod? - Hát egy fejőstehéné odadom. Hát a nagyságos úr megvette. - No de most má mondd el pontossan, hogy hogy használjam, nehogy elrontsam megint! - No, ide hallgasson, nagyságos úr, most hazamegy, megkérdezi az asszont: akar-e fiatalodni? Ha akar, akkor bemegy az asszon a kemencébe. S csalogatja maga kifelé. Oszt mikor kigyugja a fejit, akkor mindig odasuppant a botval egy nagyot neki. -Hát bizony így jól lesz? -Jól bizony, csak úgy csinálja, ahogy én elmondom! No, megy haza a nagyságos úr a botval, mondja a feleséginek: - No, édes feleségöm, akarsz-e fiatal lenni? - Hát hogyne akarnák? - ugye ki ne akarna fiatal lenni. - No, akkor menjél be a kemencébe! Bemegy az asszony a kemencébe, a nagyságos úr meg szépen szólingatja: - Édes feleségem, gyugd ki a fejedet! Hej, az asszony nem gyugta ki vóna a fejit, mert bizony egyből agyoncsapta. Jaj, akkor oszt elöntötte a méreg. Hozzáfogott ordítani a nagyságos úr: - Így becsapni már másodszor! Agyonütöm! Vett egy nagy karót... - Most mán nem tágítok, agyonütöm a piszkos Ravasz Jankót! Ennyire bolonddá tett! Ment ordítva a falun. Hát Jankó meg éppen otthon vót. mert nagyapja meghalt, ravatalon vót, oszt hát otthon tartózkodott. Meghallja, hogy kajbál az úr. - Jaj, édös feleségem, micsináljunk, agyonüt a nagyságos úr! Nem tudott gyorsan micsinálnyi, hát nagyapját megkapta a ravatalon, betette az ágyba, rátette a dunnát. Õ meg gyorsan bele a koporsóba. Aszongya a feleséginek: -Jaj, asszon, de rendessen sirassál! Mer - aszongya - akkor agyonüt a nagyságos úr! Hát ugye alig hogy beugrott a koporsóba, kinyújtotta magát, jaj, az asszony elkezdte ott a siratást. - Jaj, jaj, jaj, Jankókám, Jankókám, de hamar meghóttál! Apó a dunnába, te meg a deszkába, jaj nekem, jaj nekem! Jaj, Jankókám, Jankókám, te má meghaltál! Bemegy a nagyságos, látja kinyújtva ugye Jankót a ravatalon, leveszi a kalapját, lehajtotta a fejit, aszongya: - Jó ember vót ez a Jankó, csak egy kicsit ravasz vót. Most má csak temesd el - mondja az asszonnak, meg én is elmegyek eltemetni az én feleségemet. No, hát ez egy kicsit szomorú történet vót, de hát mégis a mesének vége lett.