Őzike királyné
S vót egy szegény özvegyasszony, vót annak három jánya. Hát ezek mostak a patakon, sulykolták a ruhát, hát arra sétált a királyfi. Azt mondja a legnagyobb jány:
- Hej, ha engem elvenne ez a királyfi feleségül, én ennek szőnék annyi vásznat, elég vóna ingnek-gatyának egy század katonának! A középső jány aszongya:
- Hej, ha engem elvenne ez a királyfi, sütnék neki annyi kenyeret, hogy elég vóna egy század katonának!
Harmadik, a fiatalabbik jány az meg aszondta, a legkisebb:
-Hej, ha engem elvenne ez a királyfi, én meg szülnék neki egy szép gyereket!
Hát a királyfi meg hallotta, hogy tanácskoznak ott a jányok, hát oda is állt mindjár a partra, mondja a legkisebb jánynak:
- Szívem legszebb szerelme, hát elgyünnél-e hozzám feleségül?
-El bizony, örömvel!
Hát el is ment a jány feleségül a királyfihó, megcsinálták a nagy lagzit, megvót a nagy lakodalom, nagy mulatság, minden, nagyon-nagyon boldogan éltek. Nagyon örült a király, mert nagyon szép vót a jány is, nagyon örült neki a királyné - király a királynénak. Hát de ugye sürgönyöztek: el köll menni a királynak a háborúba. No, az asszony meg gyereket várt itthon, a királyné.
Elment a király a háborúba, itthon meg a bábaasszony az ilyen boszorka, varázsló vót. Vót annak egy csúf jánya. No, mikor a királyné megszülte a kisgyereket, akkor nagyon-nagyon szép vót a kicsi, nagyon-nagyon aranyos vót. Hát az a boszorka meg az ű jányát befektette az ágyba, ezt meg elvarázsolta, a királynét őzikének. Kiűzte az erdőbe, kizavarta. Hát a csúfságos jány feküdt az ágyba. Ugye hazasürgönyözték a királyt. Mondják neki, hogy megszületett a szép kisgyerek. Hát mindjár ugye odament az ágyhó, karjára vette, nézte a kicsit: Jaj, nagyon szép vót! Mikor néz az ágyba, hogy megcsókolja a feleségét: jaj, hát a nagyon csúnya vót! Mondja:
-Édös feleségem, hát mért vagy ilyen csúnya?
-Jaj, hát tudod - aszongya -, a szépségemet biztosan beleadtam ebbe a gyerekbe.
Hát belenyugodott, mert szép gyereket szült. Na, jól van, de ám ugye a királyné, az őzike királyné az kint járkált az erdőbe. De bizony meggyűlt neki a teje. Akkor oszt beénekölt éccaka az ablakon, éjfélkor, éjfél vót:
A luszol- e, édes fiam?
Nem alszunk, anyám, nem,
Idegen kéz ringat engem,
Boszorkacsecs szoptat engem.
No, eztet mindig a dajka hallgatta. Hogy ű meg éjfélkor, minden éjfélkor gyün az őzike, oszt megszoptatja a kisgyereket, oszt akkor újbút elmegy. Megcsókolja, oszt újbút megy ki az erdőbe. Mondja oszt egyszer a királynak, hogy:
-Királyfi uram, mondanék én valamit életem-halálom ez biztos, hogy igaz, hogy ez az asszony, ez nem a maga felesége! A maga felesége el van varázsolva, az bizony bolyong az erdőbe őzikének, ez meg a csúf boszorkának a jánya. Tudja mit, én mán beszéltem ilyen tudós asszonyokval, hogy eztet magának éjfélkor köll lesni, hogy gyün az őzike, kirántani a gyatyamadzagját, oszt az őzikének a nyakába köll dobnyi, és akkor vissza fog változni!
No, úgy is vót. Másnapra, másnap éccaka mán a király alig bírta a szemeit fönntartani, hogy el ne aludjon. Fogta a gatyamadzagjának a végit, oszt úgy várta. Egyszer csak hallja, mikor beéneköl az ablakon:
Alszol - e, te édes fiam?
Nem alszok, anyám, nem.
Idegen kéz ringat engem,
Boszorkacsecs szoptat engem.
Ezt oszt hallotta a király is, oszt akkor várta. No még azt megvárta, hogy megszoptatta a gyereket, akkor oszt odahajult a királyhó, hogy azt megcsókolja. Akkor az oszt kirántotta a gatyamadzagját, bele a nyakába neki: mingyá visszaváltozott királynénak. Nagyon megörült a király meg a királyné is, hogy lement róla a varázslat. Akkor oszt még ugye a reggelt megvárták, akkor oszt a boszorkának a jányát ló farkáhó kötötték, oszt végighajtották a várossora. Hát eddig vót, mese vót.
Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004