Egyszer, mikor Jézus Krisztust az ellenségei üldözték, az erdőbe menekült, s ott bujkált szegény. Az ellenségei megtudták, hogy az erdőben van, utána mentek, keresték mindenfelé, minden bokorban, minden szakadékban. Látta ezt a kis pacsirta, s hogy Jézust az ellenségei meg ne találják, mikor éppen jó nyomon voltak, másfelé akarta vezetni, de ott volt a fürj is, és elkezdett kiabálni torkaszakadtából: - Itt szalad, itt szalad! Segített neki a bíbic is, ez azt kiabálta: - Búvik, búvik, búvik! No, legrosszabb volt a vadgalamb, az meg is mondta, hol van. Mind azt búgta, burukkolta: - A bokorban, a bokorban, a bokorban. Meg is találták Jézust az ellenségei a bokorban. De mikor vitték az erdőből, odaszólt a madaraknak: - No, te fürj, amiért nyomra vezetted az ellenségeimet, ne tudj repülni magasan, mindig csak a   vetések közt bujkálj! Te meg, bíbic, bujkálj mindig a nádasokban, téged, galamb, pedig   megátkozlak, hogy fára ne szállhass, mindig a bokrok alatt keresgéld az eleségedet! Hanem a   kis pacsirtát megáldotta. Azzal áldotta meg, hogy minden madár között a legmagasabban   tudjon repülni, s még reptében is tudjon énekelni.