Volt egyszer egy gazdag asszony, de olyan gazdag, hogy maga sem tudta, mije van. Gazdag volt, de az ő házába hiába tért be a szegény, tőle ugyan egy falás kenyeret sem kapott. Krisztus urunk hallotta a hírét ennek a fösvény asszonynak. Egyszer, amint arra járt-kelt, betért hozzá, s kért Isten nevében egy falás kenyeret. - Most nincs - mondta a fösvény asszony -, jöjjön kend holnap, akkor adok majd. S csakugyan másnap a fösvény asszony bevetett a kemencébe egy vakarcsot, gondolta, ha igazán eljön az a szegény ember, isten neki, odaadja. Az ám, de amint bevetette a vakarcsot, az elkezdett nőni, puffadni, s akkora kenyér lett belőle, mint egy nagy taligakerék. Ámult-bámult a fösvény asszony, hogy mi isten csudája lehet ez. "Na - gondolta magában -, ebbe ugyan nem vágja a fogát a szegény ember!" Ahogy ezt gondolta magában, már jött is Krisztus az utcán. Az asszony hirtelen bebújt a tésztásteknő alá, s meghagyta a leányának, hogy mondja a szegény embernek: nincs itthon. Bejön Krisztus, s kérdi a kisleányt: - Hol van az anyád, leányom? - Nincs itthon - mondta a leány -, éppen most ment el hazulról. - No, ha nincs itthon - mondá Krisztus -, hordja a hátán, ami most rajta van, azt kívánom. Azzal elment. A fösvény asszony pedig egyszeriben teknősbékává változott, s amíg élt, hordozta hátán a teknőt.