Krisztus urunk a Földön jártában-keltében, Szent Péterrel egy szegény özvegyasszonyhoz tért be szállásra. Ennek a szegény özvegyasszonynak egyebe sem volt, csak egy tehene. Hanem azért jó szívvel fogadta a vándorokat, adott nekik puha kenyeret, jó meleg tejet vacsorára. Volt a szegény asszonynak egy kicsi fiacskája is. De ezt úgy szerette, úgy kényeztette, becézgette, hogy királyfinak sem lehetett volna jobb dolga, mint ennek a fiúcskának. Reggel továbbmegy Krisztus urunk Szent Péterrel, megköszöni a szegény özvegyasszonynak a vacsorát, a szállást, s mikor a falu határára érnek, azt mondja Szent Péternek: - Hát hiszed-e, Péter, hogy amelyik özvegyasszonynál az éjjel háltunk, annak a tehenét éppen most szaggatták szét a farkasok? - Ó, uram - mondotta Péter -, hát azt hogy tudád megengedni, hiszen ennek a szegény özvegyasszonynak egyebe sem volt, s mégis olyan jó szívvel adott nekünk vacsorát s szállást! Mondotta Krisztus: - Igaz, Péter, igaz, de az az özvegyasszony kényezteti, becézgeti a fiát, azt hiszi, míg a világ, kényesen tarthatja, nevelheti annak az egy tehénnek a tejéből. Dolog nélkül nőne fel a gyermek, s hitvány, tekergő, tolvaj lenne belőle. De csak ne tudja az anyja kényesen nevelni, bezzeg megfogja a dolog végét, s meglásd, derék ember lesz még abból a fiúból. Ezért engedtem, Péter, hogy a szegény özvegyasszony tehenét széttépjék a farkasok.