• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A szegény ember krumplija

Részletek

Látogatás
9656
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese-és mondavilág 3.kötetMagyar mese-és mondavilág 3.kötetMagyar mese-és mondavilág 3.kötetMagyar mese-és mondavilág 3.kötet
Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. - Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: - Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: - Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is. Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat: - Egyél, szegény ember, egyél! Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember: - Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát? - Az én vagyok - mondá Krisztus. - Áldd meg hát az én asztalomat is! Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember: - Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál? Mondá Krisztus: - Mert nem jó a te krumplid. Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása. Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. - Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: - Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: - Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is. Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat: - Egyél, szegény ember, egyél! Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember: - Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát? - Az én vagyok - mondá Krisztus. - Áldd meg hát az én asztalomat is! Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember: - Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál? Mondá Krisztus: - Mert nem jó a te krumplid. Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása. Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. - Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: - Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: - Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is. Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat: - Egyél, szegény ember, egyél! Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember: - Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát? - Az én vagyok - mondá Krisztus. - Áldd meg hát az én asztalomat is! Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember: - Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál? Mondá Krisztus: - Mert nem jó a te krumplid. Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása. Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. - Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: - Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: - Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is. Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat: - Egyél, szegény ember, egyél! Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember: - Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát? - Az én vagyok - mondá Krisztus. - Áldd meg hát az én asztalomat is! Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember: - Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál? Mondá Krisztus: - Mert nem jó a te krumplid. Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása. Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!
Értékelés
★★★★½
3 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák