Volt egyszer egy juhász, nagy uraságnál szolgált. Az akóba egyszer mit fedezett fel: egy kisgyereket tanált a juhok között. Ment jelenteni az uraságnak. - Tekintetes nagyságos úr, az akóba a birkák között egy szép kisbabát tanáltam, fiúgyermek. - Édes fiam, nincs más hátra, szoptassátok, neveljétek fel, má nem dobhatjuk ki. Szoptatták, gondozgatták a juhakóba az árva gyermeket. Nőtt növekedett, majd fel is nőtt nagyfiúnak. De csak úgy hívták, hogy Juhfia Jankó, mer nem tudták, ki az apja, ki az anyja. Nagyon restellte, hogy ő Juhfia Jankó, hogy juh az anyja, juh az apja, ezért úgy gondolta, hogy elmegy világgá szerencsét próbálni. Ment, mendegélt, nagysokára elért egy olyan városba, ahol minden tiszta gyászba vót behúzva, fekete lobogók a királyi kastélynak minden ablakán. Bemegy a kocsmába, megiszik három deci bort. - Kocsmáros úr, mi van itt, hogy minden feketébe van? - Haj, édes fiam, te nagyon idegen lehetsz, hogy nem tudod. Itt nagy gyász van a mi városunkba. A királynak egyetlen jánya el van varázsolva, el van kárhozva. A király ki is hirdette, hogy aki megszabadítja a lányát, annak adja feli királyságát és a lányát feleségül. - No, nekem nincs mit vesztenem, megtróbálom. Hol lakik a király, mörre menjek? Megmagyarázta neki a kocsmáros. El is ment, bekopogtatott a kastélyba. Mingyár a király fogadta. - Mi járatba vagy, idegen? - Felséges királyom, egy életem, egy halálom, hallottam a kocsmába, hogy a szépséges jányod egy kriptába el van varázsolva. Szeretnék megtróbálkoznyi, megszabadítanyi a varázslattó. - Jaj, édes fiam, édes fiam, má kilencvenkilencen elpusztultak, te leszel a százagyik. Nagyon sajnálom a jányomot is, de annyi élet ment érte tönkre hasztalanba. - Mindegy, felséges királyom, megtróbálom. - Jó van, édes fiam, kerülj akkor beljebb! Mit ebédelné? - Felséges királyom, én csak juhtúrós haluskát. Mindjárt parancsolt a király a szakácsoknak, hogy hozzonak be egy tál juhtúrós haluskát. Juhfia Jankó meg nekiesett, mind egy szemig megette. Vittek neki mellé egy flaskó bort, azt is megitta. Azt mondta a király: - Most pihenjé, Jánoskám, mer itt a kriptámba éccaka van a varázsnak a hatalma! - Jó van, felséges királyom. Heverészett, heverészett János, majd elgyött az este. Azt mondta a király: - No, édes fiam, indulhatsz a nagy útra! De először vacsorázzá meg! Mit enné, édes fiam? - Jó juhtúrós haluskát, felséges királyom. Jó van, vitték neki a szakácsok a nagy fatállal. János mind megette. - Édes fiam, János, mit adjak az éccakai utadra? Kérjé, amit akarsz, mindent megadok! - Nem kell nekem egyeb, felséges királyom, csak egy zsacskó pípadohány! - Jó van, Jánoskám, meglesz. Vittek is neki egy zsacskó pípadohányt. A király meg befogatott a négylovas hintóba, úgy vitte ki Jánost a templomba. Mikor kiértek, elbúcsúzott tőle nagy szomorúan. - Ugyan látlak-e még, Jánoskám? Nagyon vigyázzá magadra, fiam! Azzal becsukták a nagy templomajtót, bent maradt János. Rágyújtott a pípájára, ott járkágatott le s fel a templomba. Majd az oltár háta felő egy ősz öregember toppant eléje. János illedelmesen iparkodott köszönteni. - Dícsértessék a Jézus Krisztus! - Mindörökké, fiam. Nagyon vigyázzá magadra, mer éjfélkor gyön a szellem. De ha rám hallgatsz, minden jóra fordul. Az oltár hátáná van egy dobogó, azt hozd ide a templom közepire! Mikor a toronyóra ütyi a tizenkettöt, gyorsan bújj alája! Most készídd elő! - Nagyon szépen köszönöm. Azzal eltűnt az öregember. János meg: - Má mennézem - mer háromnegyed tizenkettő -, hogy ott van-e csakugyan az a dobogó. Megyen, nézi, hát ott van. - Én bizony elére hozom. Elhúzta az oltár hátától, a templom közepire igazította. A pípáját zsebrevágta, aztán a dobogó alá bújt. Éjfélkor csapják az ajtót, gyön a szellem, veri az ablakot, kegyetlenű ordít: - Hol vagy? Tudom, hogy itt vagy! Gyere elé, hadd tépjelek szét! János meg se mert mukkannyi, mer még azt is megmondta neki az ősz öregember: - Még a toronyóra az egyet el nem ütyi, elé ne gyere! Nem is gyött, majd csak mikor ütte a nagy toronyóra az egyet, akkor nagy félve kihúzódott. Nézte az ablakot, hát úgy vót, ahogy aggyig. - No, mégis minyő zörgést csinált! Mivel nem látott senkit, elévette a pípáját, rágyútott, nyugodtan erisztgette a füstöt. De a király nyugtalan vót odahaza. Befogatott a négylovas hintóba, kiment a templomho. Benyitja a templomajtót, hát látja, hogy János ott pípázgat. - Jánoskám, hogy telt el az éccakád? - Eltelt, felséges királyuram. Igaz, kicsit féltem, mer tört-zúzott a szellem, de nem tanált meg engem. - No, jól van, Jánoskám, szállj fel a hintómra, hazamenünk! Hazamentek. Eltelt a reggel, a dél, az este, de bizony ő mindég juhtúrós haluskát ett. - No, édes fiam, Jánoskám, most lesz a másogyik éccakád. Lehet, hogy ez sokkal nehezebb lesz, nagyon vigyázz, aranyos gyerekem! - Amennyire lehet, felséges királyom. - Van-e még dohányod, Jánoskám? - Má fogytán van, felséges királyom, mer egyebet se teszek, csak pípázgatok egész éccaka. Mindjárt vitetett neki a király egy nagy zsacskó pípadohányt. Azután beült János a hintóba, kivitték a templomba. Ott elbúcsúzott tőle a király. - Jánoskám, vagy látlak, vagy se többet. Nagyon vigyázz magadra! - Vigyázok, felséges királyom. Azzal becsukták a nagy templomajtót, ott maradt János magába. Gondolta: - Ugyan, gyön-e az ősz öregember? De jó vóna, ha gyönne! Alighogy ezt végiggondolta, eléje toppant az öregember, mintha a földbő nyőtt vóna ki. János iparkodott illendően köszöntenyi. Az öreg fogadta is jó szívvel, aztán azt mondta neki: - Hogy telt el az éccakád, fiam? - Hát eltelt. Úgy csinátam mindent, ahogy maga mondta. - Nagyon jó tetted, édes fiam. De most nehezebb lesz a másogyik éccakád. Fel kell menned a toronyba, ott van egy rejtekfal, vessé rá keresztet, mindjárt kinyílik. Oda húzódj be! - Köszönöm szépen, édes öregapám. Azzal eltűnt az ősz öregember. Majd János azt mondja magába: - Ugyan nem csap-e be? Úgyis hamar tizenkét óra lett vóna, hát felment a toronyba. Keresztett vetett a falra, és csakugyan benyílt egy ajtó. Ahogy behúzódott, az ajtó magátó becsukódott. De gyött is a szellem. Hagyigálta a dobogót, törte a gyertyatartót, ordított. - Hol vagy? Gyere elé, hadd tépjelek szét! Bizony János nagy csendbe vót, csak félt rettenetesen. Csak akkor csillapodott le, mikor a toronyóra elütte az egyet. Akkor eléhúzódzkodott, legyött, elévette a pípáját, megtömte és rágyújtott. Le s fel járkágatott a templomba. Hajnalkor a király má nyugtalankodott. - Fogjatok be - azt mondja - , kimegyek a templomba! Félt a király, hogy holtan tanálja Jánost. Nem is mert először bemennyi, csak a kúcslyukon lesekedett be. Megörült, mikor látta, hogy János vígan fújja a füstöt. Benyitta az ajtót. - Jánoskám, hogy telt el a másogyik éccaka? - Kicsit féltem, felséges királyom, de mindegy. - No, ülj be a hintómba, menjünk haza! A kastélyba pihengetett, mer bizony a templomba nem hunyta le a szemit, és reggel, délben, este csak a juhtúrós haluskát ette. Egyebet nem ismert, azt szerette a legjobban. Elgyött az este, befogatott a király, kivitte Jánost a templomba. - No, drága fiam, ez lesz a harmagyik éccakád, ez lesz a legnehezebb, úgy gondolom. De ha két éccaka kitartottá, tarts má ki a haragyik éccaka is valahogy! - Jó van, édes királyom. Rácsukta a király a templomajtót, ő meg magába maradt. Várta leste, hogy gyön-e az ősz öregember. Fél tizenkettőkor gyött pontosan. - Édes fiam, hogy telt el az éccakád? - Eltelt, öregapám. Úgy csináltam mindent, ahogy maga mondta. - No, ez a harmagyik éccakád lesz a legnehezebb, de ha rám hallgatsz, semmi bántódásod nem történyik. Ide figyelj, az oltár hátáná van egy ajtó, onnan jár be a szellem. Húzódj meg az ajtó mögött! Ha gyön a szellem, ugorj a helyire a koporsóba! De akarmit beszé, akarminek változik, ne gyere ki a koporsóból aggyig, míg tiszta hófehér királylány nem lesz belőle. - Jó van, nagyon szépen köszönöm a tanácsát. Jánosnak kialudt a pípája. - No, nem is tömöm meg, mer közelegyik a tizenkét óra. Odaállt az oltár háta mögé az ajtóho. Nemsokára vágógyik ki az ajtó, begyön egy nagy hosszú fekete szellem. János meg besurran a kriptába, belefeküdt a koporsóba. A szellem az elátkozott kisasszony vót, feketének vót elvarázsolva. A templomba tört-zúzott, üvöltözött. - Hol vagy? Gyere elé, hadd tépjelek szét! Hol vagy? Gyere elé! Közeledett az egy óra, de nem tanálta János sehol. Lejárt az ideji, iparkodott, hogy visszatérjen a koporsóba. Hát látta, hogy a helyin fekszik egy szép fiatalember. Először könyörgött neki: - Gyere ki onnét, nekem van ott a helyem, gyere ki! De János meg se moccant. A szellem erre egy nagy lódarázsnak változott, ott zúgott János szeminé. - Gyere ki, gyere ki, mer szétszurkállak! János nem mozdult. A szellem változott egy nagy bikának. A szarvait csakúgy nyomkodta János felé, hogy az megmozduljon, ijedtiben kiugorjon a koporsóbó. De bizony azt várhatta, János maradt, ahogy vót. Egyszer csak látja János - mer a szeme sarkig nyitva vót -, hogy a szellem derékig fehérré válik, és megint kérleli szépen. - Gyere ki, édesem, gyere ki onnan, nekem van ott a helyem! Látja János, hogy má egészen a hónaaljáig fehér. De akkor hirtelen mérgeskígyónak változott, a villás nyelvét csakúgy nyomkodta János arca felé. János szemi meg se rebbent. Végre hófehér lett a szellem tetőtől talpig, gyönyörűséges királykisasszonynak változott. János kiugrott a koporsóbó, felkapta a nyalábjába, bevitte a templomba. A király nagyon nyugtalanul aludt. - Harmagyik éccaka má biztos nem él János. Fogjatok be, ha hamar van, hamar van; ha késű, késű van, menek, nincs nyugtom. Kivitték a királyt a templomho. Megint a kúcslyukon leselkedett. Látta, hogy él János, mellette meg az ő lánya. Majd összeroskadt, de azé vót annyi ereji, hogy az ajtót benyitotta. A lánya rögtön szaladt elejbe. - Édes jó apám! Édes jó apám! Összecsókolóztak, aztán együtt hazamentek. Boldog volt a király. Azt mondta: - Jánoskám, a szavamot meg nem szegem, amit ígértem, meg is tartom. Odafordult a király a lányáho. - Akarod-e, édes lányom, hogy a feleségi legyél? - Akarom, édesapám, hisz ő a megmentőm. A király megint János felé: - Neked adom a lányom, a feli királyságom. Olyan lagzijok vót, hogy még a kerítést is kolbászból fonták, a sok szegény csak úgy rágta. Élnek még a mai napig is boldogan, békességbe, ha meg nem haltak. Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990