Hát akkor Ihók elvette a Bohókot. Hát ugye ők összeházasodtak. No oszt akkor ugye meghítták őköt vendégségbe mán a jánynak a szüleihő. Hát oszt mondja, nagyon nagy ehető vót a legény, hát mondja neki a felesége: -De osztén anyáméktól nehogy fölegyél mindent -aszongya-, ha majd rálépek a lábodra, akkor hadd abba! No, majd alig hogy odaértek, ugye megtálalt az anyjok nekik: - No egyetek, édes gyerekeim, főztem nektek jó ebédet! Hát a kutya meg ráfeküdt ugye az embernek, ráfeküdt Mihóknak a lábára. Jaj, abbahadta az evést. Hát egyre mondja a felesége is: -Egyél, egyél! Nem mert enni, ugye, mert rá vót parancsolva, hogy ne egyen. Nem ett, nagyon éhes vót. Lefeküdtek este, aszongya: - Jaj, te asszony, nem hadtál engemet enni, majd meghalok éhen! - Há mér nem ettél? - Hát ráléptél a lábamra. - Én nem léptem rá! - Nem? - Jaj te, akkor a kutya feküdt rája! No mindegy, ide hallgassál: maradt a mákos rétesbül - aszongya - a padkán, menjél, oszt akkor edd meg, egyél! Hát megy az ember az ember ugye, Mihók, hát aszongya: -Te asszony, nem tudom, ez a rétes elromolt-e - aszongya -. de ez szőrös - aszongya -, alig megy le a torkomon! -Jaj, te ember, hát ott kismacskák vótak! Nem azokat etted meg? Nézi: hát megette a macskát, a kismacskákot, lenyeldeste üköt – nagyon éhes vót. Jaj, utána oszt, akkor: -Jaj, jaj, nagy baj van - aszongya -, jaj, asszony, a hasamot csikarja. Nagyon fáj a hasam! - Te - aszongya -, menjél - aszongya -, ott van a moslékos dézsa, kuporogjál föléje! - Hát mikor odakuporog... - Jaj, asszony - aszongya -, ráragadt a faromra, ráragadt a faromra a dézsa! - A dézsa nem ragadhatott rád! Jaj, jaj, te a mézesdebenbe eresztettél bele! - aszongya. - Jaj, szedjük a sátorfát. gyerünk innen világnak! Mert - aszongya - reggel fölkelnek, oszt íllyen nagy bajt csínálnyi. A kismacskákat majd keresik, hogy hol vannak. Meg a mézesdebenbe is beleengedtél! Szaladt az egyik elől, siettek, hogy majd megmenekülnek, szalad az asszony elől, az embernek meg mondja: - Az ajtót meg csukd be! Hát az meg aszidte, hogy: vedd le. Levette az ajtót, cipelte az ajtót. - Jaj - aszongya -, jaj, már nem bírom az ajtót! - Nem bírod? Hát micsodát, mér vetted le az ajtót? - Te mondtad! - Én csak aszondtam, hogy tedd be az ajtót. Jaj, te meg levetted! Hát mán ha hoztad, hát hozzad! Hát ahogy mennek az erdőbe, egyszer nagy zsivalyt hallanak. Zajongnak. - Jaj, jaj, gyünnek - aszongya - a zsiványok! Hamar gyorsan menjünk föl a fára! Fölmentek a fára, a zsiványok meg elkezdtek otten főzni, a kását keverték itten-e. Hát aszongya az asszony: - Jaj, mán én bepisilek tisztára! Aszongya: - Júj, nem szabad - aszongya -, mit gondolsz, mi lesz itt! Az asszony csak bepisilt. - Jaj - mondják a zsiványok -, milyen jó a Jóisten - aszongya -, már zsírozza nekünk a kásánkat-e! Akkor az ember: - Jaj, jaj, nekem már megint csavargassa a hasamat, már én megint, jaj, nekem vécézni köll, jaj, jaj, jaj! Hát leengedett, letolta a gatyáját az ember, leengedte. Hát mondják a zsiványok -Milyen jó-aszongya- a Jóisten, mámé kolbászt is küldött a kásába-e! Hát ugye akkor oszt: -Jaj, mán nem birom az ajtót tartani, mán nem birom! -Le ne engedd, vége az életünknek! Hát csak leengedte az ajtót. Akkor ugye az ajtó leesett, a zsiványokat agyoncsapta. De egyik oszt az elszaladt, az oszt ahogy szaladt-szaladt világnak, az egyik csak a nyelvit elharapta, hát oszt visszanézett, ugyi látta: ott ember van a fán; ezt kajabálra: - Ember lót, ember lót! - ugye hogy ember vót, ember vót. - Ember lót! De hát az elszaladt a világnak, nem ment oszten vissza többet. Mer mán elharapta oszt a nyelvit. Hát ez eddig vót. mese vót.     Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004