Élt egyszer két testvér, az egyiket Igazságnak, a másikot Hamisságnak híták. Ahogy meghalt az anyjok, apjok, nem rnaradt egyebik, csak egy rozoga rossz házikójok. Az ablakja betörve, az ajtaja kifordulva. Abba a házikóba meg nem vót egyeb egy szúszékné, annak az aljába meg egy keveske liszt. Azt mondja Igazság a Hamisságnak: - Édes testvérkém, süssük meg ezt a cseppecske lisztet bogácsának, oszt menjünk világgá, úgyse tudónk mit kezdenyi itthon, ránk szakad ez a rossz ház. - Hát süssük, oszt vegyük a pútyerkánkot, hátha valahol szerencsénk lesz! - egyezett bele Hamisság. Megsűtték a kis maradék lísztet, de olyan keves vót az, hogy csak hat bogácsa lett belőle. Megosztozkodtak rajta becsületesen: három ide, három oda. Avval becsavargatták egy kis vászontarisznyába, a kebelikbe tették, úgy indultak országnak-világnak. Mikor má egy jó kiadós utat megtettek, rájok gyött az éhség. Azt mondja Hamisság: - Hallod-e, Igazság, együk meg azt a kís bogácsát, mer szédülök az éhségtő. - Jó van, együnk egyet-egyet, ki-ki a magaét. - Nem úgy van az, hallod-e! Megesszük most az ettédet mind a hármat, majd osztan ha megéhezönk, legközelebb az enyímet a hármat. - Jó van, testvérem, legyen úgy, ahogy gondolod! Beleegyezett szegény Igazság abba, amit a bátyja mondott, megették a bogácsáját, avval továbbmentek. Mentek, nagyon messze. Szegény Igazság má csak botladozott, ténfergett az úton nagy éhségibe, de mégse mert szólnyi a bátyjának. Várta, várta, hogy megszólaljon a testvéri, megkinálja a bogácsábó. Híába várta, hát megszólalt ő maga: - Hallod-e, Hamisság, együk meg a bogácsádot, mer nagyon éhen vagyok! - Nem bánom, de csak akkor adok az enyímbő, ha kiszúrhatom a fél szemedet. Szegény Igazság annyira elcsigázódott éhségibe, hogy beleegyezett. A gonosz Hamisság meg kinyitta a bicskáját, kiszúrta Igazságnak az egyik szemit, csak úgy adott neki egy bogácsát. Mentek, mendegéltek tovább az úton, hát megint nagyon megéhezett Igazság. - Hallod-e, Hamisság testvérem, adjá még egy bogácsát, mer igen-igen éhes vagyok! - Adok, ha ki hagyod szúrnyi a másik fél szemed is. Mit vót mit tennyi, Igazság hagyta kiszúrnyi a másik szemit is, csak úgy kapott bogácsát a gonosz testvéritő. Ahogy megette, ríva fakadt: - Hallod-e, Hamisság, minek most má nekem az életem, mikor semmit se látok a világbó. Vezess engem a városba olyan helyre, ahol kódulhatok, ahol megkönyörülnek rajtam, ahol adnak egy kis ennyivalót. - Jó, odavezetlek. Hamisságnak persze eszibe se vót, hogy a városba vigye a testvérit. El akarta veszejtenyi valami elhagyott helyen. Megfogta a kezit, vitte egy nagy hegyre, az akasztófa tövibe. Ahogy odaértek, letette. - No, megérkeztünk. Te csak üljé nyugodtan, ére járnak nagyon sokan, ez lesz a jó hely a kódulásra. A gonosz Hamisság magára hagyta a testvérit, ő meg odébbállt, útra kerekedett. Szegény Igazság egy darabig üldögélt magába. Keservesen szenvedett a szemitő, meg éhes is vót. Éccaka vót má, mikor elbóbiskolt, elaludt. Egyszerre csak lódobogásra riadt fel. Ketten gyöttek, egészen a közelibe állottak meg. Aszongya az egyik a másiknak: - Hallod-e cimborám, furcsa helyre értünk most. Ha most hiányozna a kezed, a lábad vagy a szemed, az akasztófa alatt meghemperegné a friss harmatba, mingyár rendbe gyönné, kinyőne a kezed, a lábad, visszatérne a látásod. No, de neked semmi se hibádzik. - Nem is azér gyöttünk - mondta a másik - , itt van ez a nagy kő, alatta a sok kincs, az lesz a mi orvosságunk, megélünk belőle holtunk napjáig. Hozzunk hónap egy csákányt, lássunk munkához! Avval eltávolodott a lódobogás. Igazság meg nem várakozott, gyorsan meghempergett a harmatos fűbe, hát Uram Teremtőm, mingyár kinyőtt a szemi. Meglátta a követ. Minden erejibő ráncigálnyi kezdte, hát engedett. Mikor elmozdította, csillogott-villogott a sok aranypénz, a drága ékszer. Megrakta mind a két zsebit, úgy indult a város felé. A városba ruhát vett magának, cipőt. Utána betért egy vendéglőbe, annyit evett a legfinomabb ételekbő, amennyi belefért. Egyeb dolga nem maradt, komótosan sétálgatott az utcákon. Egyszerre csak szembegyött vele a testvéri éhesen, piszkosan. - Igazság, drága testvérem, te vagy az? - Bijony én. Jó helyre vezetté te engem. Látod, hogy meggazdagodtam? - Mondjad, hogy gazdagodtál meg, hogy történt! - Jó helyre vezettél te engem, mikor kiszúrtad a szemem. Hogy könyörögtem, hogy a városba vezess, de annál sokkalta jobb helyre vezetté, egy akasztófa alá. Éccaka két ember gyött. Arró beszéltek, hogy aki abba a harmatba meghemperegyik, akarmilyen hibája van, megint ép lesz. Osztán életyi utólsó napjaig gazdag lehet, ha a kő alatt elgyugott kincsbő megpakol. - Hőj, testvérem, gyorsan szúrd ki a szemem, vezess az akasztófa alá, ahogy én vezettelek, legyünk egyfurmán gazdagok! Szegény Igazság sehogy se akarta megcsonkítanyi a testvérit, de az annyira könyörgött, annyira rimánkodott, hogy mit vót mit tennyi, kiszúrta mind a két szemit. Kivezette az akasztófáho, letette a tövibe, magára hagyta. Ahogy éccaka lett, közeledett a lódobogás, a két ember megállt a közelbe. Azt mondja az egyik: - Hallod-e, a múlt éccaka kifigyelhettek bennőnket, megdézsmálták a kincsőnköt. Nézzünk körül, nem bujkál-e most is valaki errefelé! Ahogy meresztgették a szemiket a sötétbe, meglátták Hamisságot, aki éppen a harmatba hempergett. Több se kellett nekik, megugrasztották a két lovat, széttaposták Hamisságot. Sok év múlva porrá vált Hamisság. Gyött egy nagy szél, szanaszét vitte a porát a világba. Azér van hamisság azóta is a világon, mer a porábó mindenfelé jutott.     Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990