A csizmadiának volt egy legénye. Tavasszal, mikor a munka megszűnt, a legényt nem akarta elküldeni, mert jó munkás volt, azt mondta neki: - János! Én nem küldöm el magát, de látja, nincs munka, majd a szőlőben is dolgozgatunk egyet-mást, ami előadja magát! Maradjon itt, kimegyünk kapálni. A legény beleegyezett, mert munka máshol sincs, mit barangoljon. Kimentek kapálni, azt mondja a mester: - János, iparkodjunk, estére halat eszünk! János nagyon szerette a halat, dolgozott is szorgalmasan. Este, mikor hazamentek, nagy tál bablevest vitt be az asszony, János egy tányérral megevett, a kanalát letette.   A mester kérdi tőle:   - János, miért nem eszik? Már jóllakott?   - Nem eszem több levest, mert halat nem bírok majd.   - Hát ez nem hal? - kérdi a mester.   - Hogy volna hal, hiszen bab! - feleli János.   - Hát ha nem hal, János, akkor odaadom a könyvét, elmehet.   Elgondolta a legény, akárhova megy, most nincs munka. Fogta a kanalat, megkeverte a bablevest, nézte, azt mondta:   - Hal ez csakugyan, csakhogy még apró!   Így aztán János megmaradt.   Õsszel, mikor már volt munka elegendő, egy ebéd alkalmával János kinézett az ablakon, s így szólott a mesternek:   - Mester úr, nézze csak a szomszéd ház tetején a medve hogy sétál!   Kinéz a gazda, azt mondja a fiúnak:   - Maga meg van bolondulva, János! A macskát medvének nézi?   - Hát nem medve, az mester úr? - kérdi.   - Hát hogy volna medve, macska az!   - Hát ha nem medve, adja ki a vándorkönyvemet!   Akkor könnyen beszélt, mert a munka megindult. Azt mondja a mester a feleségének:   - Hozd be, anyjuk, az okulárémat a műhelyből, majd fölteszem, megnézem jobban.   Fölteszi, azt mondja:   - János, magának igaza van! Medve az, csak még kicsike!   Így aztán János megmaradt.     szerk. Tóth Béla Legeltetés a három sárkány pusztáján - Móra Fer