Görbe mind a kettőé. A Nagygöncölé annyira, mint a Kisgöncölé. Az égen sok a munka, kevés a szekér. A Nagyhőncölt némely ügyetlen népek Döncölnek mondják, húzza körben a világot, ettől forog. A Kisgöncölön hordja Illés próféta a villámokat, a kocsiderék telirakva istennyilákkal. Egy hideg téli napon Szent Péter nagyon fázott, vak lova volt, befogott, elment a mennyországi szalmáskertbe tűzrevalóért. Meg is rakodott, ballagott hazafelé a Tejút közepén, jött vele szemben egy részeg fuvaros, nem nézett se jobbra, se balra, összeakadt a szekerük tengelye. Szent Péter Göncölszekerének az oldalát is ledörzsölte az összetalálkozás. A szekér fölborult. Ledűlt a sok szalma. A szekér rúdja eltört. Dróttal van összekötözve. Azóta is görbe. A Nagygöncöl meg, hogy a világot forgatja, hát nagyon nyüstöli a lovakat. Cserélni kell őket. Egy ilyen cserekor fenemód kiabrakolt, jó erejű, táncos lábú lovak álltak a rúdjához. Alig a kocsis a hajtószárat a kezébe veszi, a jóvérű lovak már toporzékoltak a nagy mehetnéktől, rántottak akkorát a Nagygöncöl szekerén, hogy az nekiszaIadt a mennykőből faragott útjelzőnek. A rúd eltörött. Megvasalták ugyan az égaljánműhelyeIő országúti kovácsok, de a görbeségét máig viseli. Aki nem hiszi, nézzen föl az égre!