Élt egyszer valahol, hetedhét országon is túl, egy király. Volt annak a királynak egy fia, aki már ide s tova legénysorba jutott volt. „Elmegyek, s keresek feleséget magamnak" - gondolta a királyfi. El is indult világot látni, magához való szép leányt keresni. Összejárt toranyát-boranyát, s mégsem kapott magához való leányt, pedig két álló esztendőig örökké jött-ment, királytól ki, királyhoz bé. Búsult, de erősen a szép, dali királyfi, hogy mégiscsak a felséges anyjának s apjaurának kell szót fogadnia, s azt a világcsúf, sánta, kancsi és vastag szomszéd királyleányt kell elvennie, amelyiket erőszakkal is, vagy akarja, vagy nem, csak a nyakába akarnak varrni. Amint így nagy búbánatba merülve, tenger gonddal mendegélt, megszólította egy hófehér hajú, szakállú, tisztes öregember: - Ugyan már miféle nagy világ gondja nyomhatja a vállad, ilyen fiatalon, te szép, szelíd királyfi? - Hej, kedves öreg apámuram, nagy az én bajom, nem lehet már, úgy látom, segíteni azon. Az öreg addig vigasztalta, kedveskedett, míg a királyfi elbeszélte az ő búbajának a sorsát. - Na, te szép királyfi, segítek én rajtad. Eredj el haza, s készíttess egy olyan erős bárkát, amelyikbe víz behatolni ne tudjon. Amikor ez készen volt, elindult az öreg a királyfival hetedhét ország ellen, víz mentében. S úgy elmentek, hogy csak a jó Isten volt a tudója, hogy meddig jutottak. Amikor már szinte hogy az Óperenciás-tengerbe is beleértek, hát jutottak a selyemhíd lábához. Azt mondta az öreg: - Na, te szép királyfi, ebben a városban lakik a rézkirály. Annak van egy ország-világra szóló, híres szép leánya. Ennek a leánynak a szobalányai pedig innen a híd lábától szoktak úrnőjüknek vizet vinni minden áldott reggel. Te itt kiszállsz. Ebből a hajóból akkor aranyselyem-bársony sátor lesz, benne rubin asztallal, s azon arany-, ezüst-, gyémántcipellők. Az aranyszegeken meg arany-, ezüst-, gyémántköntösök. Te árulni fogod azokat. Meglátják a híres szép királykisasszony szobalányai, s elmondják majd úrnőjüknek. Az leüzen neked, hogy vigyél fel hozzá belőlük. Hanem te ne küldj semmit, csak üzenj vissza, hogy jöjjön ő maga le, ha szüksége van reá. Amikor aztán lejön a leány, s a sátorban az asztalon belül lép, öleld át, csókold meg, s mondtad neki, hogy feleségül veszed. Akkor a sátor összecsapódik, ismét hajó lesz abból, s ne félj, nem érnek utol azután. A szép királyfi kiszállt a hajóból. És lássunk csodát: minden, minden úgy történt, ahogy az öreg megjövendölte! Hej, nagy öröm volt a bárkában. Mert hiába, csak erősen megszerették egymást, már az első perctől kezdve! Azért is vigadoztak, ettek-ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, kint ült a bárkán esőben, hóban, viharban egyaránt, s ügyelt a bárkára és a fiatalokra. Egy estére kelve a bárkára szált három hattyúmadár, s azt mondta a legkisebbik: - Be szép pár ember lakik itt a bárkában! Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, kegyességük, mert alig hogy hazaérkezhetnek, hintót küldenek eléjük a fiú szülői, de az a hintó méreghalálba lesz edzve, s ahogy beléülnek, lángot vet, és halálnak halálával halnak meg. Aki ezt megmondja nekik térdig kőbálvánnyá válik. Telt, múlt az idő, továbbhaladt a bárka. A fiatalok örvendettek, ettek, ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, csak kint ült a bárkán. Azt kalauzolta szélben, fagyban, esőben, hóban egyaránt. Egy idő múlva ismét a bárkára szállt a három hattyúmadár, s azt mondta a középső: - Be boldog, örvendező egy pár van ebben a bárkában! Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, amikor hazaérkeznének, két öltözet ruhát küldenek elébük a királyfi szülői, de az a ruha méreghalállal lesz kivarrva, és amikor magukra veszik, lángot vet a testük, s tűzhalállal halnak meg. Aki ezt megmondta nekik, övig kőbálvánnyá válik. Avval csak telt-múlt az idő, haladott a bárka. A fiatalok vígan voltak, ettek, ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, csak ült kinn a bárkán, s azt kalauzolta hidegben-melegben. Egy estére kelve ismét odaszállt a három hattyú, s azt mondta a harmadik: - Be örvendő egy pár lélek lakik ebben a bárkában. Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, szerelmetes ifjúságuk, mert amikor megérkeznek az apai kastélyba, beteszik őket az egyik palotába, a kedves márványszobába, hanem éjjel belopódzik a hétfejű sárkány, s az megöli őket, büdös köves lánggal agyonfojtja őket. Aki pedig ezt megmondja nekik, egész testben kőbálvánnyá válik. Másnapra virradva bement az öreg a bárkába, s azt mondta a királyfinak: - Három bűnöm lesz nekem ma megérkezés után, de te, szép királyfi, ígérj bocsánatot előre is értük. - Megbocsátom, édes jó pártfogóm, előre is ezt ígérem - felelt a királyfi. Alighogy hazaérkeztek, küldi a király a gyémánthintót, hogy a fia azon vigye haza menyasszonyát. Kiszálltak a bárkából. Azt mondta az öreg: - Én vagyok az első. - Avval kapta a nyilát, s egy szempillantásra keresztüllőtte a hintót, hogy az egyszerre széjjelpattant, tüzet fogott, s kocsist, lovat mind összeégetett. - Hát ezt minek tette, kedves öregapám - kérdezte a királyfi. - Megmondtam, hogy nekem is lesz három bűnöm ezen a vétkes világon, de te ezt engedd meg! Hozták a pompás királyi gúnyát, hogy öltözzék bele a szép fiatal pár. Felkiált erre az öreg: - Én vagyok az első. - Avval kapja az ő nyilát, s ott helyt keresztüllövi a királyi gúnyát, hogy az lángot vetett, s tüstént hamuvá lett. - Hát már ezt is, kedves öregapám? - kérdezte a királyfi. - Megmondtam, hogy nekem is lesz három hibám ezen a bűnös világon, de te ezt engedd meg! Megérkeztek a királyi udvarba. Hej, én uram, én Istenem, hogy haragudott, dúlt-fúlt - tudják meg - a király s a királyné, hogy ez az engedetlen fiuk sem jártában-keltében, sem az elkészített nagy, erős méregben nem veszett el az ő idegen jegyesével. Mert roppantul haragudtak reá, hogy mért nem vette el azt a rusnya királyi leányt, akit ők akartak. Sem a rézkirály gyönyörűséges leánya, kegyes viselete, sem az ő fiuk meghatni őket nem tudta. Estére járt az idő, amikor az öregember belopódzott a márványszobába, s ott elbújt. Hát teszik be a fiatalokat is éjjeli szállásra. Hanem azok úgy elaludtak a hosszú út fáradalmai után, mint a holt. Hallatszott éjfélkor a nagy zúgás, sivítás, hát jött a hétfejű sárkány, hogy elpusztítsa a fiatalokat. Az öreg sem volt rest, kirántotta hirtelen a kardját, s amint a sárkány dugta a fejét, mind a hetet leszedte. Hanem egy csepp vér a fiatal királyné arcára loccsant. Gondolta az öreg, hogy ő nem engedi azt odaszáradni, hát elkezdte a nyelvével letisztogatni. Történetesen megébredt a királyfi, s meglátta. Nem tudta mire vélni a dolgot, hogy mit tesz az öreg, nagyot kiált reá, és azt mondta neki: - Na, öreg, sokat tettél rövid napok alatt ellenem. Semmivé tetted lakodalmi kocsinkat, nászruhánkat - megengedtem neked. Hanem ezt, amit most tettél a feleségemmel szemben, nem bocsátom meg soha, nem. A királyfi összegyűjtötte a tanácsurakat, előadta nekik a dolgot, s felszólította, hogy ítéljenek az öreg felett, de még hamar és keményen! A királyi tanács akasztófára ítéli a vén bűnöst. És nyomban ki is viszik a királyfi kívánságára a kivégző helyre. Azt mondta az öregember: - Készen vagyok én a halálra, úgy sincs kedvem élni ezen a bűnös világon, de egy a kívánságom: halálom óráján adjátok meg nekem, hogy hadd mondtam el tetteim okát, s azután nem bánom, érjen a halál. Hogy lásd meg királyfi, nem bűnből tettem én, hogy a szép királyné arcát illettem én. Te pedig azért, hogy nem állottál szódnak, hét évig bűnhődjél, amíg bűnödet lélekből meg nem bánod. - Jól van, öregapám, jót is tettél velem, legyen teljesedve ezen utolsó kérésed is. Elmondta erre az öreg a három hattyú beszélgetését útközben a bárkán, s hogy mit mondott az első hattyú. Mikor addig ér, hogy kőbálvánnyá váljék, aki ezt elmondja, az öreg térdig kőbálvánnyá változott. Erre már megdöbbent a királyfi is, kezdte a dolgot sejdíteni, s kérlelte az öreget, hogy ne mondta már tovább, ő ezennel megkegyelmez. - Nem tartottad meg a szódat, késő a megbánás. Avval csak elbeszélte a második hattyú intését is, s amikor addig ért, hogy aki ezt elmondja, övig kőbálvánnyá váljék, az öreg tüstént övig kőbálvánnyá lett. A királyfi erre már egészen megriadt, mert világosan látta, hogy apja, anyja ellene volt, és csak ez az öreg egyedül az ő jóakarója. Kérni kezdte újra, ne mondta már tovább. De az öreg azt felelte reá: - Én elmondom az enyémet, s te lássad, hogy megbánjad a szószegésedet. És elmondta a harmadik hattyú jóslatát is, s elbeszélte, hogy amikor a sárkány fejeit levágta, vér cseppent a fiatal királyné habfehér arcára, s hogy ő a nyelvével azt el akarta takarítani onnan, egyszerre csak egészen kőbálvánnyá változott az öreg. Sírt, rítt, de búsult a szegény királyfi, olyan keservesen, hogy az egész ország megsajnálta nagy keserűségét. Az apját, anyját klastromba záratta. Hiszen hogy legyen az ilyen király jó a maga népéhez, amikor még az ő szívéből szakadt gyermekéhez és szép szerelmes menyéhez is ilyen gonosz akarattal van! Hét álló esztendeig örökké siratta az öreget. Minden áldott nap elment a kőbálványhoz. Kérte nagy hangos sírással: engedjen meg neki. Közben a fia is nagyra nőtt. Azt is vitte, annak is elmondta, panaszolta az ő nagy bűnét, s mindig így végezte: ne ítélj hirtelen! Hét esztendő múltán, amint a bálványnál ismét sírt a király, s oktatta a fiát, megbotlott a gyermek, megindult a vére, s a kőbálványra cseppent. Erre nagy hirtelen szétpattant a bálvány, előállt az öreg, s azt mondta a királyfinak: - Na, te szép királyfi, amiért olyan istenes ember voltál, hogy a jótéteményt nem felejtetted el, eljöttél hozzám, elsirattál minden istenáldotta nap, azért én, aki eddig is a jók őrzője voltam, megáldalak téged, hogy e földön semmi búbaj soha ne érhessen. Jó király a leszel népednek, s igazságos lesz a neved. Élj boldogul, velem többet nem beszélsz, de ha látni akarsz, jöjj ki hajnalonként, s a keleti égen mindig láthatsz engem. Avval felszállt az égre, s higgyék nekem, hajnalban már ott is ragyogott egy szép fényes csillag, minden csillagok közt a legfényesebb a keleti égen. Ha nem hiszik el, nézzék meg hajnalban: ott ragyog az ma is! A királyfi pedig élt békén, áldottan a rézkirály szép, kegyes leányával, s tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.       szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó Budapest - 1999